Vandra Attila : Törpefenyők II/6. – Váratlan látogatók

Gábor Noémit vacsorára hívja. Amíg Gábor hazakíséri csúnyán eláznak…

 

 

Váratlan látogatók

 

Amint Noémi reggel kinyitotta a szemét, pillantása azonnal az órára esett. Jaj, már ennyi az id?? Elkésik!

„Huh, mégsem” – nyugodott meg. Szombat reggel van. S itt szabad a szombat. Nem kell munkába mennie. Ett?l viszont felébredt teljesen, bár gondolatai csigára jártak. Sorba jöttek el? az emlékei. Az esti vacsora, a pezsg?, majd a második; az es?, a Gáborról leráncigált ing, mely nem akart engedni, de amely egy adott pillanatban mégis engedett. A szétnyílt fürd?köpeny, a meztelenné vált mellei, amelyek a „dulakodás” közben Gábor lecsupaszított melléhez értek, az elvesztett egyensúly, ahogy akkor Gábor megfogta, hirtelen megcsókolta, a forróság, amely elöntötte a férfitest érintésére, az ellenkezés, mely pillanatok alatt meg is sz?nt, majd… majd egy adott pillanatban már mintha ? vonta Gábort az ágy felé, akit nem kellett kéretni…

„Jesszusom, a védekezésre nem is gondoltunk!” – villant át az agyán.

Siet?s mozdulatokkal kelt ki az ágyból, s igyekezett a fürd?be. „S nincs is mivel hüvelyöblítést végezzek!” – esett pánikba. – „S már szinte a hónap közepén járok!” – engedte meg a vizet majd amúgy segédeszköz nélkül próbált kétségbeesetten kimosakodni. Legalább azonnal eszébe jutott volna! De akkor semmire se gondolt, csak átadta magát az ölelésnek, majd elaludt Gábor karjaiban.

S végeredményben alig ismeri Gábort. Most el?ször beszélgetett vele kettesben, tegnapig még hozzá se ért, s ma már mell?le kelt fel egy szerelmes éjszaka után… „Jaj, nem kellett volna! Felel?tlenebb vagyok, mint egy tizenöt éves csitri!” – gondolta, de képtelen volt arra, hogy eldöntse, mi legyen, ha Gáborral szembenéz ma reggel. Most Gábor egy könny? n?nek nézi! Aki csak úgy lefekszik az els? alkalmi férfiismer?ssel! Vagy aki „megfizet” a segítségért.

Miközben kétségbeesetten mosta-öblítette a magát, s közben arra gondolt, hogy miként néz Gábor szemébe, megszólalt a cseng?. „Ki a franc csengethet? Csak valamelyik szomszéd lehet. De mit akarhat ilyen korán? Szabad szombaton!”

– Megyek én, nyitom! – hallotta Gábor hangját. – Azonnal! – ez már az ajtó el? várakozónak szólt. Noémi els? gondolata az volt, hogy nem kellene Gábornak ajtót nyitnia, hiszen a szomszédok tudják, hogy egyedül lakik. Lesz, most rosszmájú pletyka… A szobából behallatszott Gábor kapkodása, amint magára ráncigálhatott valamit, és az ajtó nyílása. Majd egy zavart n?i hang foszlánya.

Gábor csak a nadrágot kapta fel, meztelen fels?testtel nyitotta meg az ajtót. Egy ötven valahány éves házaspár volt az ajtóban, mellettük b?röndök.

– Bocsánat, Zsigmond Noémit keressük… – vette ki Noémi a besz?r?d? hangfoszlányokból, de a következ? pillanatban újabb „Jesszus!” hagyta el az ajkát. Felismerte édesanyja hangját. Most mit tegyen? ? meztelenül a fürd?szobában, itt egyetlen ruhadarabja sincsen, amit magára kapjon, még a fürd?köpenye is szobában van… Ha szülei körbenéznek, a jelenet egyértelm?. De azt se mondhatja, várjatok kint, amíg felöltözöm…

– Nem tudja, hol lakik? A szülei vagyunk. Ezt a címet adta meg… Még nem jártunk nála… – hallotta édesapja hangját.

– Gábor, engedd be szüleimet! S add be a fürd?köpenyemet légy szíves! – szólt ki Noémi a fürd?szobából. Ezt már nem lehet eltussolni…

Amikor Noémi fürd?köpenyben a szobába lépett, Gábor már az ingét igazgatta a nadrágjába, s kétségbeesetten kereste egyik zokniját. Feszült csend uralkodott. Noémi szüleihez sietett, megcsókolta ?ket, majd zavartan bemutatta ?ket Gáborral egymásnak.

– Ééén … nem zavarok tovább… – jelezte a fiú távozási szándékát.

– Fiatalember! Ugye nem reggelizett? Na, üljön le akkor, mert úgyis tudjuk együtt háltak! Ezen már nem változtat, ha elmenekül. Hoztunk egy kis hazait Erdélyb?l, friss júhtúrót, ordát, kóstolja meg! – szólt rá az apa. – Evett-e már ordát?

– Igen. Nagyon ízlett – válaszolt kényszeredetten Gábor, lerítt róla, a menekülés útját keresi, de Noémi apjának nem lehetett ellent mondani.

– Szimpatikus fiatalember… – állapította meg az édesanya, amikor Gábor elment.

– Ühüm. Az – felelte férje, jóval kisebb lelkesedéssel. – De én nem lovallnám bele magam túlzottan ebbe a kapcsolatba.

Ezt már az ajtóból visszatér? Noémi is hallotta. Azonnal támadóvá vált a modora.

– Miért?

