Marthi Anna : Emlékfestő

Kép – Emil Nolde

 

 

 

 

még kislány vagyok a dunyha alatt…

filmet forgatnál kedves való, és épp az éj közepén?

szemed ölni kész, vászon a helyén, kiugrassz az ágyból meztelen,

cicamód felkelek, surranok, csípőm már asztalt támaszt;

szájam sarkából lóg az ecset, “Miles was a cigarette” dúdolom…

nézem gyönyörű petőfis testedet meztelen Dávidom, s karádis-délcegen

füstöt ereget alkarom, a képzelet is csak alkalomra várt,

mert könnyed léptekkel besétál a zene füledbe,

kezedben jó szagú ecseted,

kint hideg van még.

a sűrű ködöt odacsempészed,

lánylétem virágait letéped, de színek alázatán hatalmad,

kővé dermedek, a csendet kaparászom,

alant minden bokorban rejtett vadonod ősi moraját felejted,

fehér vásznad előtted térdel, ezer virágszirmom lepereg holtan,

letakartról a kelmét lerántod, s lám a kéretlen előlépett,

szétnyílt, fénybe nyitva e meghazudtolt jelen létet,

tisztaságunk fájdalmára ont az ecset magában vért is,

füstöt is, életet játszva: ott válok nővé, néhány ecsetvonással…

 

Legutóbbi módosítás: 2011.01.09. @ 21:13 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak