Hájas Csilla : Gólyabál, ahogy mi láttuk

a képen fehérben barátosném látható, feketében én, a mellettünk lév? hímeket már könny? beazonosítani, hogy melyik kihez tartozik. *

 

 

Az a tény, hogy utolsó évünket éljük a főiskolán, borzalmas. Az a tény, hogy Názárovics öt év alatt egyszer sem vett részt gólyabálon, még borzalmasabb. Idén annyit piszkáltam emiatt, hogy besokallt, és eljött.

      Csakhogy nem eszik olyan forrón a kását. Eljött, de milyen áron!

      Ruhákat válogatott, vasalt, körülbelül háromszor zuhanyozott, és még a bütykös lábujjain lévő körmeit is vállalhatóvá faragta. Ha hozzáfűzném a magánvéleményemet, akkor azt mondanám, hogy csak azért, mert nyitott volt elől a cipője és kilátszott volna a víziló lába. De nem fűzök hozzá semmit.

      Ezután következett a fodrász, ahol is erősen artikulálva, több mint kétszer elmagyarázta a néninek, hogy milyen hajat szeretne, és mikor a fodrásznő már a szemeit forgatta, akkor előhúzott egy képet is a táskájából, bájos mosollyal a tükör sarkára biggyesztette, és nagy sóhajjal beleereszkedett a székbe. Míg készült a frizura, le nem vette a tekintetét a fotóról, remélve, hogy az eredmény megközelíti majd az elvártat. Nem közelítette meg. Mikor fancsali képpel belibegett a szobánkba és közölte, hogy nem ilyen lovat akart, rögtön értettem, hogy nincs maradéktalanul megelégedve a hajával. 

      A két ember, mármint az övé meg az enyém, már nem bírta cérnával a várakozást, úgyhogy elküldtük őket előre, ne rontsák itt a levegőt. Statisztikai adatok szerint, az ember lánya nyugodtabban — és ami nagyon fontos olyankor, ha sietni kell —, hatékonyabban készülődik, ha nem sürgetik minden félórában.

      Indulás előtt három perccel, mikor már majdnem elkészültünk, már csak fel kellett öltözni, sminkelni, stb, Názárovics hirtelen bejelentette, hogy neki nem tetszik a ruhája, lóg ahol feszülnie kéne, és feszül, ahol lógni szokott, lerúgta a lábáról a cipőt, kibontotta a haját, és leült az ágyra, hogy ő nem megy sehová.

      Ott fagyott meg a vér az ereimben, mert ez egy elképesztően makacs állatfajta, és csak az járt az eszemben, hogy ebből, mama, hogy mászol ki? Mamának legelőször is gyökeret vert a lába, kicsit mellépúderezett, de a hajszárítóval gyorsan kifújta a füléből a port, és a ruhájáról leseperte, ami ráment. Utána ráimádkozta Názárovicsra az egyik fehér ruháját, lehazudta a csillagokat is az égről, és bezárta maguk mögött az ajtót azzal a szilárd elhatározással, hogy visszafelé már csak részegen jövünk, hajnalban. Még kétszer visszafordultunk, egyszer telefonért, egyszer meg valami másért.

      Ami a bál érdemi részét illeti, a legek kihirdetésénél én lettem 2012 legkreatívabb diákja, amit innen is köszönök mindenkinek, hízik a májam, de továbbra is fenntartom, hogy bunda volt. Körülbelül annyi kreativitásom van, mint másfél molylepkének, de a cím már az enyém, és alig várom, hogy feltüntethessem az önéletrajzomban. Késő bánat, ebgondolat!

      Názárovics barátosnémnek nem nyerte el tetszését a bál, zeneügyileg nem értett egyet a dj-vel, erősen hiányolta Zámbó Jimmyt, Balázs Palit, és a többieket. Aszonta, ez nem diszkó, akkor miért megy diszkózene??   

      Miért barátkozom ilyen emberekkel?

