Vajdics Krisztina : Az első győzelem

Szonja nagy levegőt vett, amikor belépett az osztályterembe.

Szonja nagy levegőt vett, amikor belépett az osztályterembe. Alig mert a helyére ülni és megmozdulni, annyira meglepődött a hír hallatán, amit a folyosón hallott a könyvtáros tanárnőtől.

      — Első lettél! — halotta a mondatot, de még mindig nem értette pontosan, ezért szünetben odasündörgött hozzá, és megkérdezte:

      — Erzsike néni, mit jelent az, hogy első lettem?

      — Szonja, ez azt jelenti, hogy te írtad a legjobb verset a megyében, érted?

      — De ugye, a tanár néni nem volt ott, amikor ezt eldöntötték?

      — Nem, nem, persze, hogy nem! Hozzáértő zsűri bírálta el a versedet, és úgy látták, neked sikerült a legjobban. Nagyon sok más diák is indult, de te lettél az első. Gratulálok! — mosolygott a tanárnő.

      Szonja fátyolos, jellegzetesen távolba néző pillantása kissé éberebb lett, és boldogan kiviharzott a könyvtárból.

      Erzsike mindvégig követte a tekintetével. Szinte első naptól figyelte a kislány beilleszkedését, hozzá is el-eljutottak a róla szóló mendemondák, látta a kislány magányát, kirekesztettségét. Tulajdonképpen eddig semmi sem sikerült neki itt, ezen az egy versen kívül. Nehézkes felfogása, lassúsága, s az a tény, hogy nem valami könnyen teremt kapcsolatot másokkal, megakadályozta beépülését a közösségbe. Nem is sikerült. Alsóbb évfolyamos korában még műsorokban sem szerepelhetett. — Szonja erre alkalmatlan — mondta a tanítónő szomorúan az apukájának. Óra végén mindig utolsóként pakolgatott a teremben, és a háta mögött mindig csúfolták, kinevették osztálytársai különössége, furcsaságai miatt. Most is nehezen értette meg azt, amit a könyvtáros kért.

      — Akkor, kettőkor találkozunk! — kiáltotta utána Erzsike, de a kislány értetlenül visszafordult.

      — Én nem ismerem az órát, tessék beállítani a telefonomon, hogy emlékeztessen!

      Miközben az emlékeztető idejét állítgatták a készüléken, büszkén mutatta a gondosan elmentett verseket: — Tetszik látni? — kérdezte bátortalanul. — Ezeket is én írtam.

      A tanárnő csodálkozva olvasta végig a többi verset is, amiben gyönyörű képek rejtőztek, hosszú, kissé zilált sorokban, szinte szétfolyt bennük a tér és az idő.

      — Szóval így látja a világot — gondolta, s rögtön eszébe jutott az ide-oda pásztázó, kissé merev szempár, amivel képtelenség szemkontaktust teremteni.

      Erzsike még aznap megemlítette Editnek, az iskolapszichológusnak az esetet, aki készségesen elmagyarázta:

      — Az ilyen gyerekeknek 14:00-át kell mondani, csak így értik meg az időt.

      Szonja kissé lehorgasztott fejjel, lassan pakolgatott a teremben, amikor Erzsike benyitott hozzá.

      — Szonja! 14:00-kor találkozunk, rendben?

      — Rendben — suttogta a lány, és alaposan megpakolt táskájával lassan a többiek után indult. 

Kicsit ferdén húzta a vállát, leszegte a fejét, látszott, hogy csak egy kérdés foglalkoztatja: Igaz lehet ez? Tényleg első lettem?

      Másnap, amikor belépett a könyvtárba, már a szöveggel teleírt papírt is a kezében lobogtatta.

      — Meghoztam a verset, tanárnő, olvashatom? — kérdezte, s mivel Erzsike mosolyogva bólintott, már kezdte is.

      Miután zengő hangon elhadarta a verset, mélyen meghajolt, egészen a cipőjét súrolta hosszú, szép, barna haja.

      — Nem kell ilyen mélyen meghajolni, Szonja, de nagyon ügyes voltál, csak kicsit lassabban mondd, kérlek! — kérte a tanárnő, s újra intett a lánynak.

      — No, akkor kezdheted!

      Szonja megismételte a verset, kicsit lassabban, nem hajolt meg a végén, csak biccentett kicsit.

      — Jó lesz, tanár néni?

      — Jó, így már nagyon jó! Akkor holnap, a díjkiosztó előtt találkozunk!

      — Rendben — suttogta Szonja, majd vékonyka derekát kicsit meghajlítva, hosszú haját hátralibbentve odalépett a tanárnőhöz.

      — Erzsike néni, annyira sajnálom, hogy néhány gyerek nem fogad szót tanár néninek!

      Közelebb lépett, és megsimogatta a tanárnő karját. Erzsike kicsit töprengett, hiszen tudta, az ilyen gyerekeknél nem mindig szül jó reakciót az érintés, mégis, kissé tétovázva, de ő is megsimította a lány hosszú haját.

      — Ne is törődj vele, kicsim, az élet ilyen, mindenhol vannak jobb és rosszabb gyerekek. Téged nem szoktak megbántani? — kérdezte még.

      — Nem — mondta Szonja, majd kicsit szédült tekintettel kihátrált a könyvtárszobából.

      Másnap, az eredményhirdetésen a kislány gyönyörűen, tagoltan szavalta el a verset, szinte ottfelejtette magát a színpadon, csak úgy falta a tapsot. Amikor visszasétált a közönség közé, Erzsike elkapta a lányok irigykedő s a fiúk meglepődött tekintetét. A díjat egy országosan híres költő adta át, aki kedvesen, elismerő mosollyal a szemében rázott kezet vele. A díjátadó végén még egy gyors interjú is készült a győztessel. Szonja úgy tündökölt, mint egy  sztár. Még az újság is megírta a győzelmet!

      A gyermek boldogan mutatta a cikket a könyvtárosnak, majd így szólt: — Tetszik látni, tanár néni? Nem bántanak, tapsolnak! Látszik a képen!

      Erzsike megcsodálta a képet, majd csak annyit mondott: — Leányom, ezek után már soha ne hagyd abba az írást!

      — Megígérem! — súgta ő, és ragyogóan kék, merev szemeivel a távolba nézett. — Erzsike néni, most már tudom, mi leszek!

      — No, hadd halljam!

      — Költőnő — súgta határozottan, és kiegyenesített derékkal, felemelt fejjel, kecsesen kilépdelt a könyvtárból.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Vajdics Krisztina
Szerző Vajdics Krisztina 122 Írás
1966. március 14-én Miskolcon születettem. Gyermekéveimet Debrecenben töltöttem. A debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban érettségiztem, majd a nyíregyházi Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakos hallgatója lettem. Az írás szenvedélye vezetett a nyíregyházi Krúdy Gyula Újságíró Akadémiára, ahol újságírást tanultam. A helyi napilapokban jelentek meg első tárcáim, portréim, interjúim. 2008 karácsonyára jelent meg Neked írtam című verseskötetem, mely 42 verset tartalmaz. 2008-ban részt vettem a Magyar Író Akadémia írói kurzusán. 2012-ben szerkesztője, lektora lettem az Élő Költők Könyvklub kortárs irodalmi portálnak. Ebben az évben jelent meg Szökőangyal című novelláskötetem, második verseskötetem Szó születik címmel 2013 karácsonyára készült el. Az írás számomra levegővétel.