Schifter Attila : Lépesmézes

 

Gyere,  menjünk  most  már  haza

  akár  hozzád  vagy  hozzám 

a  lényeg,  hogy  végre  nálunk  legyünk,

mint  két  olyan  test  halmaza,

melyben  közös  nevezőre  hozván

kizárólag  egy  a  lélekelemünk.

 

Ám,  a  test  most  háttérben  maradjon

( csupán  az  érzéssel  cirógassál )

ne  érjen  egymáshoz,  csak  a  tekintetünk;

lelkünk  percenként  egymásba  haljon

még,  ha  az  élet  semmire  se  taksál,

mi  tudjuk;  nekünk  ez  mindenünk.

 

Soh’se  koptass  megfakult  frázisokat

  őszinte  arcod  hamvával  becézzél 

’s  amit  nyílt  lelked  magából  ad;

egy  kiszáradt  szívet  nektárral  simogat

( édesebb  lesz  a  legérettebb  méznél )

ahogy  életem  halálosan  sejtjeidbe  ragad.

 

 

Felettünk  halkan  zümmög  a  csend,

körülölelve,  mint  védelmező  kaptár.

Önként  mentem  lépre,  de  nem  bánom;

mert  én  voltam,  ’ki  csak  ízeket  csent

és  királynőt  kap    bár  kevesebbet  vár 

idetévedt  lélek,  egy  szerelemoltáron.

 

Emlékszel?  Mikor  megismertelek,

én  akkor,  ott,  úgy  ébredtem  reád,

hogy  többé  aludni  sem  bírtam  tőled.

Szívembe  tolakodtak  titkos  rejtjelek

’s,  mint  a  született  vak,  aki  végre  lát;

( Örökre )  leírtam  a  hétköznapi  hercegnőket. 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Schifter Attila
Szerző Schifter Attila 145 Írás
A verseket mindig is különösen szerettem ( persze, nem mindegyiket ) de ha egy műalkotás - legyen az festmény, szobor, egy írás vagy bármi más - felkelti a figyelmemet, akkor azt mindig nagyra értékelem. Egyszerűen azért, mert érzést, gondolatot indukál bennem: 's ezáltal életet lehel belém.