Blitzer Csaba : Varázspálca

Egy óra volt, épp a délel?tti és délutáni szendergések közötti id?t töltötte el egy kis nyújtózkodással és szemlehunyással, amikor hirtelen az égb?l a fejére pottyant. Megijedt, el?ször azt hitte, Rosszcsont Pisti célozta meg megint csúzlival. De nem így történt. Varázspálca volt, rögtön felismerte, noha soha életében nem látott még ilyesmit, s nem is hallott róla. Nem épp macskáknak fejleszthették ki, mivel két mancsával épphogy csak meg tudta tartani egy pillanatra. Ez így nem jó. Hogyan fog akkor szaladni? Két lábon? Na azt már nem! Nem evett ? meszet. Na jó, egyszer, mikor Rosszcsont Pisti megtréfálta, s tálkájába oltott meszet öntött, Macskának pedig épp akkor volt kutyasz?r allergiája – ezért is kerülte ?ket, nem pedig mert gyáva volt, hamisan fogták rá a többiek, kik szintén macskák, de valamiért megkülönböztet? nevet választottak maguknak, mint Cirmi, Kormos – , s így nem érezte a szagokat.
Száz szónak is egy a vége, nem hiába gondolkozott ? korábban a Macska és az Okos Tóni nevek között. Fogai közé vette hát a varázspálcát, s míg sokáig tanakodott ezen megoldáson, közben a fa árnyéka, ami alatt aludt, hirtelen megszökött. Kereste a távolban, hátha a virágláda mögé bújt, de nem. Talán a hintaágy alá. Ott sem volt. Végül csak megtalálta. A csavargó kis árnyék hát nem átszaladt a fa másik oldalára?! Gondolkozott, hogyan kellene visszacsalogatni. Aztán ahogy okos fejecskéjét törte, eszébe jutott a szájában szorongatott pálca. Sitty-sutty, csapott vele párat, forgatva hatalmas kerek fejét, s a Nap gyors vándorútra kelt, ezúttal keleti irányba. Ismét délel?tt tíz óra lett. Macska elégedetten vette tudomásul, hogy az árnyék visszatért a helyére.
Ismét lezajlottak el?tte a délel?tt eseményei. Rosszcsont Pisti ekkor kötötte össze a két tyúk lábát, s mindegyikt?l egy méterre kukoricát szórt el. Elkezd?dött a kötélhúzás, amire aztán Virgonc Petivel és Huncut Janival együtt fogadtak. Buta tyúkok – legyintett egyet Macska az újdonsült varázspálcájával, s legalább két gramm eszet varázsolt egyik?jük fejébe. A megokosodott tyúk egyszer csak megfordult, s szintén a másik elé vetett kukorica felé kezdett el szaladni. A két gramm viszont nem volt elég ahhoz, hogy a kötél kikerülje a virágcserepet, amibe így beleakadt. Így aztán a két oktondi egymás mellett rángatta a kötelet. Míg az egyik el?rébb került, a másik az el?nyre tett szert baromfi farát csipkedte. Amint fordult a helyzet, az ? hátcsója esett áldozatul a versenynek. Az egész m?sor addig folytatódott, míg a virágcserép nem bírta tovább és nagy er?vel oldalára borult. Mérges asszony ekkor szaladt ki a nyári konyhából s csapott szét a három illedelmesen játszó gyermek között a sepr?jével.
Viszont ha most megint délel?tt van, akkor talán sikerül másodjára elcsípnem az egeret – morfondírozott magában Macska. Meg is látta a kertb?l az udvaron átszaladó szökevényt. Utánaeredt. Most nem kacsázott össze-vissza, mert emlékezett, el?z? alkalommal milyen irányba futott elszalasztott zsákmánya. Át az udvaron, megkerülve a nyári konyhát, be a kertbe, majd onnan egy száznyolcvan fokos fordulattal vissza az udvarra. Legalább nem kellett gondolkodnia az útvonalon, pontosan követte hát. Egy id? után viszont már koncentrálnia kellett, mert legutóbb a talicskánál tévesztette szem el?l, s nem tudta, onnan tovább merre futhatott. Végül a kerítéshez ért, melyen egy hatalmas lyuk tátongott, s a kisegér azon keresztül szökött meg a portáról. A rés viszont hatalmas volt. Nem hozzá méretezték. Hiszen egy lyuk azért lyuk, hogy éppen csak hogy átférje rajta az ember, vagy adott helyzetben a macska, amit Macskának hívtak. Töprengett, de tudta, nincs sok ideje, mert a végén másodjára is egérutat nyer a kisegér. Suhintott hát újból varázspálcájával, s a lyukat akkorára zsugorította, hogy a feje éppen csak hogy átférjen. Köztudott ugyanis, hogy ha a macska, minek épp Macska a neve, át tudja valahol dugni a fejét, akkor ott teljes egészében átfér. El?ször azért átdobta a résen a pálcát, majd utána próbált meg átprésel?dni. Csak nem olyan hülye, hogy ott hagyja, hiszen akkor visszamászhat megint érte. Nem számolt viszont azzal, hogy délben alaposan beebédelt, hála Rendes Jónás bácsinak, aki Rosszcsont Pisti unokája ebédjének maradékát tálalta elé. Emiatt aztán beszorult, a hasa már csak nem fért át azon a résen. Se el?re, se vissza. Még az volt a szerencséje, hogy megpillantotta Jónás bácsit, suhintott egyet a vessz?vel, s megparancsolta neki, hogy szabadítsa ki.
A kisegér ezalatt azonban kereket oldott. Macska szomorúan konstatálta a dolgot, a kudarc után mérgében elhajította a pálcát. A hajsza és a beszorulás okozta fáradtság miatt inkább visszafeküdt a fa árnyékába. Délben aztán megéhezett, Rendes bácsi hozta Pisti maradék ebédjét, amivel is alaposan teletömte a pocakját, majd újból elszenderedett. Egy óra körül újból arra lett figyelmes, hogy valami koppan a fején. Hát ismét csak a varázsvessz?. Na, próbáljuk csak meg akkor még egyszer.
A Napot visszaterelte a keleti fertályra, újból elszórakozott a buta tyúkokkal, üldöz?be vette a kisegeret, de az a hatalmas lyuk megint kifogott rajta. Mindez így történt harmadjára, negyedjére és így tovább.
Tizenharmadik alkalommal megunta. Nem kergette vissza a Napot, helyette suhintott egyet a pálcával és naperny?t varázsolt bel?le.

Legutóbbi módosítás: 2011.09.22. @ 20:16 :: Blitzer Csaba

Szerző Blitzer Csaba 37 Írás
Blitzer Csaba vagyok. Középiskolás koromban kezdtem el verseket írni, majd hosszabb szünet után 2005-től kezdtem újból eme szenvedélyemnek hódolni. 2008-ban személyes tragédia ért, édesesanyám eltávozott, verseimre is jelentős hatással van azóta is elvesztése. A Héttorony irodalmi portálja nem ismeretlen előttem, korábban tagja voltam már az oldalnak. Most először csak olvasgatok, aztán idővel megpróbálkozom az oldalon eddig még nem szerepelt műveimmel, s időnként egy-egy régebbivel is, melyek már szerepeltek fent.