Horváth Nóra : Megtört

(átdolgozott változatban)

 

 

Azt mondják,

ne gondolkodjak,

csak annyit,

amennyit a helyzet

úgy kíván.

Ma ismét

nem hallgatok

rátok, konok

fejemben számlálod

az időzített bomba

egyenletes

kattogásait.

 

Ne hidd, hogy nem fáj,

amikor kiömlik belőlem

a változás folyama,

összefröcskölöm vele

a narancssárga selyemfüggönyt;

azon átnézek a balkonra,

hiszen az van előttem. 

 

Mi ütött belém,

töretlen utamról

ígértem tudósítást,

de útközben

kitérőt tettem,

mint a szakadt térkép,

úgy esek szét.

 

Szívesen megörökíteném,

de az élet játszik

velem áldozatot.

Azt akartam,

én legyek a rendezője,

s most minden díszlet úgy áll,

ahogy hagytam;

egybedobva.

Prológus lettem

saját drámámban.

A lélek súgó,

ha netán

feledésbe merülne a szöveg,

nyúljunk csak vissza

az eredetihez.

Szerepemen mit sem

változtatna,

átvette az irányítást.

 

Érd utol magad!

Szabályos csíkozott zebra

rácsozva vesz körül,

na most mondd,

hogy szabad vagy.

 

Megtörtél.

 

Hozd helyre

a helyrehozhatatlant,

óh, mondd, de hogyan,

ha a hídkorlátba

kapaszkodást is

csak vizionálom.

Motoszkál bennem

a tudat, hogy nincs

egy fűcsomó sem,

amit egybefogva

keményen tartana

a jobb kézfejem,

nem lenne

erőtől vesztve,

elhagyatva.

 

Csitt!

 

Csendet a teremben!

 

Nincs egy helyben járkálás!

 

Legutóbbi módosítás: 2013.06.09. @ 07:55 :: Horváth Nóra

Szerző Horváth Nóra 87 Írás
"Egyedül birkóztam meg a megfelelés legádázabb ellenségével, már mondhatom, hogy veled, győzött az öntörvényű jelen, a múlt diktatúrája felett." (Mint... c. versből részlet, 2013).