Felh?foltokat varr az égre
a virradat gyengéd keze,
közöttük álmodozva néz le,
pislog egyet-kett?t, heve
még nincsen, csak fénye,
s az éji áhítatban ringó
táj rezzenve érzi: éled
– a sötét semmivé lett –
glória néked édes napunk,
nélküled homályba fulladunk!
Immár egy új reggel emel
vagy taszít a mélybe,
s az éj sötét emléke
estig semmibe hull…
