Király Attila : Virrasztó

 

 

Rövidet alszik a szívben a dobogás,
csupán egy pillanatra hagy ki,
alszik a mozdonyban a dohogás,
a szenet most nem rakja senki,
otthonában a vándor is, megpihen sajgó lába,
hortyog a vakáció, sok kis lurkó nem megy iskolába.

 

Álmosan hunyorog a házon a nagy szemű ablak,
mélázó lovak szájában elszundít az abrak,
alszik a fűben a csend, lépte
se hallik, sehol az ébredés,
még csak nem is pitymallik,
alszik a csiga, házát a hajnal tatarozza,
szépen dolgozik, nehogy a gazda hírbe hozza.

 

Göncöl nagy szekerén alszik a lámpa,
pihenni tolták be a csillag garázsba,
szemet pihentetnek fákon rozsdálló levelek,
még maradnak, tudomásul sem véve a telet,
életében rövidet-halkat csörög a vekker,
gondolja, mindenkit aludni hagy ez egyszer.

 

Medrében békésen alszik a folyó, a hullám is vele pilled,
hátán csónak ring, szél fodrán csendesen billeg,
udvarában alszik a fogyó Hold is, élő meg holt is,
a Nap álmában most fordul a Föld túlsó oldalára,
alszik az álom, szorosan öleli a párna,
vele aluszik a gond, nem gondolva a mára.

 

Alszik erdő, mező és alszik a rét,
vadak örömére puskában a sörét,
zivatarban a mennydörgés, öreg
sziklákon a moha, sőt külön kérése,
őt ne is ébresszék fel soha,
utolsót bégetve a bárányfelhős ég is…
Tudod mit? Most már alszom én is.

 

Ebben az álomban úgy hiszem minden rendben, hiszen
csupán egyvalaki virraszt, altatót dúdolva, a jó Isten.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Király Attila
Szerző Király Attila 83 Írás
1967. szeptember 17.-én, vasárnap hajnal előtt születtem a volt királyi főváros, Esztergom kórházában. Anyai ágon Fekete erdei német és bajor, apai ágon palóc vér csörgedezik az ereimben. Édesapámtól a Király, míg édesanyámtól az Attila nevet kaptam, így lettem magyar. Kis kitérőtől eltekintve többnyire a Duna jobb partján fekvő Nyergesújfalun élek. Kisvárosom északi pereme a trianoni gúnyhatár...ezért folyton honvágyat érzek országomban a Hazám iránt. Tanulmányaimat is itt kezdtem a helyi általánosban, majd a vegyipari szakközépiskolában folytattam, de úgy is fogalmazhatnék, hogy itt szabotáltam, mivel a mesék és a regények sokkal inkább érdekeltek, mint a tananyag bizonyos részei. Eddig két gyermekem született, Anna és Tamás. Jelenleg mindketten egyetemisták. Nem is kívánhatnék jobb gyerekeket magamnak. Versek írásába 14 éves korom körül fogtam, de ez csak amolyan első szárnypróbálgatás volt, amelyet a nagybetűs élet taposómalma hamarjában kerékbe is tört. Nem vagyok szolgalelkű, ezért nem szívlelem a láncokat, hiába csörgetik azt mások oly lelkesen. Közben eltelt több mint 30 év, mely alatt néhányszor élve reinkarnálódtam. Közelebbről tanulmányoztam a női lélek működését, és a politikát, melyek során, következtében életem időnként váratlan fordulatokat vett. Hordozok néhány kitörölhetetlen tetoválást a lelkemben, fejemben pedig a hagyományos mellett a női-magyar szótár egy halványabb kivonatát. Ahol a mások határai véget érnek, nagyjából ott kezdődnek az enyémek. Élő könyv vagyok, aki saját megírását érleli magában. Ha akarattal bántasz, a te lapod kitépődik, és én örökre becsukódom előtted. A versekről úgy gondolom, hogy nem én írom őket, hanem ők íratják magukat velem. Az én felelősségem az, hogy ez minél magasabb színvonalon történjen meg. Tartok vele valahol.