Kertész Éva : Samu, a házaló

*

  

 

– Tudod, őszintén örülök, hogy rendbetettem a külsődet. Nehezen szántam rá magam, mert babra munka egy ilyen báb öltözékének a felújítása, s a valóságban nem is veszi észre senki, csak mi ketten tudjuk. Remélem, elismered, hogy rád fért a tatarozás, Samukám?

– Most, hogy megtörtént, és végignézek a külsőmön, én is látom, hogy elég viharvert állapotban voltam eddig. De csodálkozol? Mikor járt–e honban utoljára házaló? Biztos eltelt a század fele az idő óta. Vagy tán újat is kezdtünk? Nos, elég régen faraghattak engem is. Fából van mindenem. Nézd a kezem! Az ujjaimat egy zongoraművész is megirigyelhetné. Igaz, hogy fizikai munkát nem sokat végeztem vele, erősítő edzésben főleg a lábaim részesültek. A csokornyakkendőm ellenben megtéveszthetne bárkit. Azt nagyszerűen eltaláltad. Meg ezt a kis öreg–öreg bőröndöt is remekül kapcsoltad a csuklómhoz. Ez jelzi igazán, hogy utazó volt valaha a foglalkozásom.

– Most kiderült, hogy azért, mert megtestesítek valakit, csak egy báb üldögél a polcodon. Én is beporosodom, mint bármi más. Velem csak annyi történik, hogy koronként vagy helyenként másként emlegetnek a történelemben. Voltam utazó, de házaló is. Tény, hogy állandó mozgásban telt el az életem. Feladatom volt mindenkor, hogy helyébe vigyem a vevőnek, ami szükséges, s azt is többnyire gyalogosan. Előfordult, hogy fogatot béreltem, de akkor már nagyon jól ment nekem.

 Ó, a kalapom is felfrissült! Köszönöm, hogy helyrehoztad. Örülök, hogy végre állandóan a fejemen tarthatom. Van fogalmad, hányszor emeltem le mások előtt? Szinte vissza se került a fejemre, már újra lengett. Mindenki előtt. Kis és nagy emberek előtt. Tisztességes, és annak nem mondhatók előtt. Mély tisztelettel, vagy csak imitálva. Még meg is hajoltam hozzá. Igaz, hogy az volt a módi, de az is, hogy én nem engedhettem meg magamnak soha, hogy embereket minősítsek. Nekem el kellett adni az árumat. Nekem szépeket kellett mondanom a hölgynek, aki parfümöt vásárolt tőlem, és dicsérni annak a szorgalmát, akihez borsot vittem a kömény mellé. Mert én azért házaltam, hogy kielégítsem a vevőkört.

 – Szerintem, ma azt sem tudják az emberek, hogy mit jelent a házaló szó, bár ez kivételesen magában hordja a jelentéstartalmat is. Megnéztem, mit közöl erről a Googl, és megállapítottam, hogy keveset. Utazó, vándorló kereskedőnek említi, akinek évenként engedélyt kellett kérnie a hivataloktól ehhez a tevékenységhez. Mi több, feddhetetlen erkölcsű, egészséges, jó kinézetű férfiúnak kellett lennie, aki engedélyt akart. Tény, hogy sok egyéb foglalkozással együtt ez a tevékenység is kimúlt. Mint ahogy a csizmadia, vagy a kaszakészítő szakma iránt sincs manapság különösebb kereslet.

– Csizmára azért lesz még szükség, remélem! A néptánc szerencsére élő hagyomány, a csizma pedig kopik. Így színházakban vagy a táncosok körében még elkel egy–két csizmadia. Kaszát már valóban senki nem készíttet. Arra aztán valóban nem lesz szükség többé, miként arra a két dolgos kézre sem, akit örökre leváltott az aratógép meg a fűnyíró. Ezért maradtak munka nélkül olyanok, akik nagy tapasztalatot szereztek a kasza használatában. Hacsak, netán, éppen ez okból, a történelem elő nem csalogatja. Mentsen meg tőle a Teremtő. Sokat láttam, sokat tapasztaltam, sok cipőm elkopott. Az én népem házalói sokat tudnának mesélni.

– Mindent meg kell tudnom rólad, rólatok. Pontosabban azokról, akikről mintáztak, Samukám. Akiket megszemélyesítesz. Elvégre megörökíteni csak azokat szokták, akik jellegzetesek valami okból.

– Akkor most itt ebben a pillanatban le kell szögeznünk, hogy az utazó mást jelentett előző korok értelmezésében. Utazóként azt emlegették, aki a világot bekalandozva feljegyzéseket, térképeket készített. Hajóval, vagy más módon járta és ismerte meg a világot, felfedezések fűződnek a nevéhez. A középkor zsidósága ebben élen járt, és elvitathatatlan érdemeket tulajdonítanak nekik. A nyugati út felfedezésében is elismerően nyilatkozik róluk a lexikon. Magában a földrajztudomány felvirágoztatásában komoly eredményeket tudhatnak magukénak. A föld gömbalakúságáról már akkor komoly ismereteik voltak – melyeket kartográfiai rajzaikkal bizonyítottak –, amikor ez a keresztény egyház tanításával még mélységesen ellenkezett. Olyan mappát is készítettek akkoron, amely Kolumbusz útján vezérelvű volt. Így érthető meg, hogy már akkor nyugatról közelítette meg keletet.

