Apáti Kovács Béla : A farkas és az anyó

 

 

Mindenki úgy tudja, hogy a farkas félelmetes fenevad. Talán nincs is olyan ember a földkerekségen, aki ne hallotta volna Piroska és a farkas történetét, és sok más esetet, amikor a farkas felfalta az áldozatát. Pedig higgyétek el, vannak jó farkasok is!

Nagyon régen történt, talán még öregapám sem emlékszik, mikor. Az erdő mellett egy kicsiny házikóban lakott egy öreg néni. Olyan öreg volt, mint a postaút. Egyedül volt, soha senki nem nyitotta rá az ajtót. Már alig tudott menni, fájtak a lábai, a ház körül is két bottal közlekedett. Nyáron odakint üldögélt a padon, és onnan nézte a tájat, télen, vagy amikor rossz idő volt, behúzódott a házába és ott búslakodott. Egyhangúan teltek a napjai. Életében semmi örömet sem lelt.

Egyszer nagyon megbetegedett, s nem bírt felkelni az ágyból. Érezte, nemsokára meghal, ha valaki nem segít rajta. De ki segítene, amikor nem volt senkije… Férje már rég a másvilágra költözött. Nem volt gyermekük, aki gondoskodhatott volna róla. Szomorúan, de beletörődött sorsába, és várta a halált.

Az erdőben a vadászok láttak egy farkast. Ezen a vidéken ritka állat volt, de ha véletlenül megjelent egy, az emberek villákkal, botokkal felfegyverkezve nyomába eredtek, és addig űzték, kergették, amíg el nem kapták. Nem volt kegyelem számára. Mindig szomorú vége lett, bundaként végezte a földi pályafutását. A mi farkasunkat is legalább egy tucat ember kergette. Szegény állat megpróbált elmenekülni előlük, de egyre fogyott az ereje. Már alig bírta a futást, érezte, hogy hamarosan ő is a társai sorsára jut, amikor az öreg néni házához ért. Szerencséjére nyitva volt az ajtó, és az utolsó pillanatba sikerült besurrannia. Egyenesen abba a szobába futott, ahol a néni feküdt.

Szegény öregasszony annyira megijedt, hogy már majdnem segítségért kiáltott, amikor meglátta a farkas riadt tekintetét. Nagyon megsajnálta, mert jól tudta, milyen sors vár rá, ha az emberek megtalálják. Már sokszor látott diadalittas embereket, amint háza előtt vitték el a szerencsétlen, elejtett állatot. Reszkető hangon mondta a farkasnak:

— Bújj az ágyam alá, ott senki sem fog keresni!

A farkas megfogadta az öregasszony tanácsát, és villámgyorsan bebújt az ágy alá. Hamarosan jöttek is az emberek, mert látták a házba befutó fenevadat.

— Hová bújt a farkas? — kérdezték.

— Ide bizony nem jött be egy fia farkas se. Egyedül vagyok a házban. Megmondanám, ha láttam volna.

Az emberek elmentek, és a farkas egy idő után előmerészkedett az ágy alól. Nem győzött hálálkodni, amiért a néni megmentette az életét.

— Maradj itt nálam! – mondta neki az öregasszony. — Úgy sincs senkim. Ha kimész, az emberek megfognak és megölnek. Nálam biztonságban ellehetsz. Majd azt mondom, te a kutyám vagy.

A farkas szívesen elfogadta az invitálást, mert tudta, az erdőben bárhová is bújik, mindenhol megtalálják. De ide, ebbe a kicsi házba többé nem jönnek őt keresni. Leheveredett anyó mellé a szőnyegre. Jó meleg volt a szobában, és kellemesen érezte magát. Még a kiskirálynak sem volt olyan jó dolga, mint neki.

