Radnai István : Kalandos éjszaka

könny? nyári olvasmány h?guta idejére:
Már nemcsak a mikrósüt?t?l, de egyesek a mobil telefon sugárzásától is féltik az agyukat, egészségüket.

A magam részér?l az anyakönyvvezet?t tartottam eddig a legveszélyesebbnek.

Be kell látnom, hogy tévedtem, nem hiába tartanak sokan a modern technikától.

Már nemcsak a mikrósüt?t?l, de egyesek a mobil telefon sugárzásától is féltik az agyukat, egészségüket. 

És mennyire igazuk van! 

Megfigyeltem, hogy a szomszéd házaspár esténként koccintani szokott, szép öblös pohárból. 

A kis öregasszony megvárja, amíg a férje valamiért kimegy a szobából, gondosan körülnéz, majd egy titkos szekrénykéhez lép és el?veszi az üveget. 

Mire férje elszívja a folyosón a cigarettát, vagy bejön a fürd?szobából, afféle terülj-terülj-asztalkámként odavarázsol egy pohár konyakot.

Biztosan konyak lehet! Nagyokat nyelek, a sivatag vizeny?s zsombék, s?t tenger, óceán a kiszáradt torkomhoz képest.

Egy vasam sincs, ezek meg… 

Elhatároztam, hogy megteszem. 

Ciripelnek a tücskök, a házaspár, hála a konyaknak, kánonban horkol. Valósággal zenei élvezetet okoz nekem.

Átlendülök az erkélykorláton, és belépek a nyitott ablakon. Kicsit szoknom kell a sötétséget, a bordó köntös zsebében lapul a kulcs, az almárium kulcsa. Az almárium sötét körvonalait már látom, felül a kis szekrénykében ott van…

Ott van szinte karnyújtásnyira, amire annyira vágyom.

Szinte érzem az illatát! 

Lassú léptekkel közeledem, csak meg ne reccsenjen a parketta. Az öregasszony ez egyszer nem vetette le a bordó köntösét. Hiába tapogattam a széket, nem találtam a támláján.

Pedig a kulcsra szükségem van…

Álmában megfordult, a horkolása is abbamaradt. Elállt a szívverésem. 

Semmi. Egyenletesen szuszogott tovább. 

Még két lépés. Halványan derengett a szobában az utcai lámpa fénye, amely átsz?r?dött  a lombokon.

Ahogy a szell? táncoltatta a faleveleket, imbolygott a fény is. Tapogattam a szikárra száradt testet.

Mintha alig hallhatóan felsóhajtott volna. Mint, aki valamit álmodik.

Kihúztam a kezemet a köntös zsebéb?l. Vártam. 

Abban a pillanatban megszólalt a zsebemben a mobilom.

  

Az öregember felkapcsolta az olvasólámpát. Iszkoltam volna kifelé az ablakon.

Az öreg felismert. 

– Józsi, mit keres maga itt?

– Segítség, szatír! – rikácsolta a n?. – Hívom a rend?rséget. 

A bíróság, mint különös visszaes?t, szabadságvesztésre ítélt. Mehetek a dutyiba!

Majd csak letelik, gondoltam magamban.

 

Ebben a pillanatban újból megszólalt a mobilom, hogy is lehetett ilyen hülye ötletem, hogy a nászindulót töltsem le cseng?hangnak! 

Megdörzsöltem a szememet, már az anyakönyvvezet? el?tt álltam. Az anyakönyvvezet? felt?n?en hasonlított a bírón?re. 

Nem akarok életfogytiglant, kiabáltam, nem akarok életfogytiglant!

 

Anyám benyitott a szobámba.

– Mi a baj, kisfiam? – kérdezte aggodalmas hangon.

Legutóbb szerkesztette - Radnai István
Szerző Radnai István 330 Írás
Publikáló szerző vagyok. Cikkeim, írásai, verseim, novelláim a "rapista" illetve "RaPista" nicknéven is megtalálhatók egyes portálokon.