A spejz lelke volt – a fal mellett állva,
az anyám dunsztolt kincseit vigyázta,
az egész néhány deszkarab volt csak,
öt-hat vízszintes, lélegező polcnak,
két függőleges, hozzáértő kézzel
megillesztgetett, tartós eresztékkel,
a falunkban élt, dolga téve, száz szám,
mint deszkalak, mint silbakoló állvány,
s úgy állongott, a befőttet vigyázva,
mintha egy kertet tartana a válla,
a polcok szélén csík papír díszelgett,
halk örömével őrizve a rendet,
az alsó részén sült hús aludt zsírban,
ha betévedtem, kerültem, míg bírtam,
mert ha már egyszer bontogatni kezdték,
mind tíz ujjamból kiszaladt a restség,
s mint boldogtalan, ha boldogra váltott,
úgy ízelőztem számba a világot,
és voltak csöbrök, zacskók, edényfélék,
az elejét se tudtam, nem a végét,
két szülém próbálózott jóra fogni,
de boldogság volt titkon beosonni,
s úgy lopolóztam, mint ki sokat sejt még,
és megleli az Ismeretlen lelkét,
de azt a titkot sehol sem találtam,
pedig közel volt. Ott lakott anyámban.
Legutóbbi módosítás: 2014.03.24. @ 07:18 :: Böröczki Mihály - Mityka
