Kertész Éva : Ennyi!

*

 

 

Itt ténfereg egyedül ebben a hatalmas lakásban, és rendre azon kapja magát, nem tudja miért ment be abba a helyiségbe, ahol éppen most tartózkodik. Jó ideje visszavonult a saját szobájába, s csak abba jár ezen kívül, amelyre igazán szüksége van. Konyha, fürdőszoba. A nappali minden nap bevonzza egy röpke időre, mert meg kell etetni a hörcsögöt. Szereti azt az apró állatot, és igaz, hogy a gyerek kapta, de már akkor tudta, hogy höri ellátása az ő feladata lesz, s hogy ez az egyetlen vele egyenrangú lény körülötte.

Egyébként miért is menne be a nappaliba? Annak a helyiségnek aztán igazán nincs funkciója. Szinte nem is használják. Mindenki éli a maga életét a saját zugában, a közös találkozások színhelye a konyha. Most is itt ül, előtte egy pohár kávé, kezében a megszokott cigije, és azon elmélkedik, mi zavarja abban, hogy itt ül és kávézik. Elvégre ugyanúgy cselekszik, mint máskor, ha előbújik a bagolyvárból. Aha, az egyedüllét. Most nem matat körülötte Nóri, nem korholja a lánya a dohányzásért, szóval hiányzik a családi háttér. Mehetett volna ő is velük, de utóbbi időben nem szeret sehová kimozdulni. Még ez is: szeret egyre többet egyedül lenni. Oda sem vágyik már, a nyaralóba. Az is idegen lett a számára. Talán még ellenszenves is. Többnyire Klári néni pihenget ott.

Ma egész nap türelmetlenebb, feszültebb, mint általában, noha semmi oka nincs rá. No, no, no! Dehogy nincs! Ilyen ökörséget! Kilenc hónapja nem sikerül munkát kapnia, jár egyik castingról a másikra, s az eredmény? Nulla. Minden alkalommal, már jóval indulás előtt akkora teher nehezedik rá, hogy szinte összeroskad alatta. Ő, Kiss Sándor, a szakma egyik legjobb ismerője, gyakorlója, nem jut álláshoz! Hát, hogyne lenne zaklatott? Van–e valaki, aki el tudja képzelni, mit érez, amikor elhajtják? Természetesen van. Sajnos, vannak. Egyre többen. De a saját önérzetét ő vonszolja haza! Akár egy megvert kutya, saját maga elől is sompolyogva kúszik végig a városon. Már lassan a kocsit sem meri használni, pedig a buszjegyek ára is az eget veri, miként a benziné. Egyébként nincs is hova járnia, anya elment tavaly, van ugyan egy fivére, de valahogy egyikük sem igényli mostanában a találkozásokat, barátai nincsenek. Érdekes, nem is voltak soha. Jó ismerősök természetesen akadnak, de felmelegedni, bizalmas beszélgetéseket folytatni nincs is ínyére. Akikkel nagy néha összejön, régi munkatársak. De azokkal sincs különösebb beszélni valója. Csak isznak együtt. Holott ő az italt sem kívánja. Inkább csak a szót. Hogy halljon emberi szót. A munkanélküliség egyébként is bezárja az embert, nem óhajt találkozni a szerencsésebbekkel. Ül a számítógép előtt, s nézi a semmit.

Most ismét belenyúl abba az agyon gyötört cigarettás dobozba, kihúzza belőle az utolsó szálat. Megnézi az óráját, fél tíz!  Hm, jól termel, reggel bontotta fel a csomagot! Ujjai között morzsolja a dobozt, majd elhajítja. Nem nézi hova esik. Ajkai közé rakja cigarettáját, amelyről tudja, hogy lassan szétrágja a tüdejét, ha már eddig meg nem tette, de sajnos, ha ez lesz az utolsó, akkor sem tud lemondani róla. Gyerekkora óta dohányzik, csaknem a fele fizetését elfüstöli, ettől örökös önváddal küzd, mert tisztában van vele, hogy nincs is fizetése; amit szív, a családjától vonja el, de kell, és ismét kell, pedig előbb utóbb ez lesz a veszte.