– Samu, hogy te mi mindent tudsz! El vagyok ámulva attól, amit megtanultam tőled! Hogy nem vettem észre korábban, hogy ilyen okos bábum van?

– Ennek nincs jelentősége a mi kapcsolatunkban. Nekem birtokomban van a számtalan régebbi tapasztalat. Rengeteg ismeret rakódott rám. Itt van ez a házalás is. Ősi mesterség. Ment a zsidó vándorútra. Mi mást is tehetett volna? Nem vehetett földet, neki az, tilos volt. Ő csak művelhette a másét. Olykor meg is tette, hiszen szerette a földet, de nem tulajdonolhatta. Eltiltották annyiféle munkától, hogy szinte csak a házalás maradt a számára. Pontosabban a mozgó bolt. A saját két lábán mozgatta, a hátán cipelve az eladni valót. Később a kölcsönzés. Hallottál te arról, hogy keresztény ember házalt volna? Ugye, hogy nem? Nem is volt ilyen. Mert a szegény, ha beledöglött, ha éhen halt, akkor is szerzett magának egy darabka földet. De neki lehetett! A zsidónak pedig nem!

– Nem, nem ne dohogj! Mikor volt már az? El kell felejteni!

– Te nem érted, amiről beszélek? Pontosan az ilyen dolgokat nem lehet elfelejteni! Törvényt hoztak ellenünk! Mindenki! Mindenhol! Beengedjenek–e az országba, vagy nem, lakhatunk–e városokban, vagy csak falvakban? Mindig olyant, ami az aktuális haza állapotának megfelelt. Hol földet, hol házat nem vehettünk, hol mesterségeket nem gyakorolhattunk, de lehetőleg gettóba tömörülhettünk, mintha pestisesek, vagy fertőzők lettünk volna! Hogy régen volt? Igen! És a holocaust?

– Az az emberiség szégyene! Most beszélj a kezdetekről!

– A hontalanság, a bizonytalanság volt az útravaló már a születés pillanatában, ha zsidó ágyba született a gyermek. Gondolkodj! Ha nem volt pénze, sem semmije, és helye sem a világban, akkor is meg kellett élnie valahogy! Kezdetekben, az ismeretlen időkben a kis nincstelenek rábízták a lencsét, a zabot, vagy bárminemű fölösleget, a házaló pedig hátára kötötte a batyut és elvitte oda, ahol éppen erre volt szükség. Pénzt ritkán kapott az árujáért, de adtak neki olyasmit, amit tovább vitt, vagy haza, s ha neki is lett belőle kevés haszna, már megélt valahogy.

Később, amikor keservesen sikerült egy kicsinyke pénzt félreraknia, vásárolt olyan dolgokat, amelyekkel valóban házalt. Attól függött, hová ment. Egyik helyen szagos szappant vártak tőle, máshol gatyamadzagot. Mindig tudta, mire van szüksége az embereknek amerre járt, s azt kínált nekik, amit vártak. S ahogy szaporodott a pénze – ha nem neki, akkor a fiának, vagy az unokájának –, kölcsön adta. Ezért tűrték meg a nincsteleneket is. Mert a királyok is megszorultak olykor. A háborúk vitték ám a pénzt! No, meg a hatalmas építkezések! Mert a fejlődés pénzzel jár! Bizony! Kellett a zsidó pénze. Már nem házalt, csak felkeresett valakit, aki értesítette, hogy pénzhiánnyal küzd. Így lett olyanok bizalmasa, akiket alig ismert. Hol hírt adott el, hol üzenetet közvetített, alkalmasint pénzt kölcsönzött. Változatos életet élt, de mindig voltak kezdő házalók, akik a semmiből indultak. A kerék és a talp elmélete természetesen működött.

Mondhatni, a kezdetek óta tart ez a véget nem érő séta, a cipekedés, a vacogás, az izzadás. Hol a cipőm kopott el, hol a rongy, ami a cipőt pótolta a lábamon. Tény, hogy mire valahol biztonságba helyeztem az életemet, máris elromlott körülöttem a történelem levegője, kereshettem más helyet otthonomul. El kellett hagynom a helyet, melyet hazámnak véltem eddig, s menthettem az irhámat. Új, befogadó országot keresve. Ilyenkor elvesztek mellőlem a szülők, a rokonok, mert ha akkora szerencsém volt, hogy engem nem aprított fel az aktuális zsidóirtás, a véreimet meggyilkolták. Én voltam a világ vándora.

Emlékezz, gondolkozz! Bármi rossz, elviselhetetlen esemény történt bármikor, annak mindig és mindenhol a zsidók voltak az okai. Ezt már úgy megszokta az emberiség, hogy változhatnak rendszerek, változhatnak az éghajlati viszonyok, eltűnhetnek földrészek, emelkedhetnek új hegyek a semmiből, egy dolog biztos: Mindennek a zsidó az oka. Ha megfigyeled, a mára is igaz, amit mondok. Egy bizonyos műveltségi szint alatt ez a megállapítás bevette magát a lelkekbe. Hát nem egyszerűbb és kényelmesebb mindent másra fogni, semmint cselekedni, netán gondolkodni?

