Szendrői Csaba : Az én id?m óraszerkezete

 

Az ember úgy él, hogy a születésekor még minden ezredmásodperc számit. Minden pillanat a végtelenszerese a születésünk el?tti semminek. Aztán ahogy megszokjuk a minket körbevev? teret, a változással az id? is befurakodik a dimenziók közé. Számítani kezdenek a másodpercek. A világ tudatos megismerése megkezd?dik, “anyu csak még két percig hadd nézzem a mesét” , “anyu csak fél órával hadd maradjak tovább a Petinél” , “anyu hajnalban kett? körül érkezem majd valamikor a buliból” , “drágám két órát túlórázom” , “szívem kivettem két nap szabit” , ” a papával leköltözünk egy hónapra a nyaralóba” .

Így veszti el az id? a jelent?ségét. Ez onnan jutott eszembe, hogy most úgy érzem, minden régen volt ami egy éve történt, és tudom, hogy egy napon az elmúlt nyolcvan évre gondolok, mosolygok aztán legyintek egyet, végül beleszívok a cigimbe, és érdekl?dve várom majd milyen lesz amikor újra minden pillanat új jelentést kap. Persze csak ha addig nem jövök rá újra. Vagy állítom meg az id?t.

Legutóbbi módosítás: 2011.01.13. @ 16:12 :: Szendrői Csaba

Szerző Szendrői Csaba 262 Írás
Csendben akarok lenni, de csak beszélek, néha beszélni akarok, olyankor hallgat a lélek, néha tekerem a szót is, néha csak elszívom a mondókám, néha csak gitározom az izomrostjaimon, olykor kísérem is gordonkán...