Kilenc hónapja a felesége tartja el, aki a legkülönb ember a földön, nemhogy szemrehányást tenne bármiért. Tudja, hogy jöhet a csere, s akkor ő ül itthon a jó állás reményével. Egyébként is annyira távol áll az ilyesmi a személyiségétől, a nagyvonalúságától, hogy miatta nem kell aggódnia. Ám ő nagyon jól tisztában van vele, hogy hiányzik a háztartásból az a pénz, amit nem hoz haza, meg az is, amivel a levegőt szennyezi. Igaz, hogy Nóri is volt hónapokig munka nélkül, de az, más. Milyen ostoba, ósdi elmélet ez is! Hát nem mindegy ki keres a családban, ki nem? Hát, nem. De nem ám! Neki legalábbis nem. Természetesen szerencsésebb eset, ha mindketten hazahozzák a fizetésüket, mert akkor gond nélkül élhetnek, de a férfinek a feladata, hogy eltartsa a családját! Igen? S, amikor van munkája, miért nem zavarja, ha Nóri is dolgozik? Áh, rossz beidegződés, de mindegy, őt megkínozza.

Feláll a gép mellől, elmegy az ablakhoz. Kikönyököl. Az út két oldalán katonásan állnak a fák. Szépek, zöldek. Derekuk egyenes, koronáik égbetörők. De ezek is kidőlnek hamarosan, ennyi bűzt, amennyit az itt eljáró autók termelnek, még ezek a vén fák sem tudnak sokáig elviselni. Az ember mindent tönkretesz maga körül.

Elnyomja a csikket, és reflexszerűen megy a konyhába újabb dobozért. Nóri megvásárolta, mielőtt elindult. Szétnéz, látja a sok szennyes edényt, melyeket ő koszolt össze egy hét alatt. Be kéne rakni a gépbe őket. Ne ezzel a látvánnyal várja haza a lányokat. De nem mozdul rá a keze. A szobában látja azt a töméntelen csikket a vödörben, aminek füstjét egy hét alatt küldte le a tüdejére. Ki kellene önteni, kereszthuzatot kellene csinálni. Sokáig, sokáig, hogy emberi otthon legyen ez a bűzláda, amit létrehozott a héten. Egy hónap alatt, egy év alatt. Hiszen az ő szobáját már meg se lehet közelíteni. A saját lábán megáll benne a füst. Már mindenbe bevette magát ez az undorító szag, amelytől meg se lehet szabadítani sem a bútorokat, sem a könyveket. Sem semmilyen tárgyat. Még a számítógép is füstszagú. S ő ide száműzte magát. Bezárkózik és füstöl. És gépezik. Keresi az üzeneteket, melyekkel emberek hülyítik egymást, és magukat, mohón vizslatja az álláshirdetéseket, melyekről tudja, hogy régen betöltötték. Nézi a filmeket, amelyek fenn vannak a gépen. Szóval nem tesz semmit.

Éppen ideje, hogy visszatérjenek a lányok. Elege van az egyedüllétből. A nagy csendből.

Most az a lényeg, hogy jön haza a csillogó szemű gyönyörűség, és vége a csendnek, megtölti az egész házat Kiss Ramóna csicsergése, mosolya. Az ő Kiss Mónája! Ami azt illeti, nem is olyan kicsi, elmúlt tizenhárom éves, és akkora szája van, mintha húsz lenne! Rászól, ha dohányzik, pöröl vele, ha nem viszi le a szemetet! Tipikus nő!

Hogy örült ennek a gyermeknek! Olyan soká jött, hogy már nem is remélték. Évek óta házasok voltak, sőt külföldön dolgoztak, és Nóri teljesen belebetegedett, mondhatni belekeseredett a gondolatba, hogy neki soha nem lesz gyereke. Félt, hogy kimegy az időből. Nem beszélve arról, hogy fel is kell nevelni egy babát. Havonta jártak haza, már csak a szülők miatt is, hiszen itthon éltek az „öregek”. Mind külön, mert elváltak természetesen, de megvoltak mind. Saját időszámítása szerint akkor még élt anya is. Addig, vele minden jobb volt. Anya bízott benne, s ez hitet adott neki. Minden vasárnap nála ebédelt, néha a kislányt is elvitte, de a gyermeknek valamiért nem ízlettek ezek a találkozások. Ők ketten anyával szinte nem is beszélgettek, csak ültek egymás közelében, és érezték egymást. Ez biztonságot adott.

Persze, hogy akkor is akadtak gondok, de teljesen más jellegűek, és mindig megoldódtak. Pontosabban nem így igaz. Mert a bajokra az a jellemző, hogy csak abban az esetben szűnnek meg, ha tesznek ellenük, ha megoldják őket, és nem csak beletörődnek. Ő viszont soha nem oldott meg semmit, csak nagyokat hallgatott. Mert az a ködszerű anyag, amely gyerekkorában még átlátszóbban vette körül, valahogy sűrűsödött, tejszerűbbé vált, és mindig megakadályozta abban, hogy rendet teremtsen életében. Ami azt illeti, gyakran volt frusztrált Nóri miatt. Szerette volna, de képtelen volt megérteni azt a fajta viszonyt, amely feleségét saját anyjához kötötte. Oly mértékben ragaszkodott hozzá, hogy folyamatosan azt kellett éreznie, tudomásul vennie, hogy minden helyzetben elébe helyezi kettejük kapcsolatának. Mint ahogy elébe is helyezte.

Olyan érzése is volt nemegyszer, hogy, ő nem is fontos számára, csak az anyja. El is gondolkodott ezen, mert nem tudta eldönteni: ennyire önző ember–e ő, hogy ilyesmit feltételez? Sajnos, rá kellett jönnie, nem értékeli túl az eseményeket, hiszen ő is szereti az anyját, de Nóri ragaszkodása más, szinte már kóros. Elkezdte komolyan figyelni őket, s meg kellett tapasztalnia, hogy Klári néni önzőn, egészségtelenül uralja kapcsolatukat. Nem lehetett megállapítani, ezt mivel érte el, de tény hogy az ő ötven éves felesége az anyjával más nyelven beszél, mint mással. Ilyenkor, szinte nyafogós, kicsi gyerek stílusra vált, és szófogadó jó kislányt alakít. Klári néni pedig úgy gügyög neki, mintha még mindig a kisbabája lenne. Felnőtt témáról üngyülü–büngyülü stílusban. Eleinte ilyenkor elhúzott a közelükből. Később a saját szobájába ment be. És sűrűn ment be.

Ha néha véletlenül ez a téma előkerült – mert ő aztán igazán vigyázott, hogy erről se essék szó közöttük – különösen, mert a köd nem csak sűrűsödött, de vastagodott is. Különösen, ha Nóri azt sorolta, hogy az ő anyja mennyi mindent tett meg érte, nélkülözött is, egyedül taníttatta, szóval mindazt megtette, amit az ő anyja is velük, két fiúval, de Klári néni mindenkinél többet, és annál is többet, sőt különbül tett, és mindaz most meghálálandó. Ami ellen ő alapvetően nem is tiltakozott, ha akar Nóri, csak hálálkodjon nyugodtan. Hívja fel anyukát tízszer naponta, vagy inkább többször, számoljon be mindenről, akár arról is, mikor vett levegőt. Mert Klári néni természetesen állandóan aggódott az ő gyermekéért, és állandóan jelen akart lenni az életében. Nem úgy, mint más szülő, hanem sokkal jobban. Előtte egyértelművé vált rég, hogy Klári néni főszereplő akar lenni a lánya életében, miközben benne folyamatosan tudatosította, hogy őt aztán végletesen utálja, és legszívesebben bedarálná a Dunába.

 Nem óhajtott ő, egyetlen pillanatig sem a kegyeibe férkőzni az anyósának, bár azt igenis elviselte volna, ha szereti, elvégre a lánya férje, s normális ember még azt is eltűri, ha szeretik. De az az ellenszenv, amely szüntelenül felé árad, egyenesen mellbevágó. Még a hangsúlyában is, amellyel hozzá szól, benne van a lekezelés és a felelősségre vonás kettőssége. Sőt, annak a tudatosítása, hogy ő aztán nem adja a lányát! Ó, ő már jó ideje rájött, hogy Klári néni számára teljesen mindegy, hogy Sanyi, Pisti, Zoli –e, akihez kötődik a lánya, ő azt gyűlöli, aki veszélyezteti a kettősüket. Mert meg akarja őrizni magának a lányát, kizárólagos tulajdonként óhajtja kezelni. Fájdalom, ő soha nem lesz olyan határozott, hogy felvegye a kesztyűt. Ő csak várja Nóri döntését.

Frankfurti kis lakásukat nagyon kedvelte. A tulajdonos rendszeresen ellenőrizte, szárazra törülik –e minden használat után a mosogatót. Milyen jókat derültek rajta! Rövid idő elteltével már Klári néninek kerestek kiadó szobát, hogy közelebb lehessen a lányához, mert akkor már annyira túlaggódta magát, hogy Nóri félt, nehogy valami baja essék Pesten. Aztán amikor megpihent és meg is nyugodott, kiderült, hogy el kell vinnie Nórinak Belgiumba néhány napra, hogy kikapcsolódjék. És minden évben máshol kapcsolódtak ki. Csak őt felejtették el magukkal hívni – bár hármasban nem is ment volna –, de az azért nagyon fájt, hogy vele már nem volt módja Nórinak utazni. Ő soha nem tett szemrehányást, de azt legalább szerette volna megélni, hogy a felesége akár egyszer is mentegetőzzék.

Még mindig fürdőruhában ténfereg. Le kellene már tusolni, fel kellene végre öltözni a kutyafáját, mert itt rohangál reggel óta, és nem történik semmi. Gyorsan kavar is magának egy jó kávét, elszív egy újabb cigarettát, és utána azonnal berakja az edényt a mosogatóba. Kényelmes ez a fonott szék itt a konyhában, a kávé is jól sikerült, így a cigivel együtt különösen jól esik most. Túl sokat szívott ismét, mert igaz, hogy mindjárt dél lesz, de a doboz tartalmának fele már hiányzik. Ritkítani kellene a rágyújtást. A fene vinné el ezt a cigarettakényszert, még a végén tényleg kárt tesz magában! De mikor olyan jól esik! Gyönyörködve követte szemével a szép kövér füstkarikákat, és ismét nem rendezte a szennyes edény dolgát, viszont még mindig fenn van a csikkes vödör. Ezzel szemben ismét rágyújt.

Korábban megtörtént, hogy más–más városban dolgoztak, és csak itthon találkoztak, meg éltek közel egymáshoz is és este együtt feküdtek le. De volt munka, és rengeteg élmény, elég pénz, de nem volt Móna. Őérte, miatta jöttek haza, de még akkor nem okozott gondot az elhelyezkedés. Tehát Nóri nyugodtan mehetett gyesre, ő mindenkor keresett annyit, amennyi szükséges. A gyermek pedig csodálatos, finom és puha, formás és ennivaló. S annyi szépséget, örömet hozott az életükbe, amennyit elképzelni sem lehet. Minden és mindenki körülötte forgott, s ismét kezdte úgy érezni, hogy másodrendű állampolgár lett a családja életében. Ez a sorrend viszont most nem zavarta, büszke viselte, bár néha féltékenykedett egy kissé, csak úgy magában, mert ennek a világért sem adott volna hangot.

 

Kényelmes nagy itthon a lakás. Móna már iskolába jár. Korábban az óvodába is gond nélkül beilleszkedett, itt sincs vele semmi baj. Közel van a lakásukhoz a nevelési intézmény, egyedül mégsem járhat utcán a gyermek. Közben Nóri is elhelyezkedett, természetesen előtte fogadtak egy fiatal lányt, aki vigyázza, amíg távol vannak. Elhozza az iskolából, közösen elkészítik a házi feladatot, játszanak, s közülük az veszi át, aki előbb ér haza. Ez már múlt idő, Móna egyedül közlekedik.