Teltek–múltak a napok. A farkasnak csak annyi feladata volt, hogy őrködjön, amikor az anyó aludt. Nappal aludhatott, heverészhetett kedve szerint, senki sem zavarta. A kamra telis-tele volt finomabbnál-finomabb ennivalóval. Anyó jó előre bespájzolt, mintha csak érezte volna, hogy megbetegszik. Sajnos állapota nem javult… Szüksége lett volna orvosra, de nem volt, aki elmenjen érte. A farkas is érezte, hogy nagy a baj, mert anyó alig szólt hozzá. Egész nap csak aludt, s nem evett semmit. Aggódva nézte a láztól elgyötört öregasszonyt. Szeretett volna segíteni, de nem tudta hogyan. Ha bemegy a faluba, ott az emberek agyonverik, és bundát készítenek belőle. De ha nem hív orvost, akkor talán már a reggelt sem éri meg; szeme láttára fog meghalni. Mindenféleképpen el kellett jutnia az orvoshoz. Le–föl mászkált a szobában és törte a fejét, de semmi okos nem jutott az eszébe.

„Nem maradt más hátra — gondolta — fel kell hívni az emberek figyelmét, és idecsalogatni őket.”

Kiment az udvarra és hangosan, ahogyan a torkán kifért, ordítani kezdett. Az egész faluban lehetett hallani a hangját. Meg is ijedtek az emberek, hogy visszajött a farkas, és kárt tesz a háziállatokban. Aki csak élt és mozgott felkerekedett. Vasvillákkal felfegyverkezve elindultak megkeresni. Nem kellett sokáig keresniük, mert a hang hamar elárulta, hol van.

— Farkas! Farkas van az anyó házában! — kiabálták a falusiak — fogjuk meg, bundájából készítsünk jó meleg kabátot!

Még a falu öreg orvosa is elkísérte a többieket, elláthassa, hogyha valaki véletlenül megsérül.

Amikor az anyó házához értek, a farkas beszaladt a szobába, és remegve elrejtőzött az ágy alatt.

— Hová lett a farkas? — kérdezgették egymástól az emberek.

Senki nem értette, hová bújhatott. Jól látták, hogy bement a házba, most meg nincsen sehol. Úgy jártak, mint múltkor. Először azt gondolták, azért futott be, hogy anyót felfalja. Csodálkozva látták, hogy az öregasszony sértetlenül fekszik az ágyában. Semmi jel nem utalt arra, hogy a farkas bántotta volna. Mindenki értetlenül állt a szoba közepén. Az öreg doktor is odaért, s amint belépett a szobába, mindjárt felkiáltott:

— Emberek, nem látjátok, anyó milyen beteg? Nincs jobb dolgotok, mint egy szerencsétlen farkast kergetni? Gyertek, siessünk, anyót azonnal kórházba kell szállítani, amíg nem késő! Hagyjátok az ordast, lehet, hogy nem is olyan veszélyes, mint amilyennek gondoljátok. Szegény talán csak oltalmat keresett előletek anyó házában.

A falusiak kissé elszégyellték magukat, mert az a igazság, hogy a farkas soha senkit sem bántott, csak azt gondolták róla, hogy félelmetes vadállat. Valójában majdnem olyan volt, mint egy kutya, de az is lehet, hogy az volt teljesen…

Amikor a szegény öregasszonyt fel akarták rakni a hordágyra, hogy kórházba szállítsák, alig hallható hangon ennyit mondott:

— Ne félj kiskutyám, nemsokára hazajövök, és minden a régi lesz. Kérlek, addig vigyázz a házra…

A farkast annyira meglepte, anyó jósága és bizalma, hogy ezentúl úgy viselkedett, mint egy igazi hűséges eb, és többé nem kívánkozott vissza a sűrű rengetegbe. Jobban érezte magát az emberek társaságában, mert rájött, köztük is vannak jószívű teremtmények.

 

Legutóbbi módosítás: 2013.07.22. @ 10:50 :: Apáti Kovács Béla
Szerző Apáti Kovács Béla 193 Írás
Mindig szerettem az irodalmat. Számomra az olvasás, olyan, mint más embernek a kenyér. Nem múlik el nap olvasás nélkül.