Devla – Előszó

Elképzeltem, milyen lehet az egyénnek megélni előítéleteinket. “A cigányok lusták, lopnak, mocskosak” stb. Milyen érzésekkel fogadja a közösségre aggatott címkét, mely alól képtelen elmenekülni?
Tudatában vagyok, ezzel az írással meggyújtottam a fejemen a szalmát. Támadni fognak érte a nemzetvédők, de a “másik oldal” is… *

 

A Kárpát-medence történelme mindig viharos volt. Jött a török, a tatár, a német, az orosz… s ha visszatekintünk messzebbre, itt jártak a rómaiak, a vándor népek, és magunkról se feledkezzünk el! Igen, kedves olvasó, rólunk, akiket Európa így foglalt imába:„… és a magyarok nyilaitól ments meg uram minket!” S ha csak saját szemmel is akarjuk nézni, még magunk is voltunk saját ellenségünk. Voltunk kurucok és labancok, császárhűek és forradalmárok, fehérek és vörösök, kommunisták, imperialista bérencek, kulákok… E véráztatta vidéken létkérdés volt tudni, kinek a pártjára kell állni, ki a barát és ki az ellenség, ki a jó és ki a rossz. Nem csoda, ha gondolkodásunk polarizált, fekete-fehér (dichotómikus). Ebből viszont törvényszerűen következik az előítéletekre való hajlam és a képtelenség az egészséges kompromisszumokra, amely a legsúlyosabb magyar átok. Nincs még egy jellemzőnk, amely több kárt okozott volna nekünk, talán csak negatív életszemléletünk az, amely felveszi vele a versenyt. Olvastam valahol, hogy mi vagyunk a világ legpesszimistább nemzete. Mindenben csak a rosszat látjuk meg, az öngyilkossági statisztikákban is élen járunk. Szerintem ez utóbbi átok is az előbbiből táplálkozik. Nem célom ezt itt kifejteni.

Ha van ma éles előítélet itt a Kárpát-medencében — s most itt nem csak Magyarországra gondolok —, akkor az a roma népesség iránt érzett gyűlölet. „Lusták, nem dolgoznak, mocskosak, büdösek, lopnak, szaporodnak, mint a nyulak, adót nem fizetnek, de az állam tartsa el őket, és biztosítson nekik ingyen egészségügyi ellátást és taníttassa őket abból az adóból, amit én fizetek be, amiért én dolgoztam…” Sokan azt mondják most: igen, de ezek a vádak jogosak.

Nemrég hangzott el egy „kedves” szülő szájából — fia az iskola egyik díszpéldánya — a következő kijelentés: Az Áprily (az egyetlen brassói magyar főgimnázium) tanárai inkompetensek. Feltehetően azért jutott erre a következtetésre, mert az ő fiacskáját nem képesek megtanítani, megnevelni. Személyesen érintett a dolog, hiszen nemcsak én tanítottam egykor az Áprily falai között, hanem a feleségem most is a főgimnázium tanára. Felkaptam hát a vizet, és megkérdeztem:

— Mit értesz ez alatt? Ne azt magyarázd, mit jelent az inkompetencia, hanem mit az alatt, hogy egy közösség inkompetens? Mindenki az? A legtöbben azok? Sok olyan található közöttük, bár sok tehetséges, nagy tudású tanár is van? Esetleg akadnak közöttük inkompetensek?

Magyarázkodni kezdett, hogy nem a feleségemre gondolt, se rám (a köztudat még mindig az Áprily tanárai közt tart számon) de… Végül kérésemre csak két konkrét példát mert megnevezni. Mellesleg vádjai, bár nem vetnek jó fényt a kollégákra, nem voltak az inkompetencia bizonyítékai, inkább emberi gyengeségek. Ezzel a példával fel akartam hívni a figyelmet:

1. Azokra a téves általánosításokra, amelyeknek rendszeresen a csapdáiba esünk, s közben ez nem is tudatosul bennünk. Hajlamosak vagyunk egy közösségre (vajon jogosan?) aggatott címkét a csoport minden tagjára alkalmazni.

