P. Tóth Irén : Vallomás

Volt idő, hogy féltem./Bevallani sem mertem magamnak,/nemhogy neked…/Ó mennyire féltettelek!/A holnaptól, a Naptól,/sötéttől, csillagoktól,/mindenkitől,/magadtól!//

 

Mit mondhatnék most,/induláskor?/Mit ismételtem annyi éven át:/”vigyázz magadra!”?/Elfáradt mondat,/megkopott jelentés -/dörmögted: jó-jó!/gondoltad: elég már, elég!/Duzzogásra biggyedt ajkad,/gondjaid/

lelked egy sarkába kapartad -/egyedül akartál megoldani mindent./Zűrzavar keringett bent,/mígnem könnyeket csalt szemedbe,/és szemembe mondtad mindazt/mit titkolni szerettél volna.//

Nehéz volt neked -/nehéz ma is tudom,/és nehéz lesz örökkön-örökké,/mert látod, ilyen az élet:/csalódások, remények…//

 

Azóta is félek./Bevallani sem merem magamnak,/nemhogy neked -/mennyire féltelek mindentől,/mindenkitől,/bánattól, szerelemtől…/A haláltól/és az élettől.

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:57 :: P. Tóth Irén
Szerző P. Tóth Irén 199 Írás
Én Szemeim - csukott ablakok, pilláim - leeresztett függöny. Füleim - süketté lett falak, életem - csendbe burkolt börtön. Nem mondhatom el senkinek a titkot... Ne tudjon rólam senki, semmit. Született, élt, meghalt - talán csak ennyit.