Tóth Zita Emese : Folyamat

Mindig minden csak elmúlik,

ocsúdik a szívem,

de arcizmom meg se rebben,

néha olyan, mintha semmi sem lenne bennem,

de álmok, közhelyek, otthonok

folynak szerteszét

pillanatok alatt,

mint mikor a Nap

első márciusi sugára

felolvasztja a reggel épített hóembert.

 

Már rég rendelt bennem a szerelem,

nagyvárosi tömegkavalkád,

hogy túl sok az ember,

de az az egy,

akárhogy is akarnád,

mindig csak az utca túloldaláról integet

maszkban.

 

Ha a paplant nappal magam fölé húzom,

mint egy kisgyerek,

álmodok, hogy nevetek,

hogy képes vagyok szeretni,

hogy képes a világ,

nem intenek le

holmi félrecsúszott,

hitvány tettek,

nem tettet mellettem senki

semmiféle vágyat,

 

ha várlak, nem jössz,

ha nem várlak,

nem maradsz,

akad a hang,

mint olajtalan gépszalag

egy előre legyártott világban.

Csitt.

Itt mindenki más hibátlan,

egymásban oldjuk fel 

saját szavaink,

gördül a nyelvem,

hozzád olvadna,

nincs szavam,

ma nem szabad,

nem lehet,

nyár van,

az udvaron nincsenek hóemberek. 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:55 :: Tóth Zita Emese
Szerző Tóth Zita Emese 143 Írás
Van egy saját Palintám, illetve egy Andrisbabóm és egy Zoécskám is. Az írás a legnagyobb függőségem. : ) '92-es évjárat.