Pásztor Attila - Atyla : Pengefény

in memoriam Archimedes,
az antiküthérai múzeumi lelet /1899/ kapcsán

Szicília koszorúzta Etnán derengés simul ma.

Hajnal kúszik hegykúp fölé – ködöt vonva lába köré.

Lopva alszik Syracusa, álmát a szél messze fújta,

romokban pompás városom szenved – nincs benne vánkosom,

illatfürdőm, “Heurékám!” … Oda mind. De ódon villám

őrzöm parti padlat megett  – szikla véd utat s rejteket.

… Csendesek még a táborok, lelkem fáradtan tántorog:

két esztendő ostromain át gyülemlett bennem a kín.

Süllyesztettünk hajót s hadat, egy helyébe kettő akadt,

s vér, korom lepett kikötőt, amíg bírtuk a túlerőt.

De a párkák így szóltak, ím: “Hellén nem győzhet rómain!”

Most vak éjjel fosztogatnak, falhoz sikolyok tapadnak,

mit számít, ha gyermek, asszony – katona kell, hogy mulasson!

Embernél különb az állat, ők egymásra nem vadásznak,

mint e had – sáska-légió! Nem Tróját, mindent felfaló!

 

S lám, valami szent nyugalom szállt rám reggeli utamon.

Szellőkben jár ily illatár, egekbe ami visszaszáll.

… Tán a halál így közelít, elveszt s aztán mennybe repít.

Ifjabb volnék! A sok hellén lelkébe magam lehelném

hős Napunk, bölcsőnk erejét, lángpajzsát és tűzszekerét!

De a korom? Kiszabva rég, csontomon rág hetvenöt év:

Zeusz, ha akar, kiterít – mért is bánná meg tetteit…

 

Köreimet úgy rajzoltam, amint írva csillagokban.

Óramű lett, fogaskerék. A hét bolygó kering, miképp

kapcsolódnak égi pályák, amit szabad szem s tudat lát.

Titkot fejtek lám, beszédest. Tán egyszer majd ArcHímÉdest

emlegeti az utókor – nem először, sem utolszor -,

metrumot hogy szűzi porban fejtettem ki és számokban.

… Csapat tart felém a parton, mellvértjükön és a kardon

vér csillan a tenger-csöndben. Angyal suhan át fölöttem.

Szemükben zűr, tüzes hályog: Rómát védelmezni bárhogy.

Élet s halál?… Bármi áron: uralkodni a világon!

 

Felállok s megállnak hárman. Angyal készíti a szárnyam,

s harangot kongat legbelül… Egy a hátam mögé kerül.

“Ne zavard, szférákat rajzol!” – hallom, ahogy az angyal szól.

– Tisztelj kort és bölcsességet, fékezd erőd, vad elmédet!”

Én is szólok, mért tapodják Napom körét, Vénusz dombját,

s harag villan, fagy-pengefény – eret vág rajtam könnyedén.

Testem zuhan, szívem szakad… Váratlan’ várt e pillanat.

Lebegek. Nincs hang se korlát. Látom, tőre markolatját

tógámba törli az álnok… Fogam közt még vér szivárog.

 

2013. november 15.

Legutóbbi módosítás: 2013.11.20. @ 19:00 :: Pásztor Attila - Atyla
Szerző Pásztor Attila - Atyla 227 Írás
Becsületes nevem: Pásztor Attila Művészet kedvelő, ok-le vele s bohó mérnök víg zettséggel... NME 1985