Vandra Attila : Fogyókúra

Megtörtént… Na jó, kicsit kiszíneztem… 🙂 *

 

 Megvárta, amíg az orvos befejezte a vizsgálatot, és elővette recepttömbjét, majd rákérdett:

      — Nagy a baj, doktor úr?

      — Még nem. De ha nem vigyáz magára, nem változtat eddigi életmódján, és nem ad le tíz-tizenöt kilót, akkor lesz. A cigarettáról azonnal szokjon le…

      — Nem dohányzom…

      — Az jó. Mert azt hiába mondom, kerülje a munkahelyi stresszt. Az adott. Egy fiatalnak mondhatnám, keressen nyugisabb munkahelyet, de önnek hatvanéves korában… Itt van egy fogyókúrás program leírása, sok páciensemnél bevált. Főleg azoknak, akik be is tartották — nyújtott át egy füzetecskét.

Amikor feleségének előadta az orvos tanácsait, Emőke kategorikusan jelentette ki:

      — Márpedig ezt az utolsó betűig be fogjuk tartani! Veled tartok, hogy könnyebben tudd elviselni. Én is azt eszem, amit te, nekem se árt leadnom egy-két kilót. Ne feledd, édesapádat is szívinfarktus vitte el… Nincs kedvem máris özvegyen maradni. Mióta Lacika is külföldön él, és jó, ha egyszer-kétszer évente látjuk, olyan üres a ház. Mi lesz velem, ha már a te fejedet se szapulhatom, hogy már megint az előszoba közepén hagytad a cipődet, és már megint nem engedted le a WC-ülőke fedelét?

      Asszony dixit, fellebbezés nincs, fogyókúrás program életbe ültetve. Egy hónap után a mérleg öt kilóval mutatott kevesebbet. Már ezt is megérezte. Például könnyebben tudta bekötni a cipőjét. Ez erőt adott a folytatáshoz. Tulajdonképpen nem is volt olyan kegyetlen, mint számította. Emőke örömmel újságolta, ahányszor talált egy új, érdekes fogyókúrás receptet, s felfedezték fogyókúrásan táplálkozni még nem jelenti, hogy ízetlen ételeken kell élni… Következő hónapban még leadott tíz kilót. Felesége is négyet.

      — Ha nyolcvan alá megyek, úgy ünnepeljük meg, hogy nyáron Kenyába megyünk egy hétre… Szafarira — tervezgette. — Ezzel lepem meg a hatvanadik születésnapjára — fogadta meg magának, hogy növelje motivációját. Tudta, képes rá. Most már igen.

      — Kit tetszik keresni? — tréfálkozott az orvos, amikor visszament ellenőrzésre. — Felelősségre kell vonnom az asszisztensnőmet, összekavarta a kartotékokat! — tett rá egy még lapáttal az orvos, amikor befejezte a vizsgálatot. — Hogyan érzi magát?

      — Újjászületve! — mosolyodott el. — Hát ezt tényleg érdemes volt végigcsinálnom! Köszönöm, doktor úr, hogy rám ijesztett — búcsúzott.

 

      Ült íróasztala előtt, tekintete az üresbe meredt. Kezében két borítékot tartott. Az egyik boríték díszes, a Kenyai nyaralásukra megvett jegyet tartalmazta: Emőke születésnapi ajándékát. Három napja vette meg, amikor a mérleg először mutatott 79,9 kilót. Itt rejtegette a fiókjában. A másik jellegtelen fehér boríték, de inkább fekete szegélyes kellett volna legyen. A felmondása. Csodás ajándék feleségének!

      — Istenem, mekkora hatökör voltam… — temette arcát a kezébe. — Még hogy még egy ugyanolyan gyártásvonalat akarnak indítani, amin én dolgozom, és képezzem ki a fiatal kollégát… Miért nem hallgattam a bennem megkondult vészharangra? Istenem miért kellett egy életen át racionálisnak lennem és elhallgattatnom a riadót fújó ösztöneimet? S elhittem, hogy számomra is könnyebb lesz, hiszen nagyon túlterhelt vagyok. Talán, ha az az elismerés nincs… Talán, talán…

      A tehetséges és ambíciós Ernőre emberileg se lehetett panasza, fiatal volt, tele lendülettel, jól megvoltak. Többen is irigykedve tették szóvá, szerencséjét, hiszen tanítványa a háta mögött is elismeréssel beszélt róla, nem úgy, mint a mai fiatalok… S lám… mégis kitúrta. Vagy mégse? Csak eszköz lett volna egy aljas, régen megszületett terv szolgálatában, hogy megszabaduljanak tőle? De akkor miért kapta meg az év dolgozója címet, amire annyian irigykedtek? Senki másnak nem ítélték oda másodszor… Főnökének utolsó szavain rágódott:

      — Nagyon sajnálom, de a gazdasági helyzet miatt leépítéseket kellett eszközölnöm. A tervezett új vonalat nem tudjuk beindítani, és két embert nem tudunk fizetni. Neki, mint kezdőnek kisebb a jövedelme… Az ajánlólevélben leírtam érdemeidet, mennyire jó munkaerő vagy, remélem, minél hamarabb kapsz munkahelyet…

      Akkor kiment a lábából az erő. Választ se tudott kinyögni. Amint magához tért, a szindikát elnökéhez ment. Sajnos ő is csak azt tudta közölni, a főnök szabályosan járt el. Tényleg leépítések vannak a vállalatnál… Ajánlólevelet kapott… Azóta nem tért magához.

      Miért, miért, miért? Ez a történet annyira átlátszó. A nemrég felvett fiatal kolléga, aki átveszi helyét. Micsoda perverz gondolkodás! Még neki kellett kiképeznie! Mint a halálraítéltekkel, megásatták vele a sírját! De akkor miért kapott év dolgozója elismerést? Nem bírt e kérdéstől szabadulni, de választ se adni rá. A rejtélyre két hónappal munkaviszonyának felbontása után derült fény, amikor Emőke véletlenül összefutott az utcán egykori főnöke feleségével.

      — Férjed hogyan bírja a kemoterápiát? — érdeklődött. — Édesapám nagyon nehezen viselte… Legalább javultak a leletei? Mert mi hiába csináltattuk vele végig azt a tortúrát.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2012.09.07. @ 11:26 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 729 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.