Szilágyi Erzsébet : magambanéző

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Előjáték

Szokásos hétvégi elidegenedés. Bevásárlás az Óceánban (Auchan).

Tolom a kocsit. Nincs benne százas, csak játékpénz. Hadd örüljenek, ha otthagyom a parkírozóban. Mindig ott hagyom. Ez már az örömszerzés egyik formája. Ötvenszázalékos. Nekem öröm nézni, amikor visszatolják. Azok a hálás pillantások, azok az integetések a kinyújtott középső ujjal. De itt még nem tartunk. Tolom a kocsit. Párom harmonikus mozdulatokkal rendezi át az áruházat. Egy a kocsiba, egy vissza a pultra. Na, nem oda, ahonnét… Egyszer csak megáll. Gyönyörű kék szemét rám tátja. Megszólal. „Tudod mit, Tamás? Mégse süssél három tepsi sós rudat.”

Eddig szó sem esett ilyesmiről, tehát négy kell.

Átveszem a kezdeményezést. Hozzávalók négy tepsire. Két üveg rozé. Egy dobozos sör. A többit már csak kamuból vesszük meg.

Tehát tíz tojás. Ebből csak kettőnek kell a sárgája. A fehérje keményít, az majd jó lesz másra.

Kiló liszt, de ebből csak hetven-nyolcvan deka kell.

Nincs fél élesztő, ezért egy egészet veszünk. A másik fele majd a kukusba kerül.

Egy kocka margarin, a legprosztóbb, tehát Liga.

Két csomag köménymag, az egyik őrölt. Ez figyeli majd a széljárást…

Aztán veszek még tizenöt deka füstölt sajtot.

No, persze nem csak ezeket vettük, mert égető szükségünk volt még egy csomó felesleges dologra. Az utolsó erőtartalékaimat mozgósítva felcipelem a negyedikre azt a néhány tíz csomagot. A kezem megnyúlt. Praktikus. Holnaptól állva fűzöm be a cipőmet. Eddig az előjáték.

Közjáték

Előkészületek a sütéshez. A két kezemet összekulcsolom magam előtt. Majd kifordítom.

Kicsit megropogtatom. Ezek a koncentrálás és a lazítás pillanatai. Hirtelen a rozéhoz lépek, beledöföm a nyitót, és kirántom a dugót. A neheze már megvan. Megtöltöm a poharamat. Másodjára is.

Hetven deka lisztet elkeverek két tojás sárgájával, a felolvasztott margarinnal, a cukros tejben felfutatott félesztővel. Beleteszem a lereszelt füstölt sajt nagy részét, valamint az őrölt köménymagot. Teszek bele sót, de nem annyit, amennyi egy sütibe kell, hanem a dupláját. Összegyúrom félkeményre. A félkemény az olyasmi — ti tudjátok —, ami reményt ad, de csalódást okoz. Mikor ez így megvan, fél órát hagyom kelni a tésztát.

Nem, ez nem holt idő! A két kezemet összekulcsolom magam előtt, majd kifordítom. Kicsit megropogtatom. Hirtelen a kettes rozéhoz lépek és… a többit már tudjátok.

Szükség van még az előkészítéshez egy kis felespohárnyi tejjel hígított tejfölre meg egy lúdtollra, amivel majd megkenjük a tészta tetejét.

Tanácsok az olcsó felespoharak beszerzéséhez:

Határozott léptekkel a helyi kocsma pultjához kell sasszézni. Két feles rendel. Ürítés után visszavinni az egyik poharat, a másik a talon. Két feles rendel. Egy pohár vissza, a másik marad. Ezeket a mozdulatokat ismételni, míg a hatos pálinkásszett megvan.

Aztán lehet kioldalogni, zsebben a készlettel.

Ajánlott azért még egyszer visszafordulni, hogy legyen egy tartalék is. Esetleg tizenkettes készletig rádolgozni. Pusztán az állóképesség szab határt a nagycsaládos eszcájg megszerzéséhez. Javallott egyébként is így beszerezni az otthoni szervizt is. Valószínűleg rögtön benne lesz a családi címer. Mint például Hotel Gellért, Malév vagy akár Gösser.

Ott tartunk, hogy a tésztát ki kell nyújtani, majd egy rádlival felcsíkozni. A rádlit egyébként Redl ezredes találta fel, a makacs lovak nógatására. A felcsíkozott tésztát megkenjük a tejes tejföllel, majd megszórjuk a sóval elkevert szemes köménnyel. Utána még laza csuklóval rászórjuk a maradék reszelt füstölt sajtot. Előmelegített sütőbe tesszük, és egyszeri forgatás után kb. 20 perc múlva készen is van.

Kielégülés

Magunk elé vesszük a kész süteményt, és addig esszük, amíg rosszul nem leszünk.

Macskajaj. Ráállunk a mérlegre.

Jó étvágyat. Mára csak a plusz kilók maradtak meg belőle.

Legutóbb szerkesztette 2019.08.15. @ 11:29 – Zilahy Tamás

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Ha valaki azt állítja, hogy a sorsdöntő változások életünkben nem apróságokon múlnak, bizony téved. Ebből a hétköznapi történetből is kitűnik, hogy a láthatatlan, kibogozhatatlan szálak, amik mindennapjaink eseményeit szövik, időnként beleakadhatnak, akár egy tojásos nokedlibe, de ne szaladjunk előre!

A mi emberünk pedig, akivel ez megesett, mit sem sejtett az ominózus nap reggelén, amikor felébredt. Asszonya, akit imádott, ágyba hozta neki az első, „életmentő” kávéját. Behunyt szemmel kortyolgatta az illatos, zamatos fekete nedűt, majd a szokásos tevékenységek: reggeli, mosakodás, borotválkozás végeztével  elindult dolgozni.

Munkaidő után, szerdai nap lévén, sietett a másik asszonyhoz, akit imádott, hiszen ebben sincs semmi rendkívüli. Az átlagemberek megszokott életét élte, egy feleség, két felnőtt gyerek, egy barátnő, hetente kétszer, amitől azt gondolta, hogy teljesebb, boldogabb sors jutott neki, mint más férfiaknak. Azok a más férfiak pedig, szintén hasonlóképpen gondolkodtak, hasonlóan alakított sorsukról.

Az otthoni asszony vigyázott az egészségére, diétás, ugyanakkor gondosan összeválogatott, finom ételekkel lepte meg, hiszen a koleszterin, a cukor, a vérnyomás… Apus fáradt, óvni kellett, kímélni, különösen a szerdai és pénteki nyavalyás, hosszúra nyúló értekezletek alkalmával, amik miatt olyankor késő éjjel ért haza. Hivatalos asszonya ébren várta, s reggel szinte a levegőben lépkedve közlekedett a lakásban, hogy kimerült férje álmát őrizze.

A másik asszonynál pazar lakomák várták, néha pedig egyszerű, de a hízással, felesleges súly felszedésével egyáltalán nem törődő, egészségre ártalmas, finomságokat tömhette, korlátlanul magába. Nagy kedvence gyakran szerepelt az étlapon, mégpedig a tojásos nokedli.

Egy hétfői napon aztán gondolt egyet élete párja, lazábbra engedte a gyeplőt, s meglepte apust egy igazából ártalmas, de ellenállhatatlan vacsorával. Főzött neki tojásos nokedlit. Emberes mennyiség készült, két tányér után is maradt még bőven keddre is. Mindkét estén, a szokatlan, laza dőzsölés vonalán haladva, vidám beszélgetéssel telt evés után az idő. Felidéződtek régi, mulatságos, családi események, s talán még egy kis romantika is keveredett az ecetes uborkasaláta mellé az asztalra.

Szerdán azért természetesen sietett munkaidő után szokásos, görbe útjára. Ahogy saját kulcsával nyitotta a lakás ajtaját, barátnője repült feléje, ölelésre tárt karokkal, s hozzábújva csak ennyit mondott:

— Tojásos nokedlit főztem, a kedvencedet.

Egy pillanatra ki is esett az időzített boldogságból, s a földre huppant érzékeny lelke. Alig tudott kicsikarni magából egy erőltetett mosolyt válaszul. Mikor pedig a pedáns tisztaságú, barátságos konyhába értek, s leült az asztalhoz, kigúvadt szemekkel meredt a hatalmas adag ételre. Próbálta magába passzírozni a nokedliket, de nem volt képes mindet megenni.

— Ne légy ilyen utálatos, miért nem eszel még? — erősködött nem hivatalos asszonya.

— Nagyon finom, de valami lehet a gyomrommal — próbálta magyarázni a helyzetet.

— Ugyan már, mikor megjöttél, nem látszott rajtad semmi — állította a nő.

— Röntgen szemed van? Belém látsz? — kérdezte kissé fanyar hangsúllyal.

— Akkor miért nem azzal kezdted, hogy nem érzed jól magad? — szólt a szemrehányás.

— Örömmel jöttem ide, nem akartam panaszkodni — tért ki ügyesen a férfi.

— Örömmel? — kapott a szó után nyomatékkal a barátnő.

— Miért, mit gondolsz, munka után, fáradtan, miért jövök ide?

— Neked ugrálok egész nap, minden házi munkát elvégzek, hogy az estét csak veled tölthessem. Miattad főzök, magamnak nem kéne — hangzott a válasz.

— Nem tudtam, hogy ilyen teher neked ez a kapcsolat.

— Önző vagy, mint minden férfi.

— Igazán? Nem vagyok veled figyelmes, minden téren?

— Mire gondolsz? — villámlottak a máskor oly szelíd, zöldes macskaszemek, amik a férfit elbűvölték.

— Nem érdekes, Cicám — próbálta elsimítani a férfi a problémát, de már késő volt, robbant a bomba. Cica fogta a tányért, s a rajta maradt tojásos nokedlivel együtt földhöz vágta.

Egy nőt megsérteni, vérig sérteni sokféleképpen lehet. Akárcsak egy férfit. Leginkább mindkét felet az intimitások terén. Életünk színpadán a két legfontosabb színtér az asztal és az ágy. Kompromisszumokat kötünk, próbálunk örömet szerezni, elfogadni, hazudni, színlelni, megélni és túlélni, de ha otthon is és a titkos, boldogság szféránkban is tojásos nokedlit kapunk, az végzetes lehet.  

A férfi meghökkenve, kiábrándultan nézte a szürke hétköznapokat megszínesítő asszonyt, miközben valahogy az az érzése támadt, hogy már ő is szürke lett. Felállt az asztaltól, felvette kabátját, kifelé menet az előszobai cipős polc tetejére tette kulcsát, s köszönés nélkül távozott.

Földi pályafutásunk során mindannyian nyeljük a nekünk jutó tojásos nokedlit, nap mint nap, nem csoda hát, ha időnként megcsömörlünk tőle.

Legutóbb szerkesztette 2019.08.15. @ 11:29 – Magyar Eszter

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }mese feln?tteknek

Béka Frici elhatározta, hogy megn?sül. Csak az volt a baj, nem tudta, ki légyen az ara?

Egész nap egy pocsolya partján elmélkedett a leend? asszonykájáról.

Való igaz, a környéken sok békaleányzó tanyázott, és alig várta, hogy Frici megkérje a kezét, de egyik hajadon sem tetszett neki. Mindegyikben talált valami hibát. Egyik leányzó kövér, a másik sovány, nem volt kedvére való egy sem.

Szomorkodtak is ezért a békalányok, mert mindegyik szeretett volna felesége lenni. Tény, hogy béka Frici jókép? legény volt, és nem utolsó sorban gazdag is. Sok halpénzt gy?jtött össze, amit egy tavirózsa alatt tartogatott.

A lányok illegették–billegették magukat el?tte, mindegyik tetszeni akart, de hiába. Rájuk se hederített.

Elhatározta, hogy különleges, nem mindennapi feleséget keres magának. Ezért a Békakuruttyoló Hírmondóban hirdetést adott fel, hogy n?sülni szeretne. Kikötötte, hogy csak olyan hajadonok jelentkezzenek, akiknek különleges képességeik vannak. Valójában azt nem írta meg, mire gondolt.

Ennek ellenére jött is sok válasz, talán több is, mire számított. Szebbnél szebb békalányok ajánlkoztak, és mézes–mázos szavakkal bizonygatták, hogy bel?lük milyen jó feleség lesz, csak vegye el ?ket Béka Frici.

Sajnos ezek közt sem talált megfelel?t, pedig mindegyiket tüzetesen elolvasta, és tanulmányozta. Ez nagyon elszomorította, és már majdnem beletör?dött, hogy agglegény marad, amikor egyik nap a tóparti postás egy különös levelet hozott.

Frici barátunk érdekl?dve kinyitotta a levelet, és mohón olvasni kezdte.

