Fecske Panna : Cicomaverseny

 

  

Egy szórakoztató csatorna. Egy szórakoztatónak szánt műsor, az Apró szépségek. Gyerekekről szól, akik modellkednek, szépségversenyekre járnak. Véleményem szerint jobbára nem önmaguktól.

Tegnap éjjel álmatlanságtól hajtva kapcsoltam a csatornára és döbbenetem mindvégig ott is tartott. Az aktuális részben egy Cicomaverseny elnevezésű valamiről volt szó… korosztályi megkötés nélkül szerepelt ott pár hónapos csecsemő és öt-hat éves kisgyerkőc is.

Néhányuk abban a szerencsében részesült, hogy a műsor stábja figyelemmel kísérte felkészülésüket a nagy-nagy versenyre…

Ha valamire, hát arra tökéletes volt ez az esti agysejt rombolás, hogy rájöjjek, igen komoly ellenszenvet, sőt mi több, dühöt vált ki belőlem ez a fajta szülői „hobbi”. Mert azt ugye nem vitatja senki, hogy a pár hónapos, vagy akár a kétéves gyerek sem a saját, szabad akaratából bújik méregdrága ruhákba, hogy azután a színpadon bohócot csináljon önmagából. Kivétel nélkül az összes édesanya – megelőlegezett jóindulattal használom ezt a szót – szeméből sütött az önelégültség, szinte sóvárogtak a siker után.

Én pedig az adott pillanatban nem éreztem mást csak megvetést. Persze, tudom, jöhet a hegyi beszéd, hogy minden anya azt akarja, hogy a gyermeke sikeres legyen. Valóban. Én is ezt akarom.

Azonban itt szó sincs arról, hogy a gyermek sikerére áhítoznak. Dehogy! A saját sikerüket, beteljesületlen vágyaikat hajtják, elismerést akarnak a többi szülőtől, a zsűritől, hogy ők mennyire profin apportírozták csemetéiket…

Mindannyian elmondták, hogy a picik élvezik a show-kat, az önbizalmuknak mennyire jót tett, stb…

Bennem csak kérdések merültek fel, miközben néztem az apróságokat és igyekeztem felfedezni a bizarr maszk alatt – leginkább a kislányokban – a gyermeket, akit takart.

Műfogsor, több ezer dolláros ruhák, testbarnítás, póthajak, smink, heti több órás gyakorlás, próbák… ellopott gyermekkorok. Vagy éppen visszalopott gyermekkorok?

Hiába is erőlködöm, nem tudom megfejteni, hogy mi zajlik le ilyenkor az anyák fejében, mi készteti őket arra, hogy a bájos gyermekmosolyokat pótfogakkal aberráltan eltorzítsák, mi vezet odáig, hogy a fél országon átautózva, alvásidőt figyelmen kívül hagyva hajszolják a csöppségeket? Hozzáteszem, sokszor apuka lelkes asszisztálásával.

Persze, vannak sejtéseim. Bizonyára motiváló erő a sokszor irreálisan magas nyeremény, a csili-vili korona, a felhajtás, a „most megmutatom nektek, hogy mit tud a gyerekem”…

És ilyenkor nem számít, hogy a kisfiúk utálják, ha zselézik a hajukat, nem szeretnek gyakorolni és a színpadra szabályosan fel kell őket rángatni, miközben anyuka idegbetegen perel velük. Ahogy az sem, hogy a kislányok eltorzulva, felnőttesen illegetik magukat az alig valamicskét takaró, leginkább Barbie utolsó divatja szerint készült ruháikban.

És bizony, kedvesem, ha a gyerek elvéti a lépést, vagy rossz koreográfiába kezd, anyuci arca elborul, mutogatni, netán kiabálni kezd… és eltörik a mécses… de nem azzal törődik ám ilyenkor a szülők eme gyöngye, hogy megvigasztalja magzatát. Nem ám. Helyette visszalökdösi szerepelni, szinte már-már vicsorogva…

Eredményhirdetéskor azután mindenki örül… kivéve, aki nem nyert semmilyen címet. Ott látható a keserű szájíz, a későbbi letolás árnyéka a kényszeredett mosoly mögött.

Irigykedő tekintetek repkednek és gonosz megjegyzések, nem kímélve a kicsiket, akikről korábban azt nyilatkozták: életünk értelmei, ha ők nem akarnák ezt az egészet, bizony nem erőltetnék…

Megdöbbentő hát, hogy undorodom? Hogy dühöngök?

Álszentség, porhintés, betegesség… igen, betegesség.

 

JonBenett Remsey 1996-ban lett Amerika legszebb kislánya. Tragikus haláláról az egész világsajtó cikkezett.

JonBenettet 1996 karácsonyán megerőszakolták, koponyáját betörték, majd megfojtották, és szülei coloradoi házának pincéjébe rejtették. A rendőrség a gyermek sikereire féltékeny anyát, a dúsgazdag, lányát beteges rajongással szerető apát és a háttérbe húzódó idősebb fiúgyermeküket is gyanúsította. Bizonyítani viszont egyikük bűnösségét sem sikerült: a helyszínen talált DNS minták a család egyik tagjáéval sem voltak azonosak.

A kislány szépségversenyeit – a szülők tudta nélkül – John Mark Karr, általános iskolai tanár is végig izgulta. Beteges érzéseket táplált a kislány iránt. Karr elismerte, a kérdéses éjszakán bántalmazta a JoBenettet, de mint mondja, nem gondolta végig, hogy egy 6 éves gyerekkel van dolga. Így JonBenet halálát Karr véletlen balesetnek titulálta. A rendőrség azonnal DNS-vizsgálatot kért, amiből azonban az derült ki, hogy a kislány ruháján talált DNS nem egyezik a férfiéval. Azaz Karr lehet, hogy egy beteg pedofil bűnöző, de JonBenet haláláért mégsem ő a felelős.

Karrt a JonBenet gyilkossággal kapcsolatban felmentették. Az Egyesült Államok egyik legszörnyűbb bűnesete tehát mindmáig megoldatlan.

 

Ezekután őszintén felteszem a kérdést, miért legális ez a fajta verseny? Miért csodálkozunk, amikor a pedofília olyan mértékben harapódzott el a világban, amit már nem lehet egyedi esetekkel elbagatellizálni?

Ki a felelős ezekért a gyermekekért? Ki a felelős – ha közvetve is JoBenet haláláért?

Ezek és még ezer másik hasonló kérdés pörög azóta is a fejemben…

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2011.01.12. @ 13:54 :: Fecske Panna
Szerző Fecske Panna 250 Írás
Lehetne ide sok mindent írni, de a mi voltam az már nem érdekes, ami vagyok az még képlékeny, ami leszek azt még nem ismerem...