Boér Péter Pál : Légypapír

 

Mennyi haver, és le se akarnak onnan jönni. Rendkívül ínycsiklandó az illat. Meggyőztek, már megyek is! Repülök! Csak tudnám, miért ilyen elváltoztatósan teszem? Egy keveset egy irányba, majd gyorsan le, de kiszámíthatatlanul balra, majd jobbra fel, aztán előre, hátra. Ezt én már így csinálom, de ettől függetlenül célba szoktam találni. Pedig a múltkor nagyon furcsát álmodtam. Abban a nagy tengerben, ott, a finom csúszós mellett, talán lavóróceánnak hívják, a kis hegyet meg, ami folyton kopik, azt hiszem szappannak.

Ivás közben megakadt egy buborék a torkomon és eszméletemet vesztettem. Vízbefulladásom után egy kisebb kéz emelt ki, majd feltett az asztalra. Erre természetesen nem emlékezem, nem is emlékezhetem, egy rendes légy vízbefulladt állapotban nem spekulál. Sóhegy termett felettem, ami kiszívta belőlem a nedvet, és alig kecmeregtem ki alóla, máris elkapott ugyanaz a kis undok kéz, visszadobott a lavórba. Ezt ötször ismételte meg.

Most itt röpködök, mégis már lassan vénülve, s így a tizedik napom körül már úgy mondanám, bölcsebb vagyok. Ahol sokan vannak, ott jó! Az emberektől hallottam, sok jó ember kis helyen is elfér, hát sok jó légy hasonlóképpen. Tömörüljünk gyerekek! Jövök! Érdekes, egyik sem szól semmit, nem válaszolnak, bár látom, hogy lassan, de biztosan mozgolódnak.

Semmi baj, amit megígértem, megígértem, én állom a szavam, már itt is vagyok! Hé fiúk, ez finom! Térdig süppedtem a kajába. Na lássuk, együnk egy nagyot! Hoppá! Odébb kéne menni, de nem tudom kivenni a mocsár-kajatömbből lábaim közül az egyiket sem, és a szippantyúm is beleragadt a csemegébe. Jé, csúcs! Ilyennel még nem találkoztam. A kaja akar megenni engem! Annyira jó, és én annyira szeretem! Csak ezek a srácok mondanának itt valamit, mert unatkozom… Most már tényleg arrébb kéne menni, mert… De a többiek is egy helyben állnak, még maradok. Már csak azért is, mert menni nem tudó betapadtság, étekfogság rétegben, legfeljebb szemréteget mereszthet.

Hát kérem én zabálok, mondjanak, amit akarnak, ez finom. Igaz, belül is ragadok már, de kit érdekel a soványak közül, hogy én dagadok. Talán fordítva! Ők szeretnének jól meghízni, hogy a teljes két-háromhétnyi életüket jól belakva zümmöghessék végig. Ajjaj, kajatenger… Böfögni szeretnék, de a torkomon ragad, nagyon tápláló az ilyen. Addig szívom, míg le nem eszem a lábaimról, és aztán repülök a többiekkel együtt, mert valószínűleg ők is ugyanazt csinálják. Mi legyek nagyon intelligensek vagyunk, azért hívnak így, egyébként nelegyeneknek hívnának.

Összetett szemem, összetett képe ragadós. Mélyülök. Egyszer, még nagyon fiatal koromban valahol azt hallottam, hogy a züllés mocsarába lehet süppedni. Ez volna az? Itt senki nem beszél. Verdesnek szárnyaikkal, valaki már azt sem, csak eszik, eszik, eszik. Lassan én is úgy érzem magam, mint mikor az a kis mocsok belefojt a lavóróceánba. Megjegyzem, pocsék dolog annyiszor kimúlni… Eddig még mindig felsózott, vagy a nap kiszedte belőlem a csúzhoz hasonló fulladási tüneteket. Rövidebb kóválygás után ismét szárnyra kaptam, de olyan még nem fordult velem elő, hogy evés közben érezzem azt a furcsa érzést, amit a szappanbuborékok közül a lavóróceáni talapzatra lelátva érzek. Mi van az eszméletemmel? Kezdek átmeneti csúzt kapni, vagy isiászt? Az ilyen speciálisan orvosi kifejezésekhez nem túlzottan értek… Pang, pangabb, még pangabb… Hé, eszmélet, ne hagyj már itt! Mert épp egy kifogyhatatlan kajarengeteg kellős közepén nem kábulhatok el. Még három addig elszámolok, ahány légylábam van, és tovaröppen hajdan volt eszméletem. Na, nem baj. Megint jön az a kis mocsok. Surr, repülünk tovább a srácokkal, mert őket is összeszedi

 

Legutóbb szerkesztette - Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/