Márta és Tibor nagyon szeretett színházba járni. Ezen az estén is izgatottan készülődtek, igen kíváncsian várták az évad utolsó darabját, hiszen annyi rosszat hallottak róla. Ez máskor is felkeltette az érdeklődésüket.
— Ha ennyi embernek nem tetszett, sőt, sokan el is hagyták a nézőteret a darab közepén, mindenképpen meg kell néznünk! — szólt Márta a szekrényajtó mögül kipillantva, ahonnan éppen esti öltözetét próbálta előhalászni.
— Engem is kíváncsivá tett a sok rossz kritika! — dünnyögte Tibor, aki még a számítógép mellett ücsörgött, és kávéját iszogatta.
— Ez a ruha jó lesz, szívem? — kérdezte Márta, s elővarázsolt egy finom anyagú, turkált ruhát.
— Hát persze, kicsim, nincs az ráírva, hol vetted!
Tibor morgott egyet, hiszen a fodrászhoz is ő küldte a minap az asszonyt, miután megcsodálta saját maga által frissen megnyirbált kócos hajzatát.
— Kerek négyezret kér a vágásért Gabika, ezt most nem engedhetjük meg magunknak — mondta akkor Márta aggályoskodó hangnemben.
— Nem baj, kedves, menj csak el, legyünk igényesek! — zárta le a vitát a férfi. — No, akkor irány a színház! — jelentette ki most a gép mellől felpattanva, és rövid időn belül már felöltözve várakozott az ajtóban.
Márta megigazította új frizuráját, belebújt kopottas, magas sarkú cipőjébe, felkapta fekete, színházba járó táskáját, és már indultak is. Út közben kicsit hallgatagabban ücsörögtek az autóban, mint máskor, Tibor félbehagyott munkáján mélázva, csendesen vezetett, Márta pedig egy novellán elmélkedett.
A színház parkolójában már meglehetősen sok autó sorakozott, alig találtak helyet, így kicsit messzebb álltak meg az épülettől. Sietősen lépkedtek, mert már hallották is a kezdést jelző csengetést. Lassan felgördült a függöny, és megszólalt a hangosbemondó:
— Mindenkinek jó kikapcsolódást kívánunk, a mobiltelefonoknak is!
Márta gyorsan némára vette a táskájában lapuló telefont, felvette szemüvegét, s kritikus, mindent látó tekintettel várta az előadást.
A függöny felgördült, elkezdődött a színjáték. A darabban minden szereplő több szerepet is játszott, s a mennyezetről időnként belógattak egy fotelt. Láthatóan az író kommentálta innen az eseményeket, meglehetősen szarkasztikus hangnemben, karikírozva a hétköznapi szőrszálhasogatást. A darab, amiről Márta a műsorfüzetet lapozgatva sebtében minden információt összegyűjtött a Zenés ágyrajárás, Török Sándor Valaki kopog című regénye alapján, máris érdekesnek tűnt. Egyre jobban élvezték az előadást, örömmel figyelték a modern feldolgozást, az ötletes jelmezeket, díszleteket, színpadi megoldásokat. „Nem az én naplóm ez — ha naplónak nevezhető —, hanem a szobáké.” „ Nagy nevetések történtek itt-ott, egyik-másik szoba körül, szinte minden ok nélkül, és nagy sírások, ugyanezen okból.” Olvasta a szünetben az író sorait félhangosan Márta.
— Ugye milyen találó? Nekem tetszik a darab. A harmincas években zajlik a történet.
— Nekem is tetszik, és a színészek is nagyon jól játszanak!
— A zene is kiváló! — bökött Márta a zenekari árok felé a büfébe menet.
— Kíváncsi vagyok, mi lesz még ebből.
— Én is — bólintott a nő, majd kézen fogva visszasétáltak a nézőtérre.
A második felvonás még jobbnak bizonyult, mint az első. A színészek brillíroztak második, harmadik szerepükben is. Bravúrosan változtak a színpadképek, nagyon szépen előbukkant a koncepció, a kis lakások nyűgei, az egybezártság és egymásrautaltság hátrányai és a főbérlő egyeduralma, mely ma is aktuális téma lehet. Szépen megrajzolódtak a lecsúszóban lévő polgári-kispolgári egzisztenciák, s a rendezés és színészi játék jóvoltából előtűnt zaklatottságuk, őrültségük, bogarasságuk, kilátástalanságuk is. Ezen kívül meglepően sok kiváló énekhang és zenei betét tette élvezhetővé a darabot. Érdekes módon a színdarab azon a napon vastapsot kapott. A lelkes közönség újra és újra ütemes tapssal hívta vissza a színészeket.
— Mit gondolsz, miért nem tetszett a darab eddig a helyi közönségnek? — elmélkedett az asszony az autóban.
— Attól tartok, saját tükörképüket láthatták meg, vagy nem azoktól hallottunk véleményt, akiktől kellett volna, sokan meg sem várták az előadás végét. — morfondírozott Tibor, majd kisvártatva hozzáfűzte — Még mindig tetszik a frizurád, ne is legyünk igénytelenek! — szélesen elmosolyodott, és a kocsiból kipattanva belekarolt párjába.
Otthon valahogy mindketten szűknek érezték a tereket. Kicsit lecsendesedve bújtak a franciaágyba, amilyet a színpadon is láttak. Összeölelkezve aludtak el, a kinti zajok is elhalkultak lassan.
Márta kettő körül halk neszekre ébredt.
— Hívj orvost, nem vagyok jól! — hallotta Tibor elgyengült hangját. Azonnal feltárcsázta a mentő számát, a mentőorvos szerencsére jól tudta a dolgát. Gyors EKG után, percek alatt előkerültek az injekciók, Márta szinte alig kapott észbe, máris a kórházban voltak. Rettegve várakozott a folyosón, majd izgatottan pattant fel, amikor észrevette a doktornő folyosóra kémlelő arcát.
— Minden rendben, a mentősök kitűnő munkát végeztek! — nyugtatta a főorvos asszony, s útjára engedte. — Most már menjen haza, majd mi vigyázunk az emberére! — tette még hozzá meglehetősen karikás szemekkel, de kedvesen.
Márta a kihalt megálló felé szaladva, éppen elérte a hajnali autóbuszt, remegve sietett a magányos utcán hazafelé. Belépett az üresen kongó lakásba, végigdőlt az üres ágyon, s rettegve bámulta a kicsit már kopottas plafont. Eszébe villant egy sor: „Nem az én naplóm ez — ha naplónak nevezhető —, hanem a szobáké.” Feje alá gyűrte Tibor kispárnáját, beszívta a jól ismert illatokat. Soha nem érezte még magát ennyire egyedül. Kint, a parkban zörgést hallott, kipillantott a félig nyitott ablakon, egy hajléktalan éppen akkor kászálódott fel egy padról üres üvegeit kis szatyorban kocogtatva.
Megszólalt az ébresztőóra, kócosan kisietett a konyhába, egy jó erős kávé mellett merengett még egy darabig, majd kapkodva felöltözött, és szorongva sietett le a lépcsőn.
Tibor ugyanebben a pillanatban felnyitotta a szemét, és vágyakozva tekintett ki a kórházablakon. Nagyot sóhajtott:
— Mikor jutok innen haza…
Közben lassú ütemben, folyamatosan csöpögött karjába az infúzió. Mellette, a másik ágynál monoton ütemben szörcsögött, zúgott, zakatolt egy lélegeztető gép.
Legutóbbi módosítás: 2014.08.18. @ 18:28 :: Vajdics Krisztina