Esteledik, a város neszei egyre távolibbnak, elhalóbbnak tűnnek. Széplakiné a gangos ház második emeletén időnként kikukucskál a kis kémlelőnyíláson, minden apró történést szóvá tesz. Széplaki, a férje az újságba mélyed. A lakók neszezése halkul. Egy fiatal pár az első emeleten összeölelkezve pihen egy jókora franciaágyon, mellettük, a kis asztalon hever egy nagy műanyag tálca a félig elfogyasztott vacsorával. Az egyik lakásból mosógép búgását hallani, könnyű léptekkel indul éjszakai műszakba Kótor Zoli a földszinten, és élénken beszélgetve megérkeznek a kocsmából hazatérők is. A Zöld Miska előtt emelkedik a hangzavar, verekedés hangjai hallatszanak. Az út mentén lágyan hajladoznak a fák, időnként hallatszanak a nyikorgó kamionok döccenései, egy-egy agresszív motor szeli ketté a csendet, majd felgyulladnak az éjjeli lámpák, halkulnak a zörejek is.
A harmadik emeleti lakásban Hegedűs Lóránd készül, vendéget vár, előkészít két poharat, felbont egy üveg bort, kissé kacsázó lépésekkel közlekedik. Számítógépének képernyőjén egy női arc mosolyog, még látszik a kinyitott chat ablak, s a rövid, lényegre törő beszélgetés mondatai.
— Csini vagy ezen a képen!
— Milyen zenét hallgatsz?
— Stinget, szereted?
— Imádom!
— Jól áll a zöld!
— Ja, ez a kedvenc pólóm, akkor utazzak?
— Persze, gyere, hívj majd taxit, úgy egyszerűbben idetalálsz.
— Oké, vonattal megyek, szia!
— Szia, várlak!
*
A sarkon befordul egy taxi, fiatal nő szál ki a kocsiból. Könnyű, fehér pulóvert, kicsit kopottas farmert, világos felsőt visel. Vidáman elköszön a sofőrtől.
— Viszontlátásra, uram, köszönöm a fuvart!
— Minden jót, hölgyem, azért írja fel a számomat, sosem lehet tudni!
Döme Dóri egy üveg bort lóbálva, fekete utazótáskával ácsorog a gangos ház bejáratánál. Keresi a nevet, megnyomja a csengőt. Furcsán elmosódott hang szólal meg.
— Nyitom!
Felcaplat a lépcsőfordulókon, már a harmadik emeleten jár, gyors mozdulatokkal igazítgatja a haját. A harmadik emeleten ott áll egy kócos, elhanyagolt ábrázatú illető, erősen ömlik belőle az alkoholszag, Dóri megzavarodik. Továbbindulna, de a férfi megszólítja.
— Gyere, már vártalak!
Előzékenyen kinyitja az ajtót, kicsit billeg közben, az alkohol terjedő szaga az egész lakást ellepi. Dóra beljebb lép, széjjelnéz. Mindenhol széthányt ruhák, rendetlenség, a konyhában üres üvegek és gyógyszerdobozok halmai. Megdermed, nem tudja, mit is mondhatna.
— Ülj le valahol! — szól a férfi és tölt még magának. — Önthetek?
— Nem, köszönöm, haza akarok menni — jelenti ki Dóri, és hátrálni kezd.
A férfi meg se hallja, teletölti a vendég poharát, majd inni kezd. Szemében homály, a gépen még látszik a már hónapok óta tartó, egészen szolidnak, kedvesnek, de meglehetősen kuszának mondható chatbeszélgetés.
— Megyünk valahová? — érdeklődik Lóránd, közben újra tölt magának.
— Én igen, haza — ismétli a nő már nyomatékosabban.
A férfi mordan morog néhány mondatot, amolyan „Nem mész te sehová”-félét, majd az ágyra heveredik, és hangosan horkolni kezd. Dóra kihátrál az előszobába. Szerencsére az ajtóban találja a kulcsot, így ki tud lépni a gangra. Végigsétál a hosszú folyosón, közben egy macska szökken elő a félhomályból. A folyosó végén viszont meglepetés éri, az ajtó zárva van. Elkeseredetten ácsorog, rángatja a kilincset. Találomra bekopog egy idegen lakásba. Egy barna szem pillant ki a kémlelőnyíláson, kis idő múlva egy kedves arcú néni ki is nyitja az ajtót.
— Csak nem a hatvanyolcba jött, kislány? Szegénykém, ott egy alkoholista lakik — dünnyögi —, de jöjjön, nem maga az első, akit kiengedek, egy hölgy már a rendőrséget is kihívta. Hogy ismerkedtek meg?
— Chaten beszélgettünk, leveleztünk, semmit sem vettem észre rajta — mondja Dóri reszketve.
— Chaten? Nem értem, na mindegy, kedveském, igyekezzen, nyitom. Honnan jött?
— Szegedről.
— Úristen! Olyan messziről? És most hol alszik?
— Nem tudom, szerintem felhívom a taxist, aki elhozott, és visszautazom.
— Ilyen ez a mai világ! Semmit sem tudnak egymásról a mai fiatalok, mégis találkoznak, nagyon kell vigyázni, most szerencséje volt, de ki tudja, legközelebb? — még mindig morog, útjára engedi Dórát.
Amint a lány kiér a házból, azonnal felhívja a taxist.
— Máris, hölgyem? Tizenöt perc múlva ott leszek — harsogja a férfi lendületesen.
Dóra egy buszmegálló takarásában tölti el a várakozás tengernyinek tűnő idejét, közben időnként hátrafordul, szerencsére nemsokára tényleg ott terem a várva várt fehér autó.
— Szálljon be, kedves! Hol tölti az éjszakát?
— Azt hiszem, hazautazom — dünnyögi Dóra, könnyű pulóverét összehúzza magán, és letaglózva ücsörög a taxiban.
— Rendben, akkor a Nyugatiba, ugye?
— Igen, köszönöm!
Az állomásnál megállnak, Dóri hálálkodva elköszön, majd kapkodva vásárolja meg a vonatjegyet. Felszáll a vonatra, álmosan zötykölődik, nemsokára melléhuppan egy szőke, kedves arcú fiatalember. Beszélgetni kezdenek.
— Pestről? — érdeklődik útitársa.
— Igen, Szegedre, és te, messzire?
— Én is addig utazom, örülök, hogy nem egyedül. Mi járatban voltál Pesten?
— Ezt inkább hagyjuk — hadarja Dóri —, szörnyű élményben volt részem!
— Nekem is — meséli a férfi, és sebesen előadja történetét.
— Képzeld, randiztam egy lánnyal, a neten ismertünk meg, azt írta magáról, független és hosszú kapcsolatra vágyik. Már több hónapja leveleztünk, rengeteg képet láttam róla, kellemes, búgó hangja szinte megszédített. De ez a találkozás! Alig beszélgettünk fél órát, megjelent a férje, és kivonszolta a lányt a presszóból. Én meg ezért utaztam három órát!!! Még virágot is vettem neki! Ezek a nők! Egy szavukat sem lehet elhinni!
— Ennél már csak az én esetem érdekesebb! Dóri komótosan előadja a chates megismerkedés és a találkozás részleteit. — Semmilyen árulkodó jelet nem vettem észre — teszi még hozzá.
— Ja, írásban mindenki azt mond, amit akar, az igazi arcot csak a személyes találkozás során láthatod meg — a férfi belenéz a lány szemébe, váratlan borzongás fut végig a testén. Kicsit halkabban mondja. — Örülök, hogy neked elmondhattam.
— Én is örülök — válaszolja Dóra, és lassan meglátja a fel-feltünedező fényeket. — Hát akkor, viszlát! Végre itthon!
A poggyásztartón nyugvó sporttáskája után nyúl, a férfi előzékenyen leveszi, ő is készülődni kezd. Közben sokatmondó mosollyal egy apró névjegykártyát csempész a lány zsebébe. — Hívj fel, ha gondolod, ha már egy városban lakunk, máskor is találkozhatnánk! — mondja kissé túlharsogva a fékező vonat hangját.
— Meglátjuk — szól Dóri, és sietve lekászálódik a vonatról.
*
A fővárosi emeletes házban közben teljes lesz a csend. Csak egy mentő szirénáját hallani, az egyik lakásból egy-egy halk szerelmes mondat hallatszik. Széplaki és felesége már mélyen alszanak, a harmadikról hangos horkolás szűrődik a gangra, ahol egy macska összekuporodva szundít.
Dóri hazaér, beszélget egy kicsit a másodikon lakó közös képviselő hölggyel, megveti az ágyát, és néhány percnyi forgolódás után mély álomba zuhan. A házban felsír egy csecsemő, a kocsmák zajai elcsendesednek, néhol még hallatszik valami éjszakai tévéadás, aztán néhány órára mindkét város álmodni kezd.
Legutóbbi módosítás: 2014.03.04. @ 13:15 :: Vajdics Krisztina
