– A nyárson sült szalonna az igazi, higgyétek el nekem. Lobog a tűz, mikor már csendesül és inkább csak parázslik, akkor érdemes belevágni. Fanyársakat csináltam, nem szeretem ezeket a modernkedő, hosszú kettős villájú fém izéket. Parancsoljatok kérlek, most faragtam őket, még frissek. Szalonnát ugye mindenki hozott? Nosza!
– Misza?
Kérdezi egy kicsikét rugóra mozgó, energia túltengéstől, a folyóparti esti csendben szúnyog döngicsélésére táncot ropó, színjózan, de nem annak tűnő hölgyike.
– Ezt a viccet már sokan elsütötték, találj ki valami mást! Itt a nyárs! Szúrd fel a szalonnát és kövesd, sütési technológiában jártas mindnyájunk, csendes füstölődését! Ha akarod ide ülhetsz mellém, az egyik oldalamon még van egy üres hely, a másik az teljesen betelt.
– Milyen érdekes rébuszokban beszélsz! Mondd, hova tegyem a kenyeremet?
– Azt, kérlek szépen, a legegészségesebb a fűre tenni. Nagyon sok hagymát szeletelj rá, így ni! Látod? Én körszeleteket vágok és beterítem az egész felületet. Addig csöpögtetem a zsírt, amíg a szalonna – ez a jó nagy zsíros -, szinte a bőrévé töpörödik és egy kormos, majdnem szén lesz belőle. Én így szeretem.
– De miért annyira zsírosan?
– Tudod, ezek a forró cseppek megpirítják a hagymát, ettől olyan felséges eledel, az ilyen kint kenődött cseppentmény.
– Mondtam már, hogy érdekes szavaid vannak? Ezt is te találtad ki?
– Én. Neked lesz egy kis gondod kislány. Az a pöttömke, sovány szalonna darab, semmire sem elég.
– Hát, ha megtennéd, hogy csepegtetsz az én kenyeremre is, a tiedből futja!
– Csepegtetek én mindenki kenyerére…
– Azt nem, az ki van zárva! Akkor az enyémre nem fogsz. Csak nekem, csak az enyémre és ezt jelentsd ki úgy, hogy mindenki hallja!
– Jól van izgő-mozgó. Haverok, ma este – az összes szalonnasütés, teljes csepegtetésének nem kevés részét, etcetera, etcetera, etcetera… -, nagyon kenyeres pajtásnőm kenyerére szánom.
– Ecetet ne tegyél kérlek!
– Azt nem fogok, Izgő-mozgó.
– Mindenki hallotta? Ettől a pillanattól kezdve, ő az én kenyerem csepegtetője!
– Balomon ücsörgő, nézd a tüzet és hallgasd a csendet! Még lángnyelvek csapnak fel, de már a parázs uralkodik – közben tudod, mint mikor halásztunk -, emlékszel mit csináltam?
– Persze hogy emlékszem! – felelte mindenkor balon ülő.
– Vágtam két nyárséket, ilyen V alakban elágazó vesszőt, leszúrjuk, kővel biztosítva alátámaszthatjuk a nyársakat. Hátradőlünk és megszámoljuk, az összes égen parázsló, pöttöm szalonnasütő helyet. Ilyen tiszta estén tengernyi van belőlük. Még a szúnyogok is elmenekültek. Lehet, hogy a füst nem tetszik nekik? Én nagyon szeretek kormos, füstös, szalonnaszagú lenni. Dőljünk hátra, szunyáljunk egyet!
– Nem ér! – rikoltotta az átmenetileg szabad helyen ülő, hirtelen pattogó nyüzsgedelem – Arról volt szó, hogy az én kenyeremet és csakis az enyémet zsírozod. Nem látod, hogy a szalonnád már ég?
– Kicsit csendesebben tessék elriasztani a meghitten csobbanó éjszakai nyugalmat! Már majdnem aludtam, de neked most felülök és nekiállok zsírozni.
Az átmenetileg megüresedett helyen ülő, megragadta hagymás, szalonnás, csiklandós kenyerét és diszkoszvetőket megszégyenítve repítette, egészen egyedi stílusban, jobb felé, a folyó kellős közepébe.
– És most végigharsogom az összes ittlévőnek – dobbantott felegyenesedve -,még vizes kenyeret sem kérek, anno hagymám zsírozójától! Gyorsan mindenki felejtse el, hogy valaha is megengedtem ezt a kegyet neki!
Már tiszta korom volt a gyönyörűre égett, nyársra kunkorodó szalonna. Én levettem és úgy, kapirgálás nélkül beleharaptam, aztán három falásra megettem az egyik – kaszásnak való – szelet kenyeremet. Két másik szalonna harapást követően, ment utána a következő szelet is. Oldalra néztem a folyó irányába, jobbra, ahonnan a hold táncolva kacsintott vissza. Fakalapácsom nem volt, ezért a puszta öklömmel vágtam térdemre.
– Senki többet harmadszor? A kocka el van vetve, a felhőket is learatjuk, meg minden! Amit mondtál, verdiktum. Jegyzőkönyvezni fogjuk! Most balom – örökre foglalt helyen – ülő felé nyújtom a kezem és szólok nektek is.
– Srácok, éjnek idején sem kürtőalagutat, sem bányalejárót nem ások! Nagyon nagy szemekkel nézel rám ugrifüles. Tudod, hogy tárgyalóképes partnerek legyünk, lehet napokig kellene ásnom. Majomtársak és egyebek, sarkantyúkat ledobni, neki a folyónak! Így, végérvényes és megfellebbezhetetlen zsíradó leszek, mindenkinek ezentúl is, aki kéri.
– Miket beszélsz? – tágult még nagyobbra izgő-mozgó szeme – Te tényleg értelmezhetetlen vagy!
– Bizonyos helyzetekben, a tisztesség mélyen fekvő színvonala, nekem már a leáshatatlanban van. Alacsony a vízállás, csendes a folyó, meleg a víz. Ha kóbor kutya nem jön, akkor valami más, kis kinnlakó játszótársat látunk vendégül. Mindenkinek! Mentsük ki a kenyeret!
Legutóbbi módosítás: 2011.09.30. @ 15:51 :: Boér Péter Pál
