Kőmüves Klára : Angyalokkal suttogó

“nem vártam szándékosan jeleit”

 

 

 

 

Én az ?rz?angyalomat egy áttetsz? test? folyton lebeg? furcsa lénynek látom.

Nálam jóval magasabb és valóban szárnya van, az arca olyan akár az enyém,

de én csak csont és hús vagyok, míg ? maga a fény. A titkaim tudója ?, tiszta,

szelíd és valóban végtelenül örökkévaló hatású a megjelenése, talán azért is

bízom benne, mert úgy érzem, hogy engem porba mártottak, míg ?t a fénybe,

de összetartozunk, talán az édesn?vérem ? az égbe. Nem hinném, hogy vízióim

áldozata volnék, hogyha róla szólok. Néha úgy érzem, hogy bár nekem adatott

a hangból, de ? a szónok, és együttm?ködünk mi ketten a napnak minden percén,

eredményeimre vele egységben lehetek büszke – ? éppen úgy tapsol, ahogyan én,

az akaratokra pillantást sem vet valamiért, de amikor azt mondom, Szeretnék,

felém siet. Kitárja szárnyait felettem, még ? hálálkodik, amiért magamhoz hívtam, megköszöni, hogy kívánságaim lapra sosem írtam és füleimbe súgja, hogy csak

azért hallhatom és láthatom, mert sosem akartam látni és hallani, nem vártam

szándékosan jeleit, mert egyszer?en feltételek nélkül hittem az ég angyalait.

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Kőmüves Klára
Szerző Kőmüves Klára 637 Írás
Később talán hosszabban bemutatkozom, most csak annyit; vidéki vagyok és főleg a verseket szeretem (olvasni ...és írni is :))