Kovács Lilla Katalin : A küzdelem

Kutya kontra mellény

 

Amikor Kormi a kis fekete puli karácsonykor hozzánk került, az első éjszakát egy régi kötött mellényel kibélelt dobozban töltötte. A mellényt elfogadta, megtanulta, ahol a mellény, ott az ő helye is. Együtt költöztek ki a szénával bélelt, jó meleg kutyaházba is.

Mi változhatott meg az elmúlt hetek során, mi zajlott közöttük a kutyaház félhomályos mélyén?

Vajon hetek óta tartó ádáz békétlenség, vagy hirtelen fellángoló ellentét okozta a problémát? Már soha nem tudjuk kideríteni. Mi már csak a következményeknek lehettünk szemtanúi.

A leszámolásnak.

Úgy kezdődött, hogy Kormi vadul kicibálta a mellényt a kutyaházból hogy a szakadó hóesésben küzdjön meg vele.

Tépte vonszolta, morogva cibálta. Ám a mellény nem engedett, annál is inkább, mert Kormi mind a négy lábával rajta állt, ezért szinte egyáltalán nem tudta megmozdítani. Ám nem adta fel! Fogást váltott és lába közt a jobb sorsra érdemes ruhadarabbal szaladni kezdett. A mellény orvul cselt vetett és a hátsó lábára tekeredett, s amikor a kutya lassulni kezdett még egyszer rácsavarodott.

Kormi tehetetlenül megállt, lépni sem tudott.

Egyértelműen a mellény állt győzelemre. Bukméker irodákban komoly tétekkel fogadtak volna a kutya ellen.

Néhány pillanatnyi szünet következett, az ellenfelek fogást kerestek a másikon. Kormi lépett elsőnek.

Körbe-körbe forogva tépte le magáról a gyűlölt mellényt, az pedig a földre esett és nem mozdult.

A kutya biztos volt benne, hogy a mozdulatlanság csak egy alattomos támadásban folytatódhat, ezért elrohant és a kerítés mellől figyelte ugrásra készen, hogy mit lép az ellenfél.

Feszülten várakoztunk, csend volt, csak a hatalmas hópihék omlottak az égből. A mellény agresszíven hevert az udvar közepén.

Ebben a pillanatban a kutya szinte kirobbant a hóból és kijátszva a ruhadarab figyelmének pillanatnyi lanyhulását, megragadta és szinte magával sodorta. Élete öt hónapjának minden erejével, a csatában megszerzett tapasztalatokon okulva, immáron nem előre, hanem hátrafelé rohant vele.

Azonnal tudtuk, hogy a küzdelem eldőlt.

A mellénynek már semmi esélye nem maradt. Utolsó erejével még megpróbált — az egyszer már bevált módon — a kutyalábakra tekeredni, ám mindhiába. Már nem sikerülhetett. Éles kutyafogak tépték, cibálták, egészen addig, mígnem magatehetetlenül elterült a hó sima tetején.

Kormi büszkén egyenesedett fel. Győzött!

Megvívta élete első harcát és győzött! Elégedett léptekkel vonult fel a gádorba, hogy kedvenc lábtörlőjére telepedve élvezze a dicsőséget és a megérdemelt pihenést.

Azért biztos, ami biztos, fél szemmel sűrűn a lealázott ellenség felé pislogott. Soha nem lehet tudni! Egy ilyen alattomos mellény esetén bármi megtörténhet, nem árt résen lenni!

Ám nem kellett aggódnia. Végleges és tökéletes győzelmet aratott.

A küzdőtér elcsendesedett s az ádáz küzdelem nyomait lassan elfedték az alkonyi égből zuhogó hatalmas hópelyhek.

 

Legutóbb szerkesztette - Kovács Lilla Katalin
Szerző Kovács Lilla Katalin 51 Írás
"Hiszem, hogy a képzelet erősebb a tudásnál, hogy a mítosz igazabb a történelemnél, hogy az álmok hatalmasabbak a tényeknél, hogy a remény mindig győzedelmeskedik a tapasztalat felett, hogy a nevetés az egyetlen gyógyír a bánatra. És hiszem, hogy a szeretet erősebb a halálnál."