Torjay Attila : Az a régi, régi nyár

*

    

 

 

 

— Jó napot kívánok, Gondor Bélának hívnak. Nem vagyok biztos benne, hogy jó helyen járok, Liptai Irént keresem.

      — Jó napot! Jó helyen jár, de a jelenlegi neve Kis Árpádné. Drágám, téged keresnek!

      — Istenem! Béla! Te vagy az? Ötven éve nem láttalak, hogy megőszültél! Tényleg te vagy? Hogy kerülsz ide? Mesélj!

      — Tudod, úgy gondoltam, hogy mivel nyugdíjas lettem, van időm, hogy még egyszer meglátogassam a Hazámat. De igazándiból csak miattad jöttem, tudod az első szerelem… Sohasem nősültem meg. Gondoltam végigsétálhatnánk ketten még egyszer az Orgona-lépcsősoron: annyiszor ábrándoztam róla, leülhetnénk az Aranyos partjára, benézhetnénk a régi iskolánkba, két öreg diák…

      — Oh, igen! Engem is ez éltet évek óta az a régi, régi, gyönyörű nyár, azok a boldog emlékek. Szaladok a kabátomért.

      — A férjed nem ellenezné?

      — Érdekli is azt? … Ez a te kocsid?

      — Nem, béreltem az ittlétre, de ha nem ellenzed, inkább sétáljunk. Viszontlátásra Árpád! Istenem, a lépcsősor! Hányszor gondolkoztam azon, hogy megvan-e még az a kedves lépcsősor, ahol kéz a kézben iskolába jártunk!

      — És amin lelöktél, hogy kis híján kitörtem a nyakam.

      — Nem, nem, dehogy! Megcsúsztam, úgy estem neked. Hisz emlékszel, milyen csúszós ez a mohos lépcsősor esőben!

      — Azért kiabáltad közben, hogy: nesze, ez a Feri miatt van! Ugye?

      — Nem így emlékszem, de kérlek, most ne veszekedjünk, erre emlékszel: „Emlékemben most is él az első diákszerelem”?

      — „Azt a kedves bakfisarcot soha el nem feledem” — Echo együttes. Azt tudtad, hogy ismertem őket személyesen is?

      — Nem, nem tudtam. De az iskola? Nincs már meg?

      — Látod, megszűnt, jelenleg magánház, teljesen átépítették. És tudod kik laknak itt? Varga Esztiék, az a görbe lábú, kancsal nő. Akinek az anyja kémiát tanított, és mégis kettes volt belőle.

      — Görbe lábú? Nem emlékszem. Bemegyünk?

      — Most téged az Eszti érdekel, vagy én?

      — Csakis te! Jó, sétáljunk tovább.

      — Na, azért! Tudod, nem vagyok képes elfelejteni neki a rosszindulatú hazugságait! Azt híresztelte anno, hogy én Ferivel is járok, miközben veled is. Ezt hazudozta!

      — És nem volt igaz?

      — Ennyi év után, öreg fejjel ez a legfontosabb? Persze, hogy nem volt igaz!

      — Ennyi év után, öreg fejjel igazán bevallhatnád. Az elálló fülű Feri, a legjobb magasugró. Egyébként mi lett vele?

      — Nem állt el neki semmije. Ő volt az első férjem.

      — Micsoda? Én úgy tudtam, hogy Gonda Péter!

      — Nem, nem. Péter a második volt.

      — Nem Péter volt az első? Ez biztos?

      — Ne viccelj, a Péterrel akkoriban csakis barátok voltunk.

      — Szép kis barátság! Én e miatt indultam neki a határnak, annak idején.

      — Ugyan, ugyan! Én csak téged szerettelek. Péterrel csakis Szabó Laci bosszantására tettünk úgy, mintha rettenetesen nagy szerelem dúlna. Ezért butaság volt disszidálni a kenguruk közé!

      — Kanadában nincsenek kenguruk. És szerencsére Szabó Laci sem található arra felé.

      — Már itt sem, Debrecenbe költözött, mikor a Gézával az a kis románcunk volt. Még az Endre idején. Nem, rosszul mondtam, az András érában. Illetve második András. Mindegy, a Gézát még sem lehetett kihagyni, basszusgitározott a Syrénben.

      — És gondolom, a többi hangszer sem hagyta hidegen az érzelmeidet!

      — Ez most valami rosszindulatú irónia volt? Mondom, hogy csak téged szerettek. Igaz néha próbáltunk a zenekarral.

      — Oszt legalább sikerült?

      — Micsoda?

      — Hát, amit próbálgattatok.

      — Már nem emlékszem. Hidd el, semmi, de semmi sem árnyékolhat be egy első szerelmet! Egész életemben az emlékéhez híven éltem!

      — Hol ezzel, hol azzal, hol amazokkal.

      — Látod Béla ilyen buta vagy! Az ember egy társas lény, nem élhet egyedül. Méltatlan a gyanúsítgatásod a régi, régi, gyönyörű, közös nyár emlékéhez! Csak sajnálni tudlak!

      — Én is magamat! Nesze, ez a Feri miatt van! Meg a régi, régi, gyönyörű, közös nyár emlékére!

 

(…)

 

      — Meghalt, doktor úr? Kitörte a nyakát? Istenem, szegény Irén! De hát miért, miért? Borzasztó csúszós ez a lépcsősor doktor úr! Fogtam a kezét, mégis megcsúszott, csak úgy szánkázott lefelé! Megérti doktor úr?

      — Meg, megértem. A harmadik férje voltam.

 

Legutóbb szerkesztette - Torjay Attila