2. A bűnbakkeresésre való hajlamunkra. (Mit jelent az, hogy mi magyarok hajlamosak vagyunk erre?)

3. Könnyen esünk a címkézés csapdájába.

4. A negatív dolgokat könnyebben észrevesszük.

Egy közösségre aggatott címke lehet jogos, (nem biztos, hogy az!) de még inkább megkérdőjelezhető, hogy érvényes a csoport MINDEN tagjára. Szociálpszichológiai posztulátum, az egyén olyan dolgokat képes elkövetni tömegben, amelyeket egyedül sohasem. Gondoljunk csak a lincselésekre. Érvényes-e még a címke arra, aki kivált a csoportból? És ha eldönti, levetkezi a címkét, mekkora eséllyel sikerülhet neki? Bizony szembe kell néznie a társadalom előítéleteivel. Létezik egy pszichológiai törvény, melynek neve: „az önmagát beteljesítő jóslat.” Ha valakire címkét aggatnak, annak jelleme abba az irányba változik, hogy beteljesítse. A rosszasággal vádolt gyermek tehát egyre rosszabb lesz… Ha valakit (egy közösséget) címkézünk, megnehezítjük változási szándékát. Az ördögi kör bezárul.

Kisebbségi sorsban élek, megéltem a Ceuşescu-korszakot, a román nacionalizmus 1989 utáni fellángolását, Marosvásárhely Fekete Márciusát, amikor ki volt írva a falakra: „halál a magyarokra.” Láttam felégetett romafalut is. Van elképzelésem, mit jelent „odaát” lenni, a „rosszak” között. Ezért talán egy átlag többséginél fogékonyabb vagyok bizonyos megnyilvánulásokra. Nem olyan nagyon rég fedeztem fel: kissé kreolabb bőrszínem Szappanos üknagymamámra vezethető vissza, akiről soha nem meséltek a családban. Egy roma asszonnyal való beszélgetésem hatására született meg a Tik-tak… című írásom, azóta egyre foglalkoztat ez az ügy. Brassó környékén egyre többen vannak a „színesbőrűek.” Egyre több problémát jelentenek. Garcsin az ország egyik legmagasabb bűnözési rátájú zónája. Tatrangon, Zajzonban és Apácán egyre gyakrabban mondogatják a falusiak, hogy nem érdemes gazdálkodni… másoknak. A Csuklyonkát egykor erdő borította, ma kopár. Engedély nélkül vágták ki. Roma házak épültek belőle. Hadd ne soroljam.

Elképzeltem, milyen lehet az egyénnek megélni „jogos” előítéleteinket. A cigányok lusták, lopnak, mocskosak stb. Milyen érzésekkel fogadja a közösségre aggatott címkét, mely alól képtelen elmenekülni.

Sokan fognak ezért az írásomért vádolni. Tabu témához nyúltam. Veszélyes vizeken evezek. Egyrészt lesznek nemzetvédők, akik árulással fognak vádolni, hiszen pont azok malmára hajtom a vizet, akik rasszizmussal, roma(cigány)ellenességgel vádolják a magyarokat. Lelkiismeretem tiszta. Nem állítom, hogy minden magyar rasszista, csak azt: romagyűlölet igenis van. Ha egy problémát meg akarunk oldani, előbb el kell fogadnunk, hogy létezik. Szóval George Kohlrieser[1] szavaival élve „ki a halat az asztalra, mert alatta megbüdösödik”. Erről beszélni kell! Szintén tőle tanultam: „Contact before contract!” Ha egy konfliktust meg akarsz oldani, mielőtt „szerződni” próbálsz ellenfeleddel, létesíts vele kapcsolatot. Vagyis előbb értsd meg őt, a saját világában. Ezt próbáltam ebben a regényben. Megérteni őket, belelátni abba, hogy nekik sem egyszerű.

Másrészt a „másik oldalról” is vádolni fognak. Egyenesen rasszistának, roma(cigány)ellenesnek fognak tekinteni. Akik erre a következtetésre jutnak, azoknak hasonlót üzenek. Nemcsak a többségnek kötelessége az empátia, hanem a kisebbségnek is meg kell értenie: legalább olyan nehéz levetkőzni a generációkon át a zsigereinkbe ivódott előítéleteket, mint azokat elviselni. A kisebbségi panaszok, melyek a többséget diszkriminációval vádolják szintén tipikus példái a polarizált gondolkodásnak. Hasonló a megfogalmazás: „A többségiek diszkriminálnak minket”. Mit értünk ez alatt? Mind? A legtöbben? Sokan? Onnan, hogy EGYES roma többségű vidékeken nagyon magas a bűnözési ráta (ami tény és nem egy címke), odáig, hogy a cigányok MIND tolvajok és bűnözők — nagy a távolság. A megoldáshoz pedig a kissebségnek is el kell fogadnia: a többség előítéletes (rasszista) magatartására ez bizony alapot ad. És az ördögi kör bezárul.

