Vandra Attila : Sűrgősség!!!

Létezik egy szám, minden EU-s országban, és nemcsak ott 112… Próbáltátok már hívni? *

 

 

 

      — Kérsz még egy pohár bort, Feri?

      — Kösz, nem. A vacsora is fölséges volt, a bor se mindennapi, de egy fél pohár elég volt. Jóból is megárt a sok. Ha megbocsátotok, én megyek, s ledőlök egy picit. Kissé fáradtnak érzem magam. Az esti kártyapartin friss akarok lenni, véreteket vehessem — humorizált, majd elindult az ajtó felé. Én is felálltam, hogy helyet csináljak neki. Lenyomta a kilincset, kitárta az ajtót, majd hirtelen megkapaszkodott az ajtófélfában.

      Azonnal odaléptem, s megfogtam hátulról a két könyökét.

      — Valami baj van?

      — Á semmi, csak picit megszédültem… — felelte, de a következő pillanatban már derekától kellett elkapnom, el ne vágódjon. Két másodpercet se tartott az állapot, és visszatért lábaiba az erő.

      — Helyrejöttem, hagyj, megyek a lábamon! — vitézkedett, s elindult.

      — Sápadt! Olyan, mint a fal! — állapította meg a feleségem.

      Szerencsére nem fogadtam neki szót. Megtettünk két lépést együtt, s mivel nem engedtem el, az esést fékezni tudtam. Hirtelen jobbat nem tudtam, leengedtem a földre, s a falszekrénynek támasztottam. Azonnal körbeálltuk. Első kérdésre még válaszolt, de én már nem teketóriáztam.

      — Hívom a mentőt!

      Ha valakinek már volt infarktusa, s tudatának filmje elszakad, nem lehet vesztegetni az időt. Az asszonyokra hagytam, viseljék gondját, én pedig tárcsáztam a 112-t. Teltek a másodpercek, semmi. Kellene a területi kód? Sohase hívtam még e számot. Hát igen, villant át az agyamon, mobilon is hívhatnám, s honnan tudja a központ, a temesvári vagy a konstancai mentőállomáshoz kapcsoljon?

      Leteszem, tárcsázom a 0268-112-t. Telnek a másodpercek, fél perc után egy robot közli velem: „Numărul este restricţionat” „Restricţionat”  „Restricţionat” románul azt jelenti: „korlátozott”. A sürgősség számának elérhetősége korlátozott?

      A beszűrődő hangok arra utalnak, a hívás egyre sürgősebb. Káromkodok, újratárcsázok, hátha elvétettem az el?bb. Újabb negyed perc, míg a már ismert robothang megismétli a képtelen szöveget.

      — Hívod már? Mit tökéletlenkedsz! — szólnak rám az asszonyok, én pedig újra tárcsázom az 112-t. Végre becseng. Ez idő alatt volt időm átgondolni, mire lehetnek ezek a vonal túloldalán kíváncsiak, s sietve közlöm:

      — Vandra Attila, vagyok, a Brassói Megyei Kórház vegyésze, sürgősen mentőre van szükség Brassó, Berzei utca 2B szám alá. A páciensnek, kinek volt már infarktusa ezelőtt három évvel, elvesztette eszméletét.

      — Halló, mi a neve?

      — Vandra Attila vagyok, a Brassói Megyei kórház vegyésze, és egy mentőre… — teszem hozzá egészségügyi minősítésemet is, vegyenek komolyan. Fel tudom mérni, egészségügyi sürgűsségről van szó. Még néhány mondat után felfogja, nem a rendőrséget, hanem a mentőket kell majd kiküldenie.

      — Címét kérem.

      — Brassó, Berzei utca 2B…

      — Hova valósi?

      — Az előbb közöltem. Brassói.

      — És a páciens az ország melyik részén található?

      — Az előbb közöltem, Brassó, Berzei utca 2B… (Ez hülye, vagy csak teszi magát? Hiszen az előbb mondtam, hova kell a ment?…)

      — Telefonálhatna máshonnan is, az az ön címe volt, amit bediktált. Ellenőriznem kell hova kapcsoljak. Azonnal átirányítom a Brassói Mentőállomásra.

      — Halló, itt a Brassói Mentőállomás diszpécsere.

      — Vandra Attila, vagyok, a Brassói Megyei Kórház vegyésze, sürgősen ment?re van szükség a Brassó, Berzei utca 2B szám alá. A páciensnek volt már infarktusa ezelőtt három évvel, elvesztette eszméletét.

      Újabb igazoltatás, érzem a kérdések ritmusából, a diszpécser jegyez, de a percek telnek, s a Brassó Megyei kórház ugyan egy kilométerre van a házunk előtt elvezető főúton, de a mentőállomás a város másik végén található…

      — Mellkasi fájdalma van?

      — Nem panaszkodott, mielőtt elvesztette eszméletét, és nem kapott a mellkasáéhoz, mielőtt elájult.

      — Zsibbad?

      — Nem panaszkodott, mielőtt…

      — Nincs magánál?

      — Nincs… Az előbb mondtam…

      — Kezd magához térni — szólnak az asszonyok az előszobából.

      — Kezd magához térni, de még nagyon zavart… Nem lehet vele még szóba állni. Kérem sürgősen…

      — Jó, kapcsolom…

      Női hang következik.

      — Vandra Attila, vagyok, a Brassói Megyei Kórház vegyésze, sürgősen mentőre van szükség a Brassó, Berzei utca 2B szám alá. A páciensnek volt már infarktusa ezelőtt három évvel, elvesztette eszméletét.

