Horváth János : Huszonharmadik döbbenet

Ágnes, jó vezet?ként, nem egyszer?en összetartotta a társaságot, hanem mindenkire külön-külön figyelmet fordított.

 

Az egyetemi el?készít? ideje alatt nem sok id?t töltöttem a jöv? tervezésével, egyszer?en élveztem a lehet?séget, amit a sors kínált. A sors pedig kegyesnek bizonyult. Olyan emberekkel hozott össze, mint Ödön, akit a szervetlen kémia gurujaként tartottak számon hallgatói, és aki tanársegédi min?ségében m?ködött közre a jöv? nemzedékek eltévelyedésében. Heti egy alkalommal jöttünk össze nála, budai lakásának halljában, bridzs partik ürügyén. Ilyenkor megittunk egy üveg bort, és hajnalig játszottunk. Ez a négy-, olykor ötf?s társaság alkotta a csoport elitjét. Mi közelebb kerültünk oktatóinkhoz. Mintha valami szellemi közösség vonzásában élnénk, igényeltük egymás társaságát, a végeláthatatlan beszélgetéseket, a heti rendszerességgel beiktatott sörözéseket, a tanulást. A közös cél tartott össze bennünket. Együtt indultunk el egy úton, és minden segítséget megadtunk egymásnak ahhoz, hogy a végére is érjünk. Akkor, még csak nem is sejtettük, hogy ennek az útnak soha nincs vége. A cél nem eljutni valahová, hanem éppen ellenkez?leg, mindig az úton maradva haladni, mindig úton lenni.

       Ágnes, jó vezet?ként, nem egyszer?en összetartotta a társaságot, hanem mindenkire külön-külön figyelmet fordított. Igyekezett segítséget nyújtani magánéleti problémáink megoldásában is. A megváltozott életmód következtében egyre kevesebb id?t töltöttünk a családunkkal, szeretteinkkel. Ez a helyzet konfliktusok forrásává vált, amit sokan, nehezen dolgoztak fel. Találkozókat szervezett velük, közös programokon igyekezett meggy?zni ?ket, legyenek türelemmel, ez egy hosszú folyamat, és a végén, egy tartalmas élet kibontakozásának lehet?sége áll. Ágnes hitt az értelmiségi lét küldetésében. Meggy?z?déses kommunista lévén, egy igazságosabb társadalom képe lebegett a szeme el?tt, amelyben az értelmiségnek vezet? szerepe van. A tudás, a kulturált életforma számára is elérhet?vé vált, már megtapasztalta, mennyi küzdelem áll el?ttünk, mennyi lemondás vár még ránk. Azt ? sem tudhatta, hogy egy új élet lehet?sége, a szabadság érintése, milyen lelki folyamatokat indít el. Ki, hogyan tudja majd feldolgozni a változást? A munkásból lett értelmiséginek milyen kirekesztésben lesz majd része, hogyan bosszulja meg magát a káderpolitika, amely a kádári diktatúra egyik oszlopa volt? Minél közelebb kerültünk a felvételihez, minél tisztábban láttuk, mibe fogtunk, annál több kérdés merült fel bennünk.  

       A bejelentésem, hogy egyetemre akarok menni, nem váltott ki különösebb meglepetést. Szinte valamennyi ismer?söm, kollégám el?életem egyenes következményének tekintette ezt az igényemet. A felvételihez az üzemi négyszög hozzájárulására volt szükség. Mindenki támogatta a kérésemet, kivéve a f?osztályvezet?met, aki kijelentette: „Amíg én itt vagyok, addig ez az ember nem fog egyetemre menni.” — Hogy ? még maradt néhány évig, és én is elértem a célomat, azt nem kis részben a javító üzem egyik vezet?jének köszönhetem.

      A javítók részér?l is akadt néhány jelentkez?, f?ként m?szaki f?iskolákra, vidéki egyetemekre, de a Budapesti M?szaki Egyetem Villamos Karára én voltam az egyedüli, abban az évben. Akkor, még nem tudhattuk, hogy a következ? évben indul az utolsó évfolyam, ahol SZET-es hallgatók is részt vehetnek az oktatásban. Mint kés?bb kiderült, f?osztályvezet?m nem kizárólag az én tanulmányaim ellen emelt kifogást, de megvétózta valamennyi fels?oktatásba jelentkez? kérését. Ennek ellenére, a javítók vezet?jének sikerült kijárnia, hogy támogassák beosztottai továbbtanulási kérelmét, és ezzel együtt az enyémet is. A vállalat részér?l volt némi kockázata a beiskolázásnak, de a költségek nagy részét a központi költségvetés állta. Sikeres felvételi vizsga esetén szerz?dést kellett kötni a céggel, vállalva a tanulmányi id?nek megfelel? id?tartamú elkötelezettséget. A tanulmányok idejére azonban, a korábbi évekkel ellentétben, nem átlagfizetést kaptunk, hanem egy minimális támogatást, ami akkori jövedelmünk tört része volt. Az egyetem megel?legezte az ösztöndíjat, de a második félévt?l már a tanulmányi eredményt?l tette függ?vé annak összegét. Az egyetemi évek alatt, a nappali tagozaton, a jövedelmem nem érte el a korábbi évek munkajövedelmének egy negyedét. Ilyen körülmények között valóban, jól meg kellett gondolni, mit vállalunk, mert a tanulmányok megkezdése korábbi életszínvonalunk jelent?s csökkenésével járt.

       Felvételi vizsgát matematika, és fizika tárgyakból kellett tenni. A két közepes írásbeli vizsgát követ?en, két jeles szóbeli vizsgát abszolváltam, így az elérhet? húsz pontból sikerült tizenhat pontot megszereznem. Ez nem t?nt elegend?nek a Villamos Karra való bejutáshoz, de megfelelt a Gépészkaron. Nem kellett rábeszélni, hogy elfogadjam az ajánlatot. Örömmel, és határtalan lelkesedéssel kezdtem meg egyetemi tanulmányaimat, amint beköszöntött az ?sz. A nyár azonban, még tartogatott meglepetéseket.  

 

(Folyt. köv.)

 

Budapest, 2012. június

 

Legutóbb szerkesztette - Horváth János
Szerző Horváth János 161 Írás
"Újra kezdeni mindent e világon, - megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…" (Váci Mihály: Valami nincs sehol) Budapesten születtem, egy Várbeli, háborús sebektől meggyötört bérházban, az ötvenes évek elején. Iskoláimat javarészt Budapesten végeztem, azt a paradicsomi másfél évet kivéve, amikor az általános műveltség megszerzése terén az első lépéseket megtettem, a szentgotthárdi általános iskola padjaiban. Az a másfél év meghatározó számomra, azóta is nosztalgiával gondolok a vidéki évek szabadságára, a Rába parti csavargásokra. A Budapesti Madách Imre Gimnáziumban érettségiztem. Tanáraim nagy hatással voltak rám. Itt sajátítottam el az irodalom szeretetét, és az amatőr színjátszás alapjait, amely később is szerepet játszott, az életem során. A BME Gépész karán szereztem diplomát 1989-ben. Ezt követően gépészmérnök-informatikusként dolgoztam a Medicor Röntgen Rt.-nél, majd egy amerikai multinacionális vállaltnál, a GE-nél, nyugdíjazásomig. Az írással Földes Péter osztálytársam, és barátom biztatására kezdtem foglalkozni, több, mint egy évtizede. Novelláim különböző antológiákban már megjelentek. Első novelláskötetem 2019 elején jelent meg Búcsúlevél nélkül címmel, amely az elmúlt több, mint egy évtized válogatásait tartalmazza.