Vágytalan utakat tapos az eszme,
Két kezét rablánca szorítja össze.
Roskadnak karjai jajgató szívének,
Fájdalom rengeti üregét lelkének.
Súlyos, zord fellegek nem akarnak tűnni,
Magányos létérzés nem akar megszűnni.
Szakítsd szét rabláncát fáradt, nyűtt szívemnek,
Add meg az életnek érdemelt értelmet.
Legutóbbi módosítás: 2013.11.18. @ 05:16 :: Bihari Csilla Rózália