A történelem haladt az időben, felgyorsult a tudományos ismeretek fejlődése, s eljött az a korszak, amikor már nyugodtan nevezhettek utazónak. Szerencsémre feltalálták a vasutat. Innen már csak egy pillantás az autóig. Természetesen ebben a században is kereskedtem, vittem mások áruját városokon át. Vigécnek is neveztek, meg ügynöknek is, tény, hogy már csak árumintát gyömöszöltem a táskámba, nem cipeltem az összes eladni valót. Hol szívesen fogadtak, hol letagadták magukat, megesett, hogy kirúgtak. Helyzettől függött, hangulattól, pénztől. Természetesen nem sértődhettem meg, mert az önérzet nem kedvez a kereskedő megítélésének. Nem utolsó sorban, ide máskor is be kellett kopogni.

Később már csak a választható textilmintát vittem a kereskedőhöz, aki az anyagot meglátva és megtapintva eldönthette, melyik anyagból hány véget rendel. Ő ismerte a saját vevőkörét. Én is ismertem persze, és egyenesen az ő számára vittem a mintát. Egy másik üzletben már másfélét kínáltam. Ez történt minden egyéb termékkel. Ha terjedelmesebb volt az áru, csak fotót vittem róla, és a paramétereit. Könnyebb lett a munkám. Aztán lassan elhalt az egész. Megszaporodtak a boltok, s ahogy elnézem, lassan azokat is felfalják az áruházak.

Mostanában rémülten fedezem fel, hogy valami házaláshoz nem egészen hasonlító kereskedelem alakult ki körülöttünk. Kozmetikumokat, edényt, gyógyászati termékeket ajánlanak kellemes emberek baráti összejövetelnek álcázott helyzetekben. De már üdülőt és üdülést is lehet ilyen módon szerezni. Modern és elegáns formája a házalásnak és a szerzésnek, nem?

Mit ki nem találnak! Meghívják három napos hétvégére a kiszemelt vásárlót, s mire hazaér, egy vagy több, idényre szóló üdülési jog boldog tulajdonosa. Autóbuszos hétvégi kirándulásra invitálnak embereket szórólapokon, még valami hitvány ajándékkal is elkábítják, s rásóznak drága gyapjú ágyneműt, drága edényeket hosszú lejáratú hitelre. Amit viszont egy bank hajt be rajta később kamatostól. Hol jön ehhez a valamikori zsidó kölcsön? Így árulnak drága víztisztító berendezést, vagy levegőszűrőt. A csalafintaságnak és a csalásnak olyan keverékével találkozhatsz mostanában, amihez már nem adom a nevem. Ez a túlfejlett házalás aljassá silányított változata.

Az ember mindent tönkretesz maga körül. Itt van ez a telefon is az összes áldásával, és álságával. Összeköt a szeretteiddel, még az üzletfeleiddel is. Biztonságot ad, mert bármely pillanatban segítséghez juthatsz általa. Remek! Korszerű! Ám politikai megszólítástól, kereskedelmi zaklatásig minden lehetővé válik általa. S mert lehetséges, meg is történik.  S ami még szörnyűbb, le is hallgathatnak! Valakik tudói lehetnek legféltettebb kis titkaidnak. Ez után zsarolhatóvá leszel. Minden, amit fejlődésnek nevez az ember, elfajzik. A maiak nem tudják, mit jelent a házaló szó, de pillanatok alatt kiszippantották belőle azt, amitől minőségi volt: a tisztességet.

– Samu, te mindenre felfigyelsz! Mindent észreveszel. Mindazt én is látom, amit itt felsoroltál, de eszembe sem jutott véleményezni. Büszke vagyok rá, hogy mellettem élsz, hogy megláttatod velem az élet fonákságait. Figyelj, és közvetíts!

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Kertész Éva
Szerző Kertész Éva 95 Írás
Kertész(Galvács) Éva vagyok, 77 éves, özvegy nyugdíjas pedagógus. Megköszönöm. hogy befogadtatok magatok közé. Megilletődve olvasom a Héttoronyhoz érkezett írásokat, s reménykedem, hogy az enyémek között is lesz olyan, amelyet méltónak tartotok a bemutatásra. Húsz éve írok rendszeresen. Férjem elvesztését akartam kiírni magamból: Rekqviem a túlélőkért lett a címe. Később Hová tüntettétek az ácsot címmel írtam egy regényt. Kerestem benne Mária és Jézus viszonyát, s azt a Józsefet, akiről lassan már szó sem esik. Legfeljebb karácsonykor az éjféli mise Szent családi jelenetében Legutóbbi munkámban az adóssá válás létrejöttét igazolom, meglevő történet alapján. Remélem, ez a bemutatkozás megmutatott egy kicsit Kertész Évából.