Gödröt ásott bennem
a remény, s most félve
merül behunyt
szemem szentélyébe.
Lazul a testb?l
kikönyökl? fájdalom,
a világ kiürül.
Csövekre kötött torzó
vagyok, torkomban lakat.
rám zuhan a távolság.
Testem lenyomatát
árnyéknak érzem,
ketrecb?l szabadult
emberi beszéd mond
felettem szentenciát.
A csend medrében
fekszem összezsugorodva,
s lüktet? csuklóm
sebzett vonalán
újra léket nyit a szike.
Vajon mennybemenetel
történik, vagy semmibe
olvad bel?lem a láng?
Az álom feneketlen
magányából lassan
ébreszt hangod érintése.
Ismét túléltem halálomat …
Legutóbbi módosítás: 2011.07.21. @ 19:54 :: csontos marta