Nagyon rég voltam kisgyerek,
s most, hogy a múltba révedek,
látom, hogy mennyit küszködtél, – a hogy nem kell
szívvel lélekkel neveltél
– hosszú volt az út, tudom,
és szegélyezte fájdalom- nem kell az és
a gyerekkor elmúlt, feln?ttem már, – nem kell a már
az évek elszaladtak lám,
s te most is gondot viselsz rám.
Te mindig nyújtottad kezed, – nem kell a te
mikor azt hittem: nem lehet,
én így tovább, már nem bírom, – nem kell az én
te nyugtattál, ha fájt nagyon. – nem kell a te
A legjobb orvosság voltál,
er?d, mint patak folydogált, -ez a rímpár igen csúnya, gondold újra ezt a két sort.
a könny? légbe ím elszállt. – így aztán ezt is.
Ha kell, most én fogom kezed,
és mindent köszönök neked! – itt esetlen megismételném a mindent.
Legutóbbi módosítás: 2011.04.30. @ 07:11 :: Havas Éva
