Tóth Zita Emese : C’est la vie

A csalódást cinikussággal oldom,

a hiányokat iróniával kipótlom,

s míg félrefordítom fejem a gondok elől,

valójában a legapróbb rossz szó is megöl.

Hagyom köddé válni a múlni akarókat,

hagyom elmenni a velem meg nem alkuvókat.

 

És csak magamhoz kötődöm, mint örök,

a bennem őrjöngő szörnnyel együtt felnövök,

és minden belső ordítás halkít a külső szavakon,

csendben önmagam maradni is olykor hatalom,

hogy nem gyötör hónapokon át, ami elhagy,

nem boldogságot jelent, csak hogy épp elvagy.

 

Mert unom, hogy tisztán játszom gyanútlanul,

de pont ezért maradok végül mindig alul,

egyszerűen csak untat, ha lefoglal a fájdalom,

az érzés nem haláltusa, csak szakmai ártalom,

hogy azt hiszem, ha írok róla, úgy is érzem,

pedig néha nem több, amit írok, csak fikció térben.

 

Így hát oldom, amivel tudom és amit,

az elegy mégis valahogy szeretni tanít,

bár közhelyesen, most pont így érzem,

hogy sem írni, sem érezni nem érdem,

néha a dolgok csak úgy szimplán vannak,

aztán végül mégis újra arcon csapnak,

mint a városban sunyin lappangó trágyabűz,

a legtöbb  csalódás ugyanúgy utcákon át űz,

és végül odakerülök, ahol a legkevésbé kéne lennem,

oldom a hiányt, és mindent, ami tömény bennem.

 

Fordított helyzeteket játszom el, s számon kérek,

nem fogadok el még egy felesleges miértet,

fehér krétával rajzolom körbe a testem,

jelezve, hogy a többi felesleges kört befejeztem.

Átlépem a vonalakat, vissza se nézek,

csalódásokban oldod a tea- filteres miértet.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2014.08.20. @ 12:23 :: Tóth Zita Emese
Szerző Tóth Zita Emese 143 Írás
Van egy saját Palintám, illetve egy Andrisbabóm és egy Zoécskám is. Az írás a legnagyobb függőségem. : ) '92-es évjárat.