Radnó György : Mario Benedetti: Feltételezések

Mario Benedetti (1920. szeptember 14., Paso de los Toros, Uruguay – 2009. május 17., Montevideo, Uruguay) uruguayi író, költ?, újságíró. a

 

1. 

 

Ki hitte volna, hogy itt ragyog

egyedül a légben, a rejtett

szemed.

Ki hitte volna, hogy szörny?

id? után a megújulás karnyújtásra lehet,

a szerencsém is és a szemed sírja,

és te és én vigyázunk meztelenre írva,

minden jót, minden rosszat, mindenek,

hogy végre a bilincsek zúgnak csendet,

hogy hajolhatunk ugyanabba a forrásba

hogy nézzenek minket, láthassunk a világba,

mint a meglesett szeret?ket egymás karján,

ez reszkessen ki a vízb?l,

tegyünk úgy mintha most fedeznénk fel,

Ki volt akkor a félelem mögött,

Én voltam, magamnak voltam háttal.

És nem érdekelt akkor semmi más.

Reméltem jön valaki, egy kérlelhetetlen,

Mindig a félelem és remény közt nem lehet élni,

és egy jel nekünk adja végül a nevét,

elhelyezve minket közös forrásba

nekünk ott, mint két kiáltás,

ez lenne a csoda.

De soha nem lesz. Te nem az vagy már,

Nem vagyok méltó, arra s az, aki

sorsa el?l fuldokolva fetreng.

Igen, de most már

Úgy hangzik, kicsit olyan is, mint egykor volt.

Igen volt, de most

jött egy régi szell?, mint te.

Nem sokat, csak egy érintést ad,

talán csak egy kis baráti paskolása,

de kényszerítek mégis mindenkit, hogy fedezzen

talán te és én, külön-külön is ezt hisszük.

 

2.

 

Megérkeztünk érzéseinkbe alkonyatkor,

ahol az éjjel a nappal egyesül, és kezet fog.

Senki sem fogja elfelejteni ezt a pillanatot.

szemhéjadon utazik a mennyországom,

üresen kong a város zaja s nyújtja kezét.

Nem gondolom, hogy az id? szúrja szemét,

szegénység idején a kétségbeesés maraszt.

Most már semmi, csak a csupasz vágy maradt,

a nap kikukkant a felh?k karcos könnyeib?l,

és alámerül? arcán, egy bels? éjszaka ragyog,

mint a pletyka ráncai, most édes a mosolyod.

 

3

 

Érdemes lehet rád a hajnal

ha szeretsz.

Tudod,

gyere, követellek téged, mi voltál,

Én megtartottam s érintetlen a táj.

Elsétálnék kezedbe

s mikor megérkezek, gazdag,

híres hozomány leszek.

Tudod,

gyere, követellek téged mi voltál

Bár ez nem te vagy.

Bár a hangom vár,

lehet véletlenszer?

az éget? vágy,

és a gazdagság és az, hogy sokkal ért?bb.

Érdemes szeretni a hajnalt

s még több.

A magány engem már megtanult viselni.

Ma este, és egész éjjel

is te vagy,

és újra nyög a forgó id? vágya,

és az ajkak fogják ontani, hogy

ez a béke, a béke van már most.

Most már képes vagyok téged követelni,

hatásos lapom, hoz vidám szorongást,

felismerem a meleg szív-nélküli kifogást.

Táblázatok igazolása,

tudva, hogy itt vagy,

átélni bármilyen szárnyalást,

de az id? a hab és a nap

mégis itt marad.

itt tanulj másféle irgalmat,

és id?zítése az álom és a szeretet,

mégis itt marad.

Ma este, és egész éjjel,

leszek,

Újra izzon belül a szemed,

mert a hiány, az ami nem a miénk.

Én megtartottam, s érintetlen a táj.

Nem tudom, nélküled meddig vár,

nélküled átélem vakságát a ködnek,

Követellek, nélküled a homok kopog az ablakon,

Érdemes lehetsz a hajnalra, ha szeretsz.

gyere követellek mi voltál.

Bár ez nem igaz,

ha hozol újra

fájdalmat és egyéb régi rontást.

Még ha egy másik arcod is bólint,

A mennyország lesz számomra az is.

 

 

Asunción de tí

 

1

Quién hubiera creído que se hallaba
sola en el aire, oculta,
tu mirada.
Quién hubiera creído esa terrible
ocasión de nacer puesta al alcance
de mi suerte y mis ojos,
y que tú y yo iríamos, despojados
de todo bien, de todo mal, de todo,
a aherrojarnos en el mismo silencio,
a inclinarnos sobre la misma fuente
para vernos y vernos
mutuamente espiados en el fondo,
temblando desde el agua,
descubriendo, pretendiendo alcanzar
quién eras tú detrás de esa cortina,
quién era yo detrás de mí.
Y todavía no hemos visto nada.
Espero que alguien venga, inexorable,
siempre temo y espero,
y acabe por nombrarnos en un signo,
por situarnos en alguna estación
por dejarnos allí, como dos gritos
de asombro.
Pero nunca será. Tú no eres ésa,
yo no soy ése, ésos, los que fuimos
antes de ser nosotros.
Eras sí pero ahora
suenas un poco a mí.
Era sí pero ahora
vengo un poco a ti.
No demasiado, solamente un toque,
acaso un leve rasgo familiar,
pero que fuerce a todos a abarcarnos
a ti y a mí cuando nos piensen solos.

2

Hemos llegado al crepúsculo neutro
donde el día y la noche se funden y se igualan.
Nadie podrá olvidar este descanso.
Pasa sobre mis párpados el cielo fácil
a dejarme los ojos vacíos de ciudad.
No pienses ahora en el tiempo de agujas,
en el tiempo de pobres desesperaciones.
Ahora sólo existe el anhelo desnudo,
el sol que se desprende de sus nubes de llanto,
tu rostro que se interna noche adentro
hasta sólo ser voz y rumor de sonrisa.

3

Puedes querer el alba
cuando ames.
Puedes
venir a reclamarte como eras.
He conservado intacto tu paisaje.
Lo dejaré en tus manos
cuando éstas lleguen, como siempre,
anunciándote.
Puedes
venir a reclamarte como eras.
Aunque ya no seas tú.
Aunque mi voz te espere
sola en su azar
quemando
y tu dueño sea eso y mucho más.
Puedes amar el alba
cuando quieras.
Mi soledad ha aprendido a ostentarte.
Esta noche, otra noche
tú estarás
y volverá a gemir el tiempo giratorio
y los labios dirán
esta paz ahora esta paz ahora.
Ahora puedes venir a reclamarte,
penetrar en tus sábanas de alegre angustia,
reconocer tu tibio corazón sin excusas,
los cuadros persuadidos,
saberte aquí.
Habrá para vivir cualquier huida
y el momento de la espuma y el sol
que aquí permanecieron.
Habrá para aprender otra piedad
y el momento del sueño y el amor
que aquí permanecieron.
Esta noche, otra noche
tú estarás,
tibia estarás al alcance de mis ojos,
lejos ya de la ausencia que no nos pertenece.
He conservado intacto tu paisaje
pero no sé hasta dónde está intacto sin ti,
sin que tú le prometas horizontes de niebla,
sin que tú le reclames su ventana de arena.
Puedes querer el alba cuando ames.
Debes venir a reclamarte como eras.
Aunque ya no seas tú,
aunque contigo traigas
dolor y otros milagros.
Aunque seas otro rostro
de tu cielo hacia mí.

 

Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:17 :: Radnó György
Szerző Radnó György 139 Írás
Már gyerekkoromban szerettem volna író lenni, valahogy úgy ahogy mások mozdonyvezetők. Tinédzser koromban már éreztem késztetést az írásra, eleinte sok verset írtam, ebből az idők folyamán, és a költözések miatt sok elveszett, vagy csak a kicsomagolatlan dobozok mélyén maradt. Informatikusként természetes volt számomra az online módban való publikálás. Eleinte csak magamnak írtam, de több barátom kérésére elkezdtem aktívabban közzétenni társaságokban is a verseimet. Hosszas unszolásra kezdtem el nagyobb körben publikálni és kiadni kötetet. 2012. április végén megjelent az első kötetem "A némaságom kiáltom" című kötet...