Pásztor Attila - Atyla : Vasúti célkereszt

a Napló nyomán, Radnóti Miklós emlékezetének

 

 

 

 

Hajnali egyre jár… Vad szelet kiállva 

kimeredt ruhákban leroskadunk,

zúzmarás udvarra szikrázik az éjjel,

szárnyszegett magány a vasárnapunk.

 

Szemek száz miértje sötétül szívemre,

ráncokat kártolt ránk szenes mocsok,

kihasadt körmök közt, felpüffedt tenyérben

szappandarabka az emberi jog!

 

Egymagam vajúdok. Tűzkúttól kigyúlva

csontomig lüktet az idegcsomó,

haragja fölszökik támolygó agyamba –

versekbe rejtezem, mint bujdosó.

 

Lógatott időkben – bár fogytán papírom,

számadást: ódát és eclogát tervezek.

Valahol gyertyánkat hamarost elfújják

a szenet zabáló vagonos lágerek.

 

Mégis, az égiek ha gyógyírt küldenek,

maholnap Fannimat megláthatom –

áldott fény-csókjait, kezének illatát

vágyom, hogy simítsák kő-homlokom.

 

Tudom, a halálhoz gyalázat idomít –

vadállat módján öl, míg kéjeleg.

Vérrögös hatalmak fekete serlegét

kóstoltatják velünk gaz istenek.

 

A hétfő ránk szakadt. Üvölt a parancsnok.

Bélpoklos, szidalma jövőnkbe lát:

sorsunk kín-kegyelme legyen száraz golyó –  

szemfedőnk szője vad aprószulák.

 

Motozás… Két órát állunk „Fel, vigyázz!”- ban.

Csikorgó inakkal elindulunk.

Hegymenet… Favágás, átfagyott lélekkel.

Tőkénk a hallgatás: tiltott szavunk.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Pásztor Attila - Atyla
Szerző Pásztor Attila - Atyla 227 Írás
Becsületes nevem: Pásztor Attila Művészet kedvelő, ok-le vele s bohó mérnök víg zettséggel... NME 1985