A gödrös homlokú ember természetes nemtörömdömséggel
kortyol – aztán maga elé mered, kívül rekedve valami
sohasem birtokolton.
A megroncsolt fej odarántja a pillantást, hogy aztán
észrevehetetlen gyorsasággal visszaparancsolja.
Végül – belefáradva a kényszerű mozdulatlanságba – társtalan
határozottsággal a kézmeleg pohár fölé billen.
Isznak.
A borozó egy szinttel a föld alatt, viaszsárga,
májfoltos pincefényben.
A levegő savanykás-csípős, alighogy elviselhetetlen.
Legutóbbi módosítás: 2012.07.09. @ 07:04 :: Böröczki Mihály - Mityka
