H.Pulai Éva : Hamarosan megjelenik!

Hamarosan megjelenik, Dudás Sándor: ALKONYPIRULÁS című kötete.

 

 

 

Az újabb versválogatáson felül a kötet tartalmazza Dudás Sándor: Sorstársak közt című írását megszerkesztve, tömörítve – Járdarepedésben fűcsomó címmel, valamint még három novellát.

 

 

Dudás Sándor önéletrajza:

 

1949-ben születtem Tápiógyörgyén. Itt cseperedtem, itt jártam általános iskolába. Jelenleg Újszilváson élek.

Budapesten könyvkötőnek tanultam, majd szakmunkásként dolgoztam. Szolnokon folytattam, Cegléden fejeztem be munkáséveim.

Tizenhárom éves koromban vetettem papírra első versemet. Csillagom a költészet. Eleinte a magam kedvtelésére műveltem, később több heti-, napilap, folyóirat közölt. Antológiákba, egyéb kiadványokba válogattak be.  (Ars, Csöndharang, A szelek útja, Ritka madár, Arcok és énekek.)

Rajzaim, akvarelljeim főként illusztrációként szolgálnak. Újszilváson és Budapesten volt belőlük kiállításom.

 

Legújabb könyvemet is szeretettel ajánlom mindenki figyelmébe.

 

 

DUDÁS SÁNDOR: ALKONYPIRULÁS

 

„Önsummázat: Úgy látom magam, a XX.-XXI. század olyan költője vagyok, akinek sorsában, életművében nagy erővel mutatkozik meg egy nem betegként kezelendő, érzelmileg korlátolt, a többségi társadalomból a XIX. század második felének iparosodási hulláma idején kirekesztett, elkülönült kisebbség helyzete… Érdemem – ha van -, az, hogy megpróbáltam nyitni az előítéletek bástyái mögé húzódó társadalmi többség felé, azzal a céllal, hogy segítsem feloldani az elkülönítés mibenlétét, s életutammal hitet, önbizalmat nyújtsak sorstársaimnak…”

 

Dudás Sándor

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:38 :: H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1146 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva