A három év alatt sokszor megfordult a fejemben, engedek a csábításnak, és jelentkezem a szakosítóra. Egyre er?sebb vonzódást éreztem a társadalomtudományok, különösen a filozófia iránt. A harmadik év végén tanáraim határozottan kérték, hogy végezzem el a szakosítót is, és tanítsak itt, az egyetemen.
Mindenki szép reményeket f?zött a karrierem alakulásához, és támogatásáról biztosított. Juli azonban még azt is rossznéven vette, hogy itt fecsérelem el az id?met, és nem valami tisztességes szakmát tanulok.
ââ?â?¬ Ennyi energiával, már tanulhatnál gépésznek, vagy lehetnél villamosmérnök is ââ?â?¬ szokta mondani szemrehányóan, amikor szóba került a dolog.
Id?közben kimondták a válást, de én akkor már hazaköltöztem, otthagytam L?rincet, és Julit. A cselédszobát vettem birtokba. Ez egy kétszer két méteres kis helyiség volt, világítóudvarra néz? ablakkal, amelyet gyerekkoromban apám m?helynek használt. Ott tartotta a szerszámait, és készítette kis modelljeit. Hajókat, repül?ket könny? balsafából, a modellez?k kedvenc, jól megmunkálható anyagából. Ide szám?ztem magam az albérlet után, anyám belegyezésével, és nejem jóváhagyásával. Így legalább a gyerekeket is akkor láthattam, amikor akartam, nem volt korlátozott a láthatás.
A válás elég simán zajlott. Tekintettel apósom foglalkozására, nejem lánykori nevének hallatára mosolyra fakadt a bírón?, és az ülnökök is megért?en bólogattak. Az ügyvédem késett, és mivel jelenléte nem változtatott volna semmit a tényeken, beleegyeztem, hogy a tárgyalás nélküle kezd?djön el. Megmondom ?szintén, nem vesztettem semmit. A tényállást nem tártuk fel, vagyonmegosztásra nem került sor ââ?â?¬ mert nem volt mit felosztani ââ?â?¬, a lakhatás kérdésében, és gyerekek elhelyezésében pedig el?zetesen megegyeztünk, így nem volt mir?l dönteni a tisztelt bíróságnak. Másodfokon véglegesen, és visszavonhatatlanul kimondták a válást. Mire ügyvédem s?r? elnézések között megérkezett, és szóra emelkedett volna ââ?â?¬ egy nemzetközileg ismert karjelzéssel közöltem vele, hogy foglaljon helyet ââ?â?¬, addigra már túl voltunk a lényegen. Karonfogva, mosolyogva, és kissé zaklatottan távoztunk az épületb?l. Szapora léptekkel vettük az irányt a legközelebbi cukrászda felé.
(Folyt. köv.)
Budapest, 2012. május
Legutóbbi módosítás: 2019.06.27. @ 08:12 :: Horváth János
