Marthi Anna : Fridácska

köszöntő

 

Fridácska, rózsaszín álmú gyerek,

a szenvedés tengelye körül forog,

SZEMÉBŐL eredetibben futnak ki

félelmek csillagai, jámbor parázs

mind, és vadorzó susogás erdeje,

szurkosítja a folyékony képzeletet.

Fridácska csacska lipinkája nincs

beolajozva, a rozsda eszi, nyikorgó

fájdalmas naplementét egyensúlyoz

hajnalig munkamániával, belelát

periszkóp elméje, tengermély pokolba,

ég vásznára felhozva – egyedül van.

Legutóbbi módosítás: 2012.07.06. @ 20:48 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1335 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak