Tiszai P Imre : Tépett virágok

*

 

A KisHerceg és a fiú a tulipán mező közepén találkozott. A fiú guggolva szedte a piros tulipánokat, keze tele volt virágokkal, érdeklődve nézett fel. A KisHerceg szomorúan nézte a virágokat, ahogy leszakítva tövükről már csukták szirmaikat:

— Miért téped le őket?

A fiú csodálkozva ránézett:

— Miért ne tenném? A kedvesem kedvenc virága csak örömet szerzek neki vele, ha nagy csokrot viszek. Látnád a mosolyát, amikor kézbe fogja, látnád a szeme csillogását, hallanád a hangját, ahogy megköszöni, éreznéd a keze mozdulatát, amikor megérint. Hiszen a virág arra való, hogy örömöt szerezzünk annak, akit szeretünk. Mi másért lenne?

A KisHerceg meglepetten nézett rá:

— De miért kell letépned?

A fiú gúnyosan végigmérte, és fölényesen odavetette:

— Hogy lepjem meg vele, ha nem tépem le, és nem viszem el neki? De értetlen vagy!

A KisHerceg elgondolkodott, szemében fájdalom tükröződött, majd halkan így szólt:

— Menj most hozzá! Fogd meg a kezét, sétáljatok ide, és add neki az összes virágot, legyen mind az övé. Sétálj vele kezét fogva a tulipán mezőn, meglátod a szeme csillogni fog, és hálával pillant rád, mosoly lesz az arcán, és az a mosoly a tiéd lesz, tudni fogod, hogy a kezed soha nem akarja elengedni. Zsongani fog a hangja, amikor azt mondja neked: „köszönöm szép szerelmem”, és majd megálltok a virágmező közepén, magadhoz öleled, érezni fogod szívdobbanását, az ölelését, hogy ti egyek vagytok.

A csillagok fénye ad nyugalmat a lelketeknek… és ha nagyon figyeltek, akkor hallani fogjátok, ahogy a virágok énekelnek, a TI dalotokat, halkan, hogy csak TI halljátok. Tedd le a csokrot, és indulj! Menj, siess!

A fiú csodálkozva nézte, szólni akart, azután csak engedelmesen a földre helyezte a virágokat, és zavartan elindult. Visszanézett, meglepődve látta, hogy a tépett szálak újra tövükön pompáznak, valami furcsa hang zsongott át a tájon, hullámzott a sok virág, mintha táncoltak volna.

A KisHerceget hiába kereste, sehol nem volt. Létezett egyáltalán, vagy csak képzelte? Elszomorodott, de valamiért mégis mosolyogni kezdett, jólesett mosolyogni.

 

Legutóbb szerkesztette > Tiszai P Imre
Szerző Tiszai P Imre 388 Írás
"tegnap" stigmák égtek rám, számon csókod mart égőn fájón sebzett vágyódást tested font rám őrlődőn kínzó stigmákat s mert én csak "bennünk" élek, némán mindent eltűrök büszkén