Horváth Adrienn : Ouse

 

Ebben a színtelen, semmilyen estében

gyalogolok a Margit körúton végig. 

A lámpák sárgán ijedeznek,

hogy süpped be súlyom alatt a beton, nézik.

Mint a találkozás után, a szám úgy reszket,

és kezeim hidegek, de akkor te melengetted.

Koszos ez a szétzilált, kedvenc Buda is;

a zaj sokkal enyhébb,

mint szokott. Szeretem ezt a dekadens,

gyengéd szerkezetet.

Eláztat a tavasz, nem bánom, eshet:

“Sár. Sár és Gyűlölet van az alján 

minden csillogó, nagy szerelemnek.” 

Ártatlan szemedtől az enyém

nem tűnik szelídebbnek,

legfeljebb nézheted, hogy mocorgok pillantásodba

bújva, kerülve és keresve is azt.

Talán többé meg sem találom magam.

A gondolat sok, de a száj mindent elszalaszt,

és a csend nem számít egyébnek, mint pazarlásnak.

A beismerés még hátravan:

érzem a súlyát a nagy nyomorúságnak,

ami minket összeláncol

mint egy homlokot, úgy ráncol

és tép fel a felismerés:

ennél nem lehetünk már boldogabbak,

ettől félek.

Majd megint próbállak ellökni, de kérlek: maradj.

 

Legutóbb szerkesztette - Horváth Adrienn
Szerző Horváth Adrienn 28 Írás
https://adriennhorvath.hu