      Újabb igazoltatás, újra rákérdeznek a már elmondott információkra. Miközben ez történik, az előszobából újabb információk érkeznek a Feri infarktusának részleteiről. Azt sem tudom, kire figyeljek, s közben egyre inkább elhatalmasodik rajtam a pánik. Amikor a női hang rátér a beteg állapotára, közlöm egyetlen kérdésre, nem panaszkodik, mellkasi fájdalomról, sem zsibbadásról, de amikor infarktusa volt, akkor se volt fájdalma, viszont erősen sápadt, hideg veríték verte ki, ami reaktív adrenalintúltermelésre, utal. A hipoglikémia valószerűtlen, mert épp vacsoráztunk. A páciensnek két sztentje van, és defibrillátora, amelyet egy budapesti kardiológiai intézetben helyeztek fel 2009-ben.

      — Cukorbaja van?

      — Nem tud róla, de a felső normál határértéknél volt már kicsit magasabb cukorszintje — közlöm a Feri feleségével való konzultálás után.

      — Hívom a doktornőt, beszéljen vele.

      Amíg az orvosnő átveszi a kagylót „imádkozok” néhány szaftosat. Újabb bemutatkozás, a páciens jelenlegi állapotának és kórelőzményének rövid ismertetése. Az orvosnő nem kérdez rá arra, amit hallott, de az egészségügyi dolgozó mivoltomnak hangoztatása nem bizonyul túl szerencsésnek. A doktornő olyan orvosi szakszöveg rövidítésekkel dobálózik, melyeknek a felét sem értem. IMA, AVT, AVC, Az IMA-ról magam is kiderítem, az akut myocardiális infarktus román fordításának kezdőbetűi. Hamar magyarázni kezdem a bizonyítványom, vegyész vagyok, és nem orvos, így a rövidítéseket „legyen szíves fordítsa le”. Miközben kérdéseire válaszolok, azon tűnődök, ha nem én, hanem Ilus néni vagy János bácsi telefonálna, ő ezekből az orvosi szövegekből mit értene. Végül felhangzik a várva várt szöveg.

      — Küldünk egy mentőcsapatot.

      Még egyszer közlöm a címet, s két szóban elmagyarázom, hol van, szerencsére egy jól ismert hipermarket fölött lakunk, a főúton.

      Leteszem megkönnyebbülve a kagylót, kiadom az ukázt. Ferit — kit közben az asszonyoknak sikerült lábra állítaniuk, így el tudták támogatni az ágyig — öltöztessék fel annyira, hogy szállítható állapotba legyen. Kint mínusz két fok van…

      Hamar magamra kapok én is valamit, s már fordulnék ki az ajtón, a mentőnek ne kelljen címkereséssel veszítenie az időt, amikor megcsendül a telefon. Azonnal rájövök, a mentőállomás. Ellenőrzik, nehogy szórakozott volna valaki. Még egyszer elmagyarázom a címet, ezúttal egy férfihangnak, majd lesietek. A ház elé.

      A mentőállomás tőlünk három-négy kilométer, ez forgalom híján négy-öt perc. Megnézem az órát, kíváncsi vagyok, mennyi idő alatt ér ide. Infarktus gyanúja áll fenn, amikor minden elvesztett perc drága. A házunk előtt a parkoló tele van. Egy taxi a bejáratnál ácsingál, nem épp szabályosan. Szólok neki, mentőt várok, s ha lehet ne a bejáratnál…

      — Van ott hely mellettem, befér. Várok valakit — feleli. Nem hajlandó arrébb menni.

      Miközben vele vitatkozom, egy Opel behajt a parkolóba, s pont a lépcsőház bejáratánál áll meg, eltorlaszolva a helyet, ahova a mentő behúzhatna. Oda megyek, kopogtatok az ablakán. Csak harmadszori kopogtatásra hajlandó lehúzni az ablakot. Elmagyarázom neki a helyzetet, és megkérem, hagyja szabadon a helyet. Rám förmed, vár valakit, és egyébként is az autóban van, s ha kell, félrehúz majd, végül felhúzza az ablakot, nem kíváncsi további érveimre. Hangnemét tekintve, örvendjek, ennyivel megúsztam. Szerencsémre nem ül egyedül, az ablakon át látom, a mellette ülő nő rászól. Némi szóváltás után mégis hátrább tolat.  

      Megköszönöm, feltehetően a levegőnek, mert biztos nem hallotta. Kiállok a főútra. Jó negyed óra is eltelik, amíg a mentő előkerül. Már távolról hallom a szirénát. Amennyire a távolból ki tudom venni, senki sem áll félre. Sőt, a piros lámpa előtt közvetlenül megálló autók se húznak előre, hogy a közvetlenül utánuk érkező villogó mentőnek egy kis rést nyissanak. Végül a sofőrje megállítja a szirénát, s „türelmesen” megvárja a zöld jelzést. Mást nem tehet. Megnézem az órát, tizenhat perc… Több, mint fél órája kezdtem el telefonálni.

      A mentő természetesen nem tud az ácsingáló taxitól befordulni, hisz nem egy Smart. A taxis nem mozdul, végül a szirénázó autó hátratolat, s be tudja venni a kanyart. Na, ugye, befért! Már csak hab a tortán, hogy a Ferivel egy székben leérkező mentősöknek kell betegestől félreállniuk a parkolóból távozni szándékozó, az előbb említett Opel elől.

      Nem férek be barátom mellé, taxiba ülök. Én érek hamarabb a sürgősségre… Mire Ferit behozták, én már a kardiológust is előkerítettem…

 

 

 

Legutóbb szerkesztette > Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 769 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.