      Én a magam részéről jól éreztem magam, még az elején feltornáztam a véralkoholszintemet a szokásos duplájára. Betoltunk három páleszt meg két pezsgőt, mikor az ember nem nézett oda, de utána sajnos végig szemmel tartott, úgyhogy a többi alkoholnak szomorúan, de búcsút intettem. A zenével nem volt problémám, ugráltam, mint egy bakkecske, hajnalig. Fél kettő már hajnalnak számít, ugye?

 

 

Legutóbb szerkesztette - Hájas Csilla
Szerző Hájas Csilla 29 Írás
Hájas Csilla vagyok, a határon túli magyarsághoz tartozom, jelenleg Kárpátalján élek. Bemutatkozni sosem szerettem. Vallom azt, hogy az első benyomás sokat nyom a latba. És az ekkor keletkező véleményeket, később nagyon nehéz kiradírozni. Bemutatkozni felelősség, és én mindig is egy gyáva alak voltam. Családügyileg ott állok, ahol a part szakad. Édesapám festőművész, az anyám szobrász, én meg nem értek egyikhez sem. Amihez nagyon értek, hogy milyen módon lehetne még több hülyeséget csepegtetni a hatéves húgom fejébe, de nem hinném, hogy ez olyan nagy büszkélkedni való, mert ritkán vagyok megdicsérve érte. Húsz éves vagyok, a húszévesek minden bajával, és örömével, ujjongásával, kudarcaival és sikereivel, csalódásaival és élményeivel, reményeivel és bizakodásával együtt. El nem cserélném az életem senkiével. Harmadéves bölcsészhallgató vagyok, egyszerre két szakkal a nyakamban, amit már keservesen bánok, de a világért sem hagynám egyiket sem. Hogyisne, mikor ennyi verítékembe került idáig eljutni? És mikor már több van mögöttem mint előttem? Ezekkel szoktam magam vigasztalni, mikor szorul a nyakamon a hurok és vizsgaidőszakban döglőfélben van a diákféle, közöttük én is. Szerelmes is vagyok, ez a legjobb dolog a világon, a párom egy nagyszerű férfi, és ezt a tényt alátámassza az a körülmény is, hogy már két éve nyomorgatjuk egymást, maradandó sérülések nélkül. Szeret engem, na. Néha én sem hiszem el, hogy ilyen is van. Elvisel az összes hibámmal együtt, amikor hisztizek, amikor rám tör valami bolondéria, és nem akar múlni, akkor is szeret, amikor reggel nyűgös vagyok, amikor tiszta vizes minden a fürdőszobában utánam, amikor éjszaka beszélek álmomban, amikor nincs kedvem semmihez, amikor odaégetem a tejfeles csirkét, (amit nálam jobban senki sem tud, mármint odaégetni), amikor kötekedős hangulatom van, amikor kiabálok, amikor gonosz vagyok, amikor nem érdekel semmi és senki csak én, amikor idegesítő vagyok, amikor csúnyán beszélek, amikor türelmetlen vagyok, amikor utálom az emberiséget, amikor beképzelt vagyok, amikor lenézek mindenkit, amikor azt hiszem, hogy parancsolgathatok bárkinek, amikor irigy vagyok, amikor cseppet sem nőies. Azt hiszem, mindezek ellenére szeret. Bolond is vagyok, mert szerintem ebből kell egy csipetnyi mindenkinek. Szeretek feltűnő lenni, betegség, de nem találom az ellenszerét. Szeretek hangosan nevetni, mezítláb szaladni, szeretem a selymet, a fát, az ezüstöt, a lovakat, a frissen nyírt fű illatát, a színeket, mert színes vagyok magam is. Szeretem a szelet, a cseresznyét, a vizet, a kéket, a felhőket, a vadgesztenye illatát. Szeretem a Jóbarátokat, Agatha Christie-t, a meglepetéseket, az állatokat. Fontos számomra a család, még akkor is, ha a novelláimból minden leszűrhető, csak ez nem. A humort használom arra, hogy valami jobbá váljon ezen a világon. Mindent összevetve, boldog vagyok. Imádok élni!