Időnként Klári néni is eljött, olyankor lemondták a gyermeklányt. Ami azt illeti, Klári néni akkora szeretettel közelített a kislányhoz, hogy ennél nagyobb odaadást kívánni sem lehetett volna. Mindent megtett körülötte, érte, és észre sem vették, már nem kellett lányt fogadniuk, mert megneheztelt, ha nem őt vették igénybe. Ennek következtében mindennap megjelent náluk, ami nem lett volna baj, de beépült az életükbe. Szerinte le is élte helyettük. Természetesen nélkülözhetetlenné tette magát, s ezért tiszteletet várt. Elvárt. Meg is kapta. E–nélkül is megkapta volna.

Csak éppen ő, az apa és férj visszavonult. Neki sajnos, sok volt az állandó jelenlétből. Neki arra a hármasra lett volna szüksége, ami után sóvárgott. A reggelek ellenben az övéik maradtak. Ezek a percek lettek a legkellemesebb idők az életében. Maguk voltak, ő vitte Mónát az iskolába. Utána ment munkába, ám, ha hazajött, csak köszönt, és eltűnt a szobájában. Rá nem volt szükség, pedig olykor jó lett volna a gyerekkel játszani. Korábban ő fürösztött, aztán ez is a Klári néni feladatkörébe ment át. Pedig ő imádott füröszteni.

Mostanában már ritkábban jár, hiszen sajnos, a vő is itthon van, a gyermek pedig nő és nem igényli az állandó törődést. De, ha itt van, látványosan minden tette, gondolata Mónáé. Azt hangsúlyozza minden mozdulata; nem maradok tovább, mint szükséges. Ez viszont szomorú. Ő sem boldog tehát.

Este, amikor maguk maradnak, akkor jön el az Sándor ideje! A nap fénypontja. Elkezdődik egy olyan közös családi játék, amelyet kisfiú korában hagyott abba, s amelyet csodák csodája: Móna magától újraélesztett. Mintha tudott volna az ő gyermekes szenvedélyéről, melyben a sárga banántól a kis piros fejű csirkéig minden előkerül, minden szőrmók mást gondol, és hangot is ad a véleményének, és belőle ismét az a boldog kisfiú lesz, akit nem választ el másoktól az a tejszerű burok. Ilyenkor Nóri csak közönség, de jelen van, és nagyokat mulat velük ő is.

Nem mondaná el senkinek, de néha, nagyon ritkán, titokban előveszi rejtekükből a régi koszos, agyon gyötört apró mackóit. Sajnos, már nem nyújtanak semmi örömet. Már csak kis szőrcsomók, nem csodatevő erős mackók.

 

Sanyi látja, sőt elismeri, hogy az anyósa a gyermekért él, de arról is tud, hogy Klári néni meggyőződése szerint ez a kicsi már nem is lenne, ha ő nem élne. Tehát a gyermek léte az ő érdeme. Ez így bőszítő gondolat. Legalábbis Sanyi számára. Rájött ugyanis, ha nem vigyáznak, megismétlődik az, ami Nórival történt. Klári néni uralkodni fog Móna lelkén is.

 Szerencsére a közelben lakik egy hasonló korú lányka, Zsófi, akivel ketten jól megértik egymást. Az ő kislányuk nagyon ragaszkodik hozzá. Hogy adódik kifogásolni való Zsófi nevelésében? Akad. Bizonyára Mónáéban is. De pajtásra szükség van, más pedig nincs a környéken. Nagymama akár a barátnő szerepét is magára öltené, és ami azt illeti, el is követ mindent, hogy Zsófit kiutálja innen, de a gyermek most nem enged. Engedelmes jó unoka, de Zsófihoz ragaszkodik. S minél inkább igyekszik a nagymama levakarni róla, csak annyit ér el vele, hogy Móna rá neheztel meg. Ezt a lelket nem tudja maga alá gyűrni Klári néni. Nem is viseli el könnyen! Úgy sérelmezi, hogy most még a nyaralóba se volt kedve velük menni. Az viszont kifejezetten ingerli, hogy Zsófit magukkal vitték.

