HÖLGYEIM ÉS URAIM, TISZTELT NAGYÉRDEMŰ.
Utazás a görbe tükrök világába
Thököly Vajk hangszínháza,
Ím kapuit újra kitárja,
A KÉPEK VERSE a fülpadon,
Melyben magam átadom,
Társulatunk rendezkedik,
De most a mélybe ereszkedik.
Képek verse
(fülhallgatóval ajánlott)
Előadók
Thököly Edina, Szabó Mónika, Szabó Gabriella, Jakab Brigitta, Szekrényes Imola, János Johanna, Szabó Krisztina, Tulkos Teodóra, Szabó Patrícia, Tóth Erzsébet, Tőtős Sándor, Soós Koppány, Thököly Arnold, Nagy László, Thököly Vajk, nyitány a VIII-B, záró rész a IV-C.osztály
Rendezte Thököly Vajk
Képek verse, ( ez egy mese… nem egy mese?)
mese, mese, fekete mese (mese, mese mátka, fekete madárka)
Bár hiszem, van még jó szándék,
és az angyalok felszállnak,
csak erre nem repülnek,
tudjátok hol járnak? (hol vannak?)
Miért ennyi könnyes szótag?
Kik élvezik e gyümölcsöt? (van ki élvezi és örömét leli)
Honnan, ím az eredetük?
Mikor lesznek új hősök?
Karddal, pajzzsal, szívvel,
sziklákat mozgattak, (rengett minden)
Sárkányt szelídítettek,
keresem, hol vannak?
Szép sipkában
fejünkön, csőszögünk
szakadékunk szélén. (lépj egy métert előre, bátran)
Mosolyogva haragunkban,
harcolunk
a lelkünk mélyén.
A képet sem én szakítottam el,
a verset sem szidalmaztam. (én nem)
A költőt más kergette messze,
de maradtam, hogy sirassam.
A törpék kinn a Moszkván állnak,
bezárt már a bánya, (pá-pá fiuk)
arcukon a semmittevés,
hideg otthon várja. (Hófehérke is lélépett.
– Én döntöm el mit csinálok)
Rókát kergető, meztelen férfiak,
szaladnak kinn az avarba,
az üldözöttnek, s hajtóknak is
lobog a farka.
Piroska mezítláb sétál egy erdei ösvényen,
körmei vörösek, kifestették szépen.
A farkas már nem kívánja, hogy orvul egye.
A testét lesi, arra gondol, mit tenne vele?
Csipkerózsika andalog, sötét folyósón buja,
a vén lator megmered, gondját taknyába fújja.
Elmúltak az idők, mikor kényszerítenek a jóra,
ne mondjátok, tudom én, kinek mi a dolga.
– Bolond vagy s vén bolond leszel,
ne kérdezz, szolgálj! – Ez a világbéke!
– mondja udvarnoka a nagyságnak.
– Bolond vagyok, s vén bolondja leszek,
már táncra hív a világvége.
Ott hősök, tündék, varázslók várnak.
Fekete szavakkal keneget,
mese, mese, fekete mese.
Fekete leves, fekete macska, fekete mosó,
fekete szemektől remegek,
fekete tetvek feketednek felettem feketében,
fekete ember lettem.
Földes László, A pofátlan pojáca könnyfacsaró ajánlkozása az utókornak,
záró sor:
„Állatok közt ember, emberek közt vad,
Ez volt az életem, így voltam szabad.”
Legutóbbi módosítás: 2012.01.23. @ 13:14 :: Thököly Vajk