De ne vágjunk a dolgok elejébe.

 

Folytatás következik: 1. fejezet: Átkozott cigány fattyú!

 

[1] A nemzetközi Tranzakció Analízis Egyesület (ITAA) volt elnöke

 

30látogató,1mai

Szerző Vandra Attila 778 írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.

24 Komment

  1. #6 Értem, persze. Csak nem alakítottad ki ezzel kapcsolatos álláspontodat! PONT ENNEK kellene a vezérgondolatnak lenni!!!! (Ha irodalmi értéket akarsz!) Figyelj! Hogy jogos-e az általánosítás – ezt felesleges volt feltenni… a szövegbe kell elrejteni… Előítélet? Két ember közt is meg van, ha bizonyos ideig ismerik egymást! Gondolj kettőnk írásbeli különbségére! De a témánál maradva: milyen szemszögből nézel, ábrázolsz? Hiszen a cigányságnak is van előítélete! (Pont ebből táplálkozhat egynémely cselekedetük.) A többség szemszögéből? A cselekedetek, tettek szemszögéből? Is-is-is? Ezeket biztos tisztáztad magadban, mielőtt fejszét ragadtál! Nem? Nem tudom, hogy gondolod a folytatást… mindkét oldalról vallomások, riportok… vagy a magadét fejtegeted? A TÉMA KOMOLY – GONDOLJ AZ ÃÂRÃÂSTUD FELELŐSSÉGÉRE IS! Csak lazán!!!!

  2. Darázsfészek, fejsze… Ez mind igaz. Az ellenségszerzés is. Az elgondolás viszont jó, és a szándék nemes.
    Ha elég szenvtelenül és tárgyilagosan nyúlsz hozzá, sikerülni fog. Egy egész kis csapat áll melletted, de ami fontosabb – mögötted, ha jól értelmezem az eddigi kommenteket. Érdeklődve várom a fejleményeket. Részemről – veled vagyok! 😉

  3. Attila! Valóban nagy fába vágtad a fejszédet é kívánom, mire a végére érsz, Te legyél megelégedve az eredménnyel. Nem vitatom azokat a tételeket À“ premisszákat -, melyeket előzetesen elénk tártál, csak egyet ne felejtsünk ki a saját megítélésünk emlegetésénél. Mi magyarok éppen úgy púp vagyunk Európa hátán, mint a cigányok, ha nem ugyan olyan okokból. A negatív tulajdonságaink címkéjét kedves nyugati jóakaróink szajkózzák és terjesztik. Semmivel sem vagyunk rosszabbak másoknál, csak kicsit mások. És nem biztos, hogy mindenáron meg kellene változnunk és kontrol nélkül behódolnunk a nyugat álságos erkölcsi normáinak.
    Várom a regényedet nagy érdeklődéssel. Üdv: Szabolcs

  4. rülök és tiszteletem, hogy felvállaltad a témát; régóta foglalkoztat engem is.
    Már maga az is tisztázásra vár, hogy mit értünk előítélet alatt! Nem, hogy a kifejezés mit takar, hanem amit érzünk!!!
    A fiam nyolc-kilencéves lehetett, amikor egyik lány osztálytársa a névnapján édességet vitt az iskolába, és szünetben is osztogatta a gyerekeknek. Odament egy elsős kisfiú, Palika is, de a kislány őt durván elutasította:
    “Cigánynak nem adok!”
    Palika akkor sírva ment el onnan.
    De ki tudja, mikor lesz elege, s nem várja ki a megalázó elutasítást, és elveszi, ami kell…
    Egyébként Palikát történetesen jól ismertük, a közelünkben laktak, aranyos, jól nevelt kisfiú volt, rendszeresen játszott a gyerekeimmel.
    De nem mindenki Palika!
    ÃÅgy gondolom, nagyon ideje lenne rendet tenni!
    S ehhez jó kezdet, amit választottál!
    Megkülönböztető figyelemmel várom az írásod!
    Hajrá, Attila! 🙂

Hagyj üzenetet