Maretics Erika : Isten és a kiskutya

A kiskutya magányosan állt a forgalmas út közepén. Az autók százzal cikáztak körülötte. Szomorúan nézett, mélységes bánat ült kis pofácskáján. Nemrég még volt gazdija, de mivel a kutyus nem bírta az egész napos bezártságban mindig visszatartani az ingert, és néha el?fordult, hogy a szoba padlójára pisilt, a gazdi nagyon mérges lett, és a leghelyesebbnek azt tartotta, ha a kiskutyát kirakja a kocsiból a forgalmas út szélén. Gázt adott, és vissza sem nézett.

A kutyust véletlenül pillantottuk meg. Fejvesztve rohangált a száguldó autók között, néha megállt, és rémülten nyüszített. A gazdi szaga itt sz?nt meg, ezért meg sem próbált elmenni. Azt hitte, mindjárt érte jön újra. A telekre igyekeztünk, szerencsére egyik gyerekünk sem volt velünk. A férjem azonnal megállt, és kiugrott a kocsiból. Még hallottam, ahogy azt kiáltja: “El fogják ütni!!” Mire kimondta, meg is történt. Odarohantunk, de már nem volt benne élet. Lehajtott fejjel mentünk vissza az autóhoz. A kis állat nem volt több nyolc hónaposnál. Gyönyör?, német juhászkutyus. Több évvel ezel?tt történt mindez, de azóta sem sikerült kivernem a fejemb?l. Gyakran eszembe jut,  az az ember, aki ezt tette vele, vajon hogyan él? Örül? Szeret? Boldog az élete?

Talán nem szép t?lem, de azt kívánom neki, ne legyen az.

 

Legutóbbi módosítás: 2011.12.29. @ 11:39 :: Maretics Erika
Szerző Maretics Erika 205 Írás
Ember vagyok, büszke lény, egyetlen a föld kerekén.