Most nem békaleányzó írt szép, szívhez szóló szavakat, hanem egy nem mindennapi lény, aki a házak kéményén trónol.

Ez nagyon meglepte a n?sülni vágyó békát, és gondolkodni kezdett.

— Békarokka, ökörnyál, biz’ Isten ez nem mindennapi kézfogó lenne. Kevés béka mondhatja el magáról, hogy gólya a felesége. — Úgyis mindig különös lagziról álmodozott. — Nosza, itt a kit?n? alkalom, tervemet megvalósítani!

Mindjárt tollat ragadott, és nagy kusza bet?kkel lekörmölte, hogy tetszik neki az ajánlat, szívesen találkozna a gólyakisasszonnyal. Lélekszakadva elloholt a postára, és feladta a levelet.

Hamarosan meg is jött a válasz. A gólya találkozóra hívta a n?sülni vágyó kuruttyoló legényt, aki ezt boldogan elfogadta.

Megbeszélték, hogy egyik estefelé találkoznak a tóparton, közel a béka lakásához. Mégis csak egy gólya könnyebben mozog, mint egy ugráló vízben el? kicsi állat.

Békaúrfi nagyon izgatott volt. Valahonnan kerített két szál piros rózsát, és úgy várta a leend? asszonykáját, kiülve a tó egyik ingatag, mindenféle nádból és vízinövényb?l összeállt úszó szigetre.

Nem kellett ott sokáig kuporognia, mert egyszer csak a falu irányából, szárnyait széttárva megjelent a gólya.

Már a leveg?b?l üdvözölte a v?legényt.

— Itt vagyok, drágaságom. Megérkeztem. Napok óta alig vártam, hogy találkozzunk.

A gólya körözött egy kicsit a tó felett, majd leszállt a béka mellé.

— Olyan boldog vagyok, hogy boldogságomban legyet tudnék fogni neked, kedvesem — mondta lelkendezve a békaúrfi, és a nyelvével elkapott egy éppen arrafelé repül? legyet.

— Nagyon ügyes vagy, szépségem — dicsérte meg a gólyalány, és hosszú cs?rével megcirógatta a leend? v?legényének a kobakját. — Még miel?tt rátérnénk az esküv?re, lenne egy fontos dolog, amit meg kellene beszélnünk. Tudod, anyám olyan régimódi, és azt szeretné, ha eljönnél hozzánk megkérni a kezemet. Ugye ez nem nagy kérés, és ezt az apróságot megteszed kedvemért?

— Természetesen — válaszolta a béka gondolkodás nélkül —, ezen ne múljon. Mikor menjek el?

— Még ma — válaszolta gyorsan a gólya.

— De szerelmem, bizonyára tudod, ennek van egy kis akadálya. Id?be telik, mire odaérek.

— Édes egyetlenem, erre is gondoltam, ülj bele a cs?römbe és egy szemvillanás alatt a családomhoz röpítelek. Meglásd, milyen kényelmes helyed lesz odabent.

Ez tetszett a békának, és elfogadta a javaslatot. Mégis csak úgy illik, hogy a legény megy el a lányos házhoz megkérni a leend?jének a kezét.

Nem gondolt ? semmi rosszra, mert a gólyakisasszony olyan kedvesen és meggy?z?en beszélt.

Ha szerelmes valaki, olyankor nem sejt semmi rosszat. Ez a csodás, különös érzés megbolondítja a n?sülend?t, és ilyenkor mindent rózsaszínben lát.

Így volt ezzel békaúrfi is, csak a közelg? fényes lagzi járt az eszében.

Nagyon elcsodálkozott, amikor megérkeztek a falu egyik módos házának a kéményére, ahol már három gólyafióka nyújtogatta kicsinyke cs?rét, hogy vajon, mit hozott anyjuk ma vacsorára.

A béka v?legény hiába kapálózott, tiltakozott, nem kerülhette el a sorsát. Még miel?tt a gólyacsemeték elfogyasztották volna, ennyit hallott arájától:

— Úgy szeretünk, drágaságom, hogy most mindjárt meg is eszünk.

Szegény béka, ha nem lett volna ilyen válogatós, és nagyzoló, akkor talán még ma is boldogan élhetne a tóban egy kedves békalánnyal.

(Kép forrása internet)

Legutóbb szerkesztette 2019.08.15. @ 11:29 – Apáti Kovács Béla