Horváth Nóra : Valaha volt

Szent nyakékemet megragadom.

Benne lakozik az átkod,

ártatlan alakként tartja bennem

a szánni való lelked.

 

 

Megvagyunk nélküled,

elvonlak,

semmibe vesz

a nagyszájú élet.

 

 Elfordulsz tőlem,

hozzám szólsz,

ostoba szavaid

leperegnek a kabátomon;

testidegen minden

esőáztatta,

impulzusod.

 

Rágalmak az égig emelnek,

ahogy egykor én téged,

akkor veled néztem tükörbe

és együtt kuncogtunk.

A busz ablakán a párát letörlöm,

most tisztán átlátok rajtad.

 

 

Bereteszelem a lényed,

csak az szűrődjön ki, ami éltet,

hogy értsd, csupán

csak átutazóban

térek meg hozzád;

nyomorúságos élted

sivár állomásokon ível át,

sohasem leszel jobb,

a valaha voltnál.

 

Legutóbbi módosítás: 2012.01.16. @ 15:47 :: Horváth Nóra
Szerző Horváth Nóra 87 Írás
"Egyedül birkóztam meg a megfelelés legádázabb ellenségével, már mondhatom, hogy veled, győzött az öntörvényű jelen, a múlt diktatúrája felett." (Mint... c. versből részlet, 2013).