Kőmüves Klára : Vakablakaink

Egy baráttal való beszélgetés nyomai…

 

I.

 

Este behúzom a zsalugátereket, lefekszem a sötét szobába. Reggel felébredek, kinyitom a zsalugátereket. A szoba megtelik fénnyel, kiszökik a sötétség. Mintha elnyelné a fény a sötétséget. Erősebb a fény.

(Ki látott már olyat kora délelőtt, hogy egy sötét szobában sötétség marad miután kinyitjuk az ajtókat és az ablakokat?)

 

II.

 

Néha begubódzik az ember borús gondolatokkal telin. Mintha sötét szobában lenne. Miért olyan nehéz nekünk embereknek kinyitni olyankor az ajtókat, ablakokat? Elnyelhetné a fény a sötétséget, hiszen erősebb a fény.

 

III.

 

Este villanyt kapcsolok a szobámban. Kinyitok egy ajtót a sötétebbik szoba felé és kitárom a zsalugátereket. Kiszűrődik a fény a másik szobába és az utcára, de odabent minden éppen ugyanolyan fényben úszik. Nem tud bejönni a sötétség a fénnyel telt szobába. Hiába az odakinti univerzumnyi feketeség, gyengébb az én egyetlen villanykörtém adta fénynél.

(Ki látott már olyat éjszaka egy fénnyel telt szobában ülve, hogy kinyitja a sötétebbik helyiség felé nyíló ajtót és azon beáramlik a sötétség a kivilágított szobába?)

 

 

IV…. V… VI…

 

VII.

 

Ha éjszaka megvilágítom az utat magam előtt egy elemlámpával, elképzelhetetlennek tartom azt, hogy az általa kibocsátott fény még jobban elsötétíti a vele érintkező felületeket.

 

VIII… IX…

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2010.11.26. @ 13:00 :: Kőmüves Klára
Szerző Kőmüves Klára 706 Írás
Később talán hosszabban bemutatkozom, most csak annyit; vidéki vagyok és főleg a verseket szeretem (olvasni ...és írni is :))