– De miért? – fordult felé ugyanabban a pillanatban felesége is. – Kedves, udvarias, figyelmes, jól nevelt…

– Aham. Minden adottsága megvan, hogy egy lány fejét elcsavarja. Lehet szerelmes lenni bele. S aztán hatalmasat csalódni. Minél nagyobb a szerelem, annál nagyobb a csalódás.

– Ó, ti férfiak! Ha t?letek függne, a lányaitok mind pártában maradnának. Nektek sohase jó egyetlen férfi sem, amelyik a lányotoknak udvarol. Te se voltál jó édesapámnak. Ha rá hallgatok…

– Látnálak én, ha fiadról lenne szó! – támadott vissza az apa.

– Mondj egyetlen fiút is, aki Noémi körül legyeskedett, s meg voltál elégedve vele!

– S mondj, egyetlen fiút is, akiben Noémi nem csalódott. Szilárddal kapcsolatban is nem volt igazam? Három év után bújt ki a szög a zsákból. Amikor már a házassággal is kacérkodtak.

– De mondd meg konkrétan, mi bajod vele! – támadott vissza Noémi Gábor védelmében.

– Konkrétan semmi. Talán csak egy megérzés… S talán az, hogy nekem úgy t?nt, különböz? értékrendje van a n?k és férfiak számára. Ha n? lennék, én nem kötném az életem ilyen férfihoz. Mondd, mióta ismered?

– A vonaton ismerkedtünk meg. Feln?tt n? vagyok, az én életemr?l van szó, és… – kapta fel a vizet Noémi.

    Édesapja hirtelen elhallgatott. Még kilencedikes kamasz korában se feleselt vele ilyen hangnemben… Mi ütött ebbe a lányba?

– Jobb, ha témát váltunk – próbálta leh?teni Noémi édesanyja a szenvedélyeket. Ám abból, ahogyan végigmérte a lányát, látszott, valamit rejteget a hallgatása mögött. Hamarjában kitalált ürüggyel elküldte férjét a közértbe, majd amikor kettesben maradtak, rákérdett.

– Ugye nem védekeztetek?

Hallgatás beleegyezés.

– Ezért vagy olyan ideges, ugye? S édesapád mit vétett ezért? Els? alkalommal voltatok együtt?

Noémi bevallott mindent.

– Hogy jöttél rá? – kérdezett rá a végén.

– Én is megjártam annak idején… – ismerte be édesanyja, majd magához ölelte.

– Ugye nem mondod el neki? – nézett Noémi anyjára könyörg?en.

– De velem közöld valamiként… Ha majd tudod… Most már, ha beavattál. Mert én is aggódom.

– Olyan egyedül vagyok… Nincs, akit?l egy tanácsot kérnem. Hiányoznak a barátn?im. És ti… – ölelte át édesanyját. – A kollégan?im rendes csajok, de annyira mások…

– Otthon err?l megkérdeztél volna, miel?tt megteszed? – kérdett rá édesanyja. – Na, menj a fürd?be, s mosd le az arcod. Apád nehogy észrevegye, ha már titkolni akarod.

 

Ebédnél – igeeen, az édesanyja f?ztjéb?l, a hazai íz? ebédnél -, már vallani kellett az itteni világról, a most már végleges munkahelyér?l, a kollégákról, a f?nökeir?l, a Parlamentr?l, majd a kellemetlenebb dolgokról: az Yvettel való konfliktusáról, Diményr?l, végül Gáborról, aki kimentette a hülye szituból… ahonnan Noémi hirtelen témát váltott, nehogy szülei tovább kérdez?sködjenek Gáborról.

– Mi a legnehezebb itt számodra? – érzett rá édesanyja a témaváltás okára. Noémi miel?tt válaszolt még édesapjára pillantott, aki kezét öklére helyezve hallgatott az asztalnál.

– Hiányoznak a vasárnapi kirándulások a hegyekbe, nehezen viselem ezt az alföldi meleget, elmehetnék a strandra, de eddig nem engedtem meg magamnak ezt a luxust. Hiányoznak a barátn?im, kedvesek az emberek, de úgy érzem, nem igazán fogadtak be, kakukkfiókának érzem magam. Egy-egy elejtett szóból érzem, hogy én csak „az erdélyi” vagyok, bár voltam én „büdös oláh szuka” is.

– Általában ez az elutasítás a hangulat? – komorodott el az édesapja.

– Nem, s?t, de ha megtörténik, annál fájdalmasabb. S nem bírom megszokni ezt a vagy-vagy gondolkodást, s az éles el?ítéleteket. Ha valaki MSzP-s akkor „Mit vársz attól a kommunistától”, ha SzDSz-es akkor lezsidózzák… Mintha csak zsidók lennének az SzDSz-ben. Nem az számít, hogy mit mond valaki, hanem hogy melyik kategóriába tartozik. Emlékszem MureÃ?Ÿannéra. Aljas egy besúgó volt, de kiváló tanár, s volt, amikor ? védett meg. Ha két barátod összekülönbözik, mindkett?t elveszted, mert az egyik azonnal rád fogja, hogy „azzal az aljas alakkal barátkozol”… Ezt képtelen vagyok megszokni.

– Megvan ez otthon is… – vetette ellen édesapja.

– De nem ennyire. S ebben a hangulatban a Parlament pont azt a szerepét nem tudja ellátni, amire hivatott lenne. Az ellenzék/kormány ötleteit elvb?l el kell utasítani.

– S ett?l aztán már te se érzed magad közéjük valónak…

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:58 :: Adminguru
Szerző Vandra Attila 746 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.