Nyári éjszakán a bársonyos égen
ragyogó csillagok százait néztem.
Langy fuvallat cirógatta arcom.
Nem mozdult semmi és csendes volt minden,
a világ tán békén álmodott itt lenn.
Üres szívvel én sem vívtam harcom.
Ezüst ragyogás súlyos nyugalmából
meríteni erőt, pihenni bárhol,
távol egy önző világ zajától.
Akartam. S csak ültem csüggedő-árván,
gondolattalan, egy kis csodát várván.
A sötét készült testem elnyelni,
és akkor egy csillag messze leszalad,
idézni akartam titkos vágyakat.
Kérni, s nem jutott eszembe semmi!
Legutóbbi módosítás: 2014.03.26. @ 18:54 :: Szepesi Zsuzsanna
