Szendrői Csaba : tört én elem

volt olyan, hogy nem hazudtunk?
egy nagy vonalnyi élet 
ábrándjába töretlenül,
a végtelenbe összeér?
sínpár voltunk?

volt olyan, hogy nem volt más?
hogy egy régen megírt szerep,
nem lyukas szemekkel nézett
a rendez? könnyes szemébe?

volt olyan, hogy nem ‘miért’? hogy
úgy repült a kakas szélcsendben,
csomóra kötött ver?erekt?l,
holnapiz? szánkon át buggyant ki
a semmiért való öröm?

már a múltamban
sem hiszek. mindent csak én
látok, s az én lyukas szememb?l
csak kifelé szivárognak a cseppfolyós délibábok,

s hiába nyomom rá teljes er?b?l 

mind két kezem:

monumentális, áthallgatott 
pillanatok, kibírhatatlan
árnyékában
hasadok tovább, 
hogy ne egyedül legyek(.)

Legutóbb szerkesztette - Szendrői Csaba
Szerző Szendrői Csaba 261 Írás
Csendben akarok lenni, de csak beszélek, néha beszélni akarok, olyankor hallgat a lélek, néha tekerem a szót is, néha csak elszívom a mondókám, néha csak gitározom az izomrostjaimon, olykor kísérem is gordonkán...