Horváth János : Tizenkettedik döbbenet

Az ügyvédem késett, és mivel jelenléte nem változtatott volna semmit a tényeken, beleegyeztem, hogy a tárgyalás nélküle kezd?djön el.

 

A három év alatt sokszor megfordult a fejemben, engedek a csábításnak, és jelentkezem a szakosítóra. Egyre er?sebb vonzódást éreztem a társadalomtudományok, különösen a filozófia iránt. A harmadik év végén tanáraim határozottan kérték, hogy végezzem el a szakosítót is, és tanítsak itt, az egyetemen.
      Mindenki szép reményeket f?zött a karrierem alakulásához, és támogatásáról biztosított. Juli azonban még azt is rossznéven vette, hogy itt fecsérelem el az id?met, és nem valami tisztességes szakmát tanulok. 
      ââ?â?¬ Ennyi energiával, már tanulhatnál gépésznek, vagy lehetnél villamosmérnök is ââ?â?¬ szokta mondani szemrehányóan, amikor szóba került a dolog.
      Id?közben kimondták a válást, de én akkor már hazaköltöztem, otthagytam L?rincet, és Julit. A cselédszobát vettem birtokba. Ez egy kétszer két méteres kis helyiség volt, világítóudvarra néz? ablakkal, amelyet gyerekkoromban apám m?helynek használt. Ott tartotta a szerszámait, és készítette kis modelljeit. Hajókat, repül?ket könny? balsafából, a modellez?k kedvenc, jól megmunkálható anyagából. Ide szám?ztem magam az albérlet után, anyám belegyezésével, és nejem jóváhagyásával. Így legalább a gyerekeket is akkor láthattam, amikor akartam, nem volt korlátozott a láthatás.
      A válás elég simán zajlott. Tekintettel apósom foglalkozására, nejem lánykori nevének hallatára mosolyra fakadt a bírón?, és az ülnökök is megért?en bólogattak. Az ügyvédem késett, és mivel jelenléte nem változtatott volna semmit a tényeken, beleegyeztem, hogy a tárgyalás nélküle kezd?djön el. Megmondom ?szintén, nem vesztettem semmit. A tényállást nem tártuk fel, vagyonmegosztásra nem került sor ââ?â?¬ mert nem volt mit felosztani ââ?â?¬, a lakhatás kérdésében, és gyerekek elhelyezésében pedig el?zetesen megegyeztünk, így nem volt mir?l dönteni a tisztelt bíróságnak. Másodfokon véglegesen, és visszavonhatatlanul kimondták a válást. Mire ügyvédem s?r? elnézések között megérkezett, és szóra emelkedett volna ââ?â?¬ egy nemzetközileg ismert karjelzéssel közöltem vele, hogy foglaljon helyet ââ?â?¬, addigra már túl voltunk a lényegen. Karonfogva, mosolyogva, és kissé zaklatottan távoztunk az épületb?l. Szapora léptekkel vettük az irányt a legközelebbi cukrászda felé. 

 

 

(Folyt. köv.)

 

Budapest, 2012. május

 

Legutóbb szerkesztette - Horváth János
Szerző Horváth János 165 Írás
"Újra kezdeni mindent e világon, - megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…" (Váci Mihály: Valami nincs sehol) Budapesten születtem, egy Várbeli, háborús sebektől meggyötört bérházban, az ötvenes évek elején. Iskoláimat javarészt Budapesten végeztem, azt a paradicsomi másfél évet kivéve, amikor az általános műveltség megszerzése terén az első lépéseket megtettem, a szentgotthárdi általános iskola padjaiban. Az a másfél év meghatározó számomra, azóta is nosztalgiával gondolok a vidéki évek szabadságára, a Rába parti csavargásokra. A Budapesti Madách Imre Gimnáziumban érettségiztem. Tanáraim nagy hatással voltak rám. Itt sajátítottam el az irodalom szeretetét, és az amatőr színjátszás alapjait, amely később is szerepet játszott, az életem során. A BME Gépész karán szereztem diplomát 1989-ben. Ezt követően gépészmérnök-informatikusként dolgoztam a Medicor Röntgen Rt.-nél, majd egy amerikai multinacionális vállaltnál, a GE-nél, nyugdíjazásomig. Az írással Földes Péter osztálytársam, és barátom biztatására kezdtem foglalkozni, több, mint egy évtizede. Novelláim különböző antológiákban már megjelentek. Első novelláskötetem 2019 elején jelent meg Búcsúlevél nélkül címmel, amely az elmúlt több, mint egy évtized válogatásait tartalmazza.