 Hát még, ha azt is megtudja, hogy Nórival ők megváltoztatják a jövőt. Mindent megterveztek. Szépen elmennek nyugatra! Ott várják, sőt elismerik a jó szakembereket. Beszélnek nyelveket, nem nyűglődnek tovább itthon. Nóri már szervezi is az ügyet. Ő pedig alig várja, hogy történjen végre valami. Tudja, ha lesz munka, semmi gond többé, ő bármikor bárhol szívesen elvégez bármit, amit elvárnak tőle. Ez a lényeg. Minden rendeződik végre! Ez a jövő, és a jövő most ígéretes.

Ezzel a megnyugtató a gondolattal megy ki a konyhába, és szépen takarosan behelyezi az edényeket a gépbe. Majd Nóri beindítja, ha hazaér, a lényeg, hogy nem látszik a sok mosatlan. Ezután már szégyenkezés nélkül gyújthat rá ismét. Nóri útközben kétszer is hívta, közelednek Pest felé. Hallható, hogy jó a hangulat a kocsiban, Móna és Zsófi nagyokat vihognak a hátsó ülésen, ő pedig most felemeli az összes szemetet, és leviszi a helyére. Kész! Micsoda megnyugvás! Egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében összenyitja a lakás minden ajtaját, ablakát, és szinte siettetné a levegőt, hogy cserélődjön. Még jó, hogy van egy csekély légmozgás. No, még van ideje egy cigit elszívni, mielőtt megjönnek a hölgyek. Jó nagyokat szippant, szinte elernyed tőle. Elnézi maga mellett ezt a számtalan hivatalos iratot, amelyekről azt sem tudja mire valók, ezeket mindig a felesége intézi. Ó, Nóri mindig, mindent megold. Lám, a gyógyszerei is gondosan kiváltva sorakoznak a felső polcon, amelyeket hosszú ideje fel sem bont, nem hogy beszedné. Mi a nyavalyának? Nem depresszió és magas vérnyomás elleni gyógyszerekre van neki szüksége, hanem állásra! Arra, hogy minden reggel tiszta zokniban, frissen vasalt ingben, jólfésülten hagyja el a lakást, és indulhasson a munkahelye felé! Dolgozni akar ő, nem itthon vakarózni!

 

Ki kell húznia magát, megnyújtóztatni a gerincét. Jó érzés. Vállait hátra feszíti, majd két karját az ég felé löki. Ez igazi, frissítő mozdulat. Ezzel nagyobb levegőadagot szippant be. Még belenéz a gépbe is, mert kíváncsi a holnapi időjárásra. De lassan működik ma ez a készülék! Kifejezetten idegesítő! No végr…

Mi az ördög van vele? Álmos. Mindjárt lecsukódik a szeme. Pislogna, de a szemhéja súlyos, furcsán szédül, gyengül, érzi, mint surran ki belőle az erő, hogyan csúszik le lassan a székről. Cseppet sem kellemetlen, ami történik vele, sőt egyenesen jól esik ez a finom süllyedés…

Legutóbb szerkesztette - Kertész Éva
Szerző Kertész Éva 95 Írás
Kertész(Galvács) Éva vagyok, 77 éves, özvegy nyugdíjas pedagógus. Megköszönöm. hogy befogadtatok magatok közé. Megilletődve olvasom a Héttoronyhoz érkezett írásokat, s reménykedem, hogy az enyémek között is lesz olyan, amelyet méltónak tartotok a bemutatásra. Húsz éve írok rendszeresen. Férjem elvesztését akartam kiírni magamból: Rekqviem a túlélőkért lett a címe. Később Hová tüntettétek az ácsot címmel írtam egy regényt. Kerestem benne Mária és Jézus viszonyát, s azt a Józsefet, akiről lassan már szó sem esik. Legfeljebb karácsonykor az éjféli mise Szent családi jelenetében Legutóbbi munkámban az adóssá válás létrejöttét igazolom, meglevő történet alapján. Remélem, ez a bemutatkozás megmutatott egy kicsit Kertész Évából.