Avi Ben Giora. : Egy anya tragédiája 2

 

2.

 

A júniusból nem sok maradt. A július is hamar elröppent. Margit, Icuka, és Smójci, véletlenül ugyanabban a kórházban kaptak beosztást gyakorlatra. Margitot nem érdekelte. Azon dühöngött, hogy míg mások a Balcsiban lubickolnak, neki gyógyszert osztani, ágytálazni kell. Szidta magát, mint a bokrot, hogy mi a jó fenének mondta, hogy orvosira akar menni, és szülei pár „bennfentes” javaslatára az egészségügyi szakközépbe íratták be. „Most már mindegy” — gondolta. „Eleve nem fognak felvenni. A matek felvételinél kivágnak, a fizika valahogy megyeget, de miért kell ezekből is felvételizni?” — kérdezte önmagától. „Mi köze az orvostudománynak a matekhoz, fizikához? Még a kémia, biológia az rendjén is van.” Egy érces hang térítette magához.

— Mit álmodozik itten? Nem látja, hogy villog a vörös lámpa?  A kórterembe valamelyik beteg segítséget szeretne. Na, lóduljon már! És nehogy gumikesztyűt merjen húzni. Utána elmegy, és sterogenollal meg tudja mosni a kis kacsóit. Itt nem finnyáskodunk, megértette? Ez kórház, és a betegek nem veszik jó néven, hogy maga gumikesztyűs kézzel nyúl hozzájuk. Nem fertőzőek.

Margit eleget tett az utasításnak. A mellékhelyiségben fura látvány fogadta. Icuka ücsörgött ott és zenét hallgatott a tranzisztoros rádióján. Persze füldugóval.

„Most aztán törlesztek a számlán a lányok nevében is.” Lette az ágytálat, és szép csendben, hogy ne vegye észre, kioldalgott. Megkereste a főnövért és rögtön oda is ment hozzá.

— Tessék szíves lenni a kolléganőmnek segíteni. Nem tud kijönni a WC-ről. Bezárta magát. Én megyek, szólok a lakatosoknak, hátha szükség lesz rájuk.

Azzal már iszkolt is. A lépcsőlejáratnál Smójciba ütközött.

— Hova rohansz, Margit? Valami baj van?

— Semmi, csak törlesztettem a lányok nevében is Icukának. Nem láttál semmit, főleg engem nem. Csak állj meg a folyóson, aztán elmondod, mi is történt. A vén tyúk Balogné, a „főanyu” majd biztosan extra adag Andaxint fog bekapni. Icuka hiába próbálta benyalni magát, úgy félig meddig sikerült is neki, de most nem ússza meg.

— És te hova mész?

— Azt mondtam, hívom a lakatost, hátha kell, de az öltözőbe megyek. Csak nem mászik oda utánam, lesz időm kereket oldani.

— Meg akarsz szökni? Hétig van munkaidőd nem?

— Tök mindegy! Elegem volt a mai napból, meg egyébként is mi az, hogy ingyen kell itt savanyodnom? Nem csinálom tovább, ha ki is vágnak!

— Ugyan már, ne hülyéskedj! Most akarod bedobni a törülközőt, a negyedik előtt? Randid van? — kérdezte sejtelmesen kacsintva.

— Igen! A saját hülyeségemmel. Ugyan ki akar egy ilyen balfácán tizenhét éves libával járni.

— Margit, ne csinálj hülyeséget. Falazok! Majd szólok a főanyunak, hogy rosszul lettél: hazamentél. Kérj a körzetitől vagy a nőgyógyászodtól igazolást.

— Más nem is hiányzik! Gondolod, el is fogja hinni? Bezavarom a mosdóba, ahol az Icuka rádiót hallgat, és én meg közben rosszul vagyok? Nagyon kilóg a paripa lába, és főanyunál nem érdemes kihúzni a gyufát. Holnap majd megmondom neki, munkaundoritiszt kaptam Icukától, azért menten el engedély nélkül. Mit tud csinálni velem? Beoszt túlórázni, ami persze, hogy törvénytelen, de senki sem törődik vele. Állam az államban.

Az esetnek nem lett sok következménye. Icuka büntetésből túlórázni volt kénytelen. Magában bosszút esküdött Margit ellen, mert hamar rájött, az ő, vagy Smójci keze van a dologban. Margit is megúszta ennyivel, de figyelmeztetést is kapott, a legközelebbi esetnél nem lesznek ennyire elnézők.

Margit ekkor ismerte meg a nagy „őt”. Éppen jött ki az öltözőből, már átöltözve, amikor belebotlott egy fiatal medikusba. Elfogta a félsz. Mi lesz most? Ez tudja, hogy még tart a munkaidőm, csak én akarok meglógni, mert büdös a munka. Ha jelent, akkor… Hirtelen egy mentőötlete támadt.

— Ne haragudjon, maga véletlenül nem a belosztályon van gyakorlaton?

— Nem! A sebészeten. Miből gondolta, hogy a belen?

— Ó semmi, semmi, tévedtem! Összetévesztettem valakivel.

— Maga itt dolgozik, vagy gyakorlaton van, mint én?

Margit töprengett egy darabig, mit is válaszoljon.

— Ó igen — hebegte —, de ma korábban végzem. És maga?

— Én is korábban mehetek haza. Siet nagyon? Vagy meg tudna várni a kijáratnál? Hazavinném kocsival, vagy esetleg elmehetnénk valahova, ahova éppen magának is kedve van.

— Rendben. Akkor a kijáratnál találkozunk, de nyugodtan tegezzen! Margit vagyok — mutatkozott be kezet nyújtva.

— Radnai János, utolsó éves orvostanhallgató.

Amikor a kijárathoz ért, fogta el ismét a félsz:

„Te jó Isten, hogy én milyen hülye vagyok. Egy utolsó éves orvostanhallgató. Mit fog szólni, ha megtudja, csak tizenhét éves vagyok? Persze lehet, hogy semmit. Nem sokkal idősebb, jó esetben hét évvel. Vagy?” Töprengéséből János zökkentette vissza a valóságba.

— Jöjjön, ott áll az autóm — mutatott egy zöld Skodára a parkolóban. — Apám és anyám ajándéka.  Amikor másodéves voltam, akkor kaptam, de ez amolyan családi autó. Hétvégenként, ha éppen nem vagyok beosztva, ők is furikáznak vele. Akkor hova menjünk? Mozi, vagy esetleg vacsora?

— Tudod mit? Van egy fagylaltos a Feneketlen tónál. Nagyon jó a fagylaltja. Közel is lakom hozzá, utána nem kell hazafurikázni. Nyolcig haza kell érjek. A szüleim azt gondolják, hogy még gyakorlaton vagyok. Én is az orvosira akartam jelentkezni, de már nem is tudom. Egészségügyi szaksuliba járok, mert azt mondták, ha itt érettségizek, valamivel nagyobb az esélyem bekerülni. Én már most feladtam. Nem értem se a matekot, sem a fizikát, mert nem tanítják rendesen. A tanárunk azt mondja, nőknek nem kell annyira tudni ezeket. Márpedig ezekből is felvételi van.

— Akkor tudod mit? Fogok neked segíteni mind a kettőben. Megvannak a régi felvételi tételeim. Nem hiszem, hogy sokat változtattak rajta.

— Jaj, előre is köszönöm. De valahogy ezzel a gyakorlattal teljesen elveszik a kedvemet. Pedig a betegápolás is hozzátartozik ehhez, ugye?

— Nem csodálkozom. A főnővér, aki titeket tanít az osztályon, egy sárkány. Már nekem is meggyült vele a bajom. Noha sok közöm nincsen hozzá, de egy alkalommal megkértem valamire egy beteggel kapcsolatban, mire magából kikelve lehordott: „Egy taknyos kölyök ne mondjon nekem semmit! Maga még nem kész orvos!” — Valaki mondta, húsz éve van a pályán, és két férjet fogyasztott el.

— Szegény férfiak, akik kibírták egyáltalán mellette!

Közben odaértek a Fagyishoz.

— Szállj ki, légy szíves, itt nem tudok leparkolni. Beállok egy közeli mellékutcába, aztán jövök. Addig rendelj nyugodtan. Nekem csak egy hideg üdítőt, majd utána választok fagyit magamnak.

Margit gyorsan kiszállt. A teraszon talált üres asztalt, gyorsan le is ült mellé. Jött a pincérfiú, szélesen mosolyogva.

— Most csak így egyedül? Hol vannak a többiek? Régen járt erre. Utoljára valamikor májusban. A barátnője, Angéla szinte naponta bejár hozzám, ha ideje engedi. Gyakorlaton van, sajnos. Magácskának nincsen ilyen elfoglaltsága?

„Most lebuktál nálam” — gondolta! „Tehát megfogtad magadnak a fagylaltos pincért. De sebaj. Viszont mit kell ennek is mindent tudnia?”

— Ma szabadnapom van — hazudta. — Angéla estig dolgozik ma is. Majd ne mondja meg neki, hogy itt voltam. És főleg azt ne, hogy nem egyedül.

— De hiszen egyedül van!

— Nemsokára jön az, akit várok. Kérem, addig is hozzon két jó hideg Colát. A fagylaltok majd utána.

Mire János is megérkezett, már félig ki is szürcsölte az italát, mert persze az előzékeny pincér szívószálat is adott hozzá.

— Tényleg hangulatos kis hely — mondta János, miközben helyet foglalt az asztalnál. — Gyakran jársz ide?

— Voltam már párszor. Közel van a sulihoz is, csupán két villamos megálló.

— Akkor ez a kihelyezett tanszék is.

— Annyira azért nem. A tanáraink is ismerik, lebuknánk hamar, ha óra helyett itt kvaterkáznánk. Ajánlhatok fagyit neked?

— Rád bízom, te ismered ezt a helyet.

— Van egy specialitás, ami nagyon jó. Kicsit fura neve van: pöcs mellba — közben fülig elvörösödött ezt kimondva.

Vagy egy órát beszélgettek, szinte mindenről szó esett. Megtudta, Jánost elsőre felvették az orvosira, és most volt huszonhat éves.

„Egy évet tévedtem! Na bum, kilenc év korkülönbség nem a világ” — tűnődött el.

— Elmehetnénk a Feneketlen tóhoz, kicsit sétálni. Még van egy kis időd, csupán hét múlt.

— Rendben van, de nyolcig tényleg haza kell érjek.

— Majd hazaviszlek.

— Mondtam, itt lakom nem messze, ne fáraszd magadat.

Legutóbbi módosítás: 2013.11.03. @ 